Roma reformáció - Átformált életek

Örömmel adunk hírt arról, hogy 2016 adventjén - amolyan karácsonyi ajándékként - megjelent a „Roma reformáció” című, két CD-t tartalmazó albumunk. Az egyiken férfiak, a másikon nők beszélnek hitükről, Krisztus által átformált életükről.

A felvételek az erdélyi ákosi baptista gyülekezetben és a magyarországi alsózsolcai metodista gyülekezetben készültek. Köszönjük minden megszólalónak a segítőkész hozzáállást, és külön köszönet illeti a missziók vezetőit.

Az ákosi roma baptista misszió 1991-ben kezdődött Vékás Zoltán szatmárnémeti lelkipásztor szolgálatával. A következetes, kitartó bibliai tanítás hatására és Isten újjászülő munkája nyomán az Istenben hívők élete gyökeresen megváltozott. A gyülekezet 1993-ban alakult, mára már több mint 230 bemerített tagja van. Az Úr kegyelméből 2001-ben imaházat építhettek, amely 2013-ban egy új épületszárnnyal bővült. A gyülekezet mind Ákoson, mind a környező településeken missziómunkát folytat bizonyságot téve Isten újjáteremtő munkájáról.

Alsózsolcán 1952-ben kezdődött a romamisszió a miskolci metodista lelkész Szuhánszki János munkálkodásával. Évtizedeken át magánházaknál találkoztak testvéreink, majd egy parasztházból átalakított imateremben, míg 2014-től egy új templomban folytatódhatott a megkezdett munka. A gyülekezet taglétszáma több mint 250 fő, 25 éve rendelkezik ének- és zenekarral. A közösség a településen levő iskolákban, illetve a környékbeli roma településeken aktív misszió munkát folytat, elsősorban a roma emberek között.

A CD-k kiadását a TWR angliai szervezete támogatta egy direkt erre a célra kiírt pályázat keretében. Testvéreink segítségével most olyan élő és hiteles bizonyságtételeket tudunk kézbe adni, amelyek romák és nem romák számára is világosan beszélnek Isten újjáteremtő munkájáról.

Az „Roma reformáció” című CD a „Megreformált életek” sorozatunk része. A 25 éves MERA ezzel a sorozattal köszönti az 500 éves reformációt.

Miközben ennek az albumnak a kiadásán dolgoztunk, közel száz órányi felvétel készült, s nem csak ebben a két gyülekezetben. Számos más település és felekezet roma bizonyságtevői is megszólaltak, melyeket hétről hétre a MERA cigányműsorában teszünk közzé. Hisszük, hogy a „Megreformált életek” sorozat folytatására – melyben már nem csupán roma testvéreink szólalnak majd meg - hallgatóink és olvasóink adományaival lehetőség nyílik.

A felvételek a Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány tulajdonát képezik. A CD kereskedelmi forgalomba nem hozható, kizárólag ajándékként adható.

Posta cím: 1428 Bp. Pf. 4.

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefon: (1)327-0440

Adományok az alábbi bankszámlaszámra küldhetők:

OTP Bp. II. 11702036-20573096

IBAN: HU25 1176 3024 1657 8885 0000 0000
SWIFT/BIC kód: OTPVHUHB


 

 

Átformált életek – CD visszhang

A Pasaréti Református Gyülekezet égisze alatt működik Nógrád megyében a cigánymisszió. Vasárnaponként istentiszteletet, bibliaórákat és gyermek foglalkozásokat tartanak különböző településeken. Az itt élő emberek nagy része mélyszegénységben él, ezért a közöttük szolgálók tudják, hogy az Ige mellett tüzelőre, ennivalóra, ruhára is szükségük van – ezek adományokból kerülnek a családokhoz.

Amikor átadtuk a  „Megreformált életek” című CD-t, a missziósok rögtön mondták, hogy ők nem osztják szét a családoknak, hiszen nincs mivel lejátszaniuk, hanem a gyülekezeti alkalmakra visznek magukkal CD lejátszókat és együtt hallgatják meg a bizonyságtételeket. Ez a módszer nagyon jól bevált, a hallgatóság megrendülve fogadja sorstársaik vallomásait és ezt követően lehet velük arról beszélgetni, hogy az Úr Jézusnak van hatalma arra, hogy őket is új élettel, szabadulással ajándékozza meg.

Z. Klára

 **************

Nagy örömöt jelentett a MERA "két lemezes" CD-je. 

Nórával már sokat keseregtünk, hogy azok a csodálatos bizonyságok, amiket olykor hallunk, mind a tengeren túlról jönnek, (Vajon mennyi lehet igaz belőlük?) Ezek pedig itt vannak előttünk. Itt hangzottak el a mi országunkban. Ezelőtt 40 évvel mi is találkoztunk (élőben) ilyenekkel a "Kopasz Jenő féle ébredésben", de az már rég volt. Az énekek nagy része egyébként abból az időből származik, a Kócé Jóskától (Cigány vagyok, én nem bánom), aki ugyanolyan részeges, feleségverő cigány volt, mint azok, akik ezen a korongon megszólalnak és Isten áldott szolgájává lettek.

Legyetek áldottak! Szeretettel: Rudi és Nóra

 **************

Karácsony előtt jó néhány cigány családot látogattam meg. Az ilyenkor szokásos és szükséges ajándékok mellett minden családnak adtam a MERA által kiadott Roma reformáció CD albumból egyet egyet.

Az egyik családot régóta ismerem, és tudtam, hogy az édesapa nagyon kemény ember, és a 6 gyermekét próbálja nagyon szigorúan nevelni és fogni; ez sajnos legfőképpen abban mutatkozik meg, hogy ha úgy érzi, a hangulata olyan, akkor nem engedi a gyermekeket a bibliaórára, az istentiszteletre. Ebben a faluban van egy évek óta működő cigány gyülekezet. A gyermekek nagyon szívesen és örömmel járnak a gyülekezetbe, ha ezt éppen otthon engedik. Az édesapával sokszor beszélgettem, és sokszor hívtam a gyülekezetbe, évekkel korábban néhányszor volt is, de az utóbbi időben arra hivatkozva, hogy ő annyira rossz ember, hogy az Istennek sem kell, már nem jött el.

Átadtam a CD-t és kértem, hogy ezt hallgassa meg. Néhány nap múlva jelezte, hogy leültette a családot és együtt hallgatták meg a bizonyságtételeket. Sőt, azóta már ő többször is meghallgatta. Isten elvégezte a bizonyságtételek hallgatása közben azt, amit évek óta szeretett volna környezete és én is, hogy elinduljon Isten felé. Azt mondta, ha Isten ezeket az embereket meg tudta változtatni, akik bizonyságot tettek, akkor talán neki is van még remény.

Elkezdett járni a bibliaórákra, az istentiszteletekre és azóta is rendszeresen részt vesz az alkalmakon, sok-sok kérdése van, amire választ kap egy-egy bibliaórán.

Már hangosan imádkozik, nem szégyelli a gyerekei és a falu előtt, hogy jár a gyülekezetbe.

Hisszük, hogy Isten, aki elkezdte a jó munkát, be fogja végezni és megtermi a gyümölcsét.

Köszönetet mondok a készítőknek, a bizonyságtevőknek, mert ebben a megtapasztalásban is igaz az ige: „nem hiába való a ti munkátok az Úrban”.

Istené legyen a dicsőség!

K. Bálint – baptista cigánymisszió