A dicséretet, különösen poroszos nevelési elveket valló körökben, – s társadalmunk jelentős része még így szocializálódott, – egyenesen káros dolognak tekintették. Sőt, nemcsak a dicséretről gondolkodtak így, hanem a gyengédség és a szeretet kifejezéséről is. Úgy tartották sokan, hogyha dicsérjük a gyereket, akkor elbizakodottá, esetleg lustává vagy éppen puhánnyá válik, aki majd képtelen szembenézni az élet kihívásaival. Ezeket a mondatokat nem csupán történelmi és pszichológiai tanulmányaimra alapoztam, hanem sok személyes tapasztalatra is.

Egy csodálatos könyvről szeretnék írni, amely túlélte a múltat, és létével ébren tartja a hozzáfűződő emlékeket és bizonyságokat, amelyeket féltve és nagy szeretettel őrzünk, és drága örökségként továbbadunk a legkedveltebbjeinknek.