Úgy hallom, beszél hozzám a Bibliám. Sokáig gondoltam azt, hogy Isten beszéde írott szó csupán: az Ószövetségben épp az adott bibliai helyzet, történet szóbeli kiábrázolója. Az Újszövetség pedig Jézus tanítása akkori követőihez és az apostolok életre szóló útmutatásai. Sok helyen nem is értettem, és így öregedőben még mindig van újabb és újabb üzenete, biztatása, jó tanácsa számomra.

Látszólag a keresztyén türelem és a tolerancia között ha nincs is megfelelés, de valamelyes szellemi rokonság mintha feltételezhető volna. Abban, hogy aki tolerál, nem minősít (legalábbis lépten-nyomon), nem üldöz, nem bélyegez meg senkit. A valóság az, hogy a keresztyén igyekszik „mindent eltűrni” (1Kor 13:7), még azokat a dolgokat is, amelyekkel egyáltalán nem azonosul. Nem adja be a derekát az értékvesztésnek, és egyetlen olyan „jelenségnek” sem, amit a Biblia bűnnek nevez. Ez pedig akkor is összeütközést jelent, ha a keresztyén szelíd lélekkel eltűri azt, ami körülötte történik. Ha már egyszer megváltoztatni nem képes. De nem hogy nem azonosul vele, vagy nem közönyös számára, hanem szenved tőle, miközben megpróbálja a környezetében élőket jobb belátásra bírni. Méghozzá saját maguk, szeretteik, utódaik, sőt mindenki más érdekében. Mondhatnánk akár a józan ész nevében. Az alap azonban a Biblia szava, amelyben a lét Teremtője, Megváltója és Gondviselője ad etalont az ember javára. A jót képviselik tiszteletben tartva mindenki más véleményét, életvitelét (1Pt 3:15-16).