Az Úr Jézus földi életének három éve alatt sokat tanította az őt követő sokaságot... Példázatokban tárta fel a mennyek országának rejtett igazságait... Földi dolgokhoz hasonlított egy-egy mennyei igazságot, hogy szemléltesse és megértesse a hallgatósággal. Színesek, elevenek, szemléletesek és valósághűek Jézus példázatai: a magvetőről, a búzáról és konkolyról, az elrejtett kincsről, a tengerbe vetett hálóról, stb. (Mt 13)

(Mt 11:25-30) Simogatom lelkemben ezeket a szelídségről és alázatról szóló Jézusi mondásokat. Aztán eszembe jut a szelíd Arany János, Reményik Sándor, Túrmezei Erzsébet, Sík Sándor, Fekete István is, és sorolhatnám a „nagyokat”, akik mind alázatosak voltak, sőt bölcsek. Gyökössytől tanultam, hogy az utolsó gondolatok álomnyitó gondolatok, ezért majd mindig Fekete Istvánnak egy-egy gyönyörű tájleírásaival alszom el. Énekelgető madárkákkal, emberi hangon beszélgető, okos állatokkal és szelíd szavú, bölcs öregekkel.