„Jöjjetek, mert már minden készen van!” (Lk 14:17b)
A nagy vacsora jól ismert történetében találjuk ezt a csodálatos mondatot, ami számomra az istenfiúság egyik legszebb példája, és minden alkalommal mosolyt csal az arcomra, melegséget áraszt a szívembe, sőt, egy hasonló, másik igét juttat az eszembe: „Fiam, te mindenkor velem vagy, és mindenem a tiéd!” (Lk 15:31)
Kell-e több ígéret, biztatás? Micsoda gondoskodó szeretet van mindkettőben! Ennek ellenére állandóan panaszkodunk: milyen rossz a világ, kiürülnek a templomaink, de azért annyira nem fáj ez nekünk, hogy változtassunk, hogy válaszokat keressünk az előbb említett kihívásokra.
Változást pedig csak akkor várhatunk, ha valamin változtatunk. A kétszer kettő mindig négy lesz. Az eredmény csak akkor fog változni, ha valamelyik tényezőn változtatunk. Mivel a másikat nehezen tudjuk megváltoztatni, egyszerűbb, ha magunkon kezdjük a sort! Ehhez egy világhírű asszony mondata adhat segítséget: „Bármit mond nektek, tegyétek meg.” (Jn 2:5) Mária a kánai menyegzőn mondja ezt a szolgáknak. Ma nekünk szól: ami rajtunk áll, tegyük meg. Nem kell többet, nem kell kevesebbet, azt viszont igen, mert azt tőlünk kérik számon. Először nekünk kell változnunk, hogy képesek legyünk változást előidézni, elősegíteni.
A nagy vacsora történetét ismerjük. Egy farizeus meghívta Jézust vendégségbe, és ezen a vendégségen sok minden történt. Többek között Jézust hallgatva az egyik vendég megállapította: „Boldog az, aki kenyeret eszik az Isten országában.” (Lk 14:15b) Erre válaszolva mondja el Jézus a nagy vacsora példázatát. Az első dolog, amit világosan meg akar értetni velünk, hogy akkor leszünk igazán boldogok, ha az Ő kenyerét esszük. Ezért hív, szinte sürget a nagy vacsorára: „Jöjjetek, mert már minden készen van.” (Lk 14:17b)
Nagy különbség van a földi és a mennyei vendégszeretet között. A mi földi olvasatunkban a vendégszeretet célja maga a vacsora; Jézus kezében viszont ez eszköz arra, hogy hazavezessen, hogy hazaszeressen, hogy boldoggá tegyen. Ennek a vacsorának a célja: engem akar szeretni, engem akar boldoggá tenni, maga mellett akar tudni, nem akarja, hogy a legfontosabb ünnepén, Fia menyegzőjén én ne legyek ott. Feltétel nélkül, érdemtelenül hív, és mindent elkészített, minden akadályt elhárított.
Készen van a hely, az Ország. Nem bizonytalanra hív. Már sokszor hallottuk: „És ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Jn 14:3) Mikor készült ez a biztos hely? Amikor a kereszten Jézus ajkát elhagyta a mindent eldöntő mondat: Elvégeztetett. Ő döntött mellettünk. Minden ember mellett. Ennél jobban már nem tud szeretni: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8:32) Pár nappal ezelőtt a Mai Igében ezt olvashattuk: „Ha egyszer a legnagyobb kincsét már nekünk adta, megtagadna tőlünk bármi kevesebbet?”
A MERA Rádióban hallottam egy csodálatos prédikációt a gutaütöttről, amely még árnyaltabban segít ezt megérteni. A betegnek semmit sem kellett tennie. Nem ment Jézushoz, nem kért, nem imádkozott, nem vallott bűnt. Nem is tudott semmit tenni, de Jézus ezt nem is kérte. Jézus csak azt tartotta fontosnak, hogy megszabadítsa attól, ami gátolta, hogy éljen, hogy igazán éljen, hogy boldogan éljen: „Bízzál, fiam! Megbocsáttattak a te bűneid.” (Mt 9:2) Nem véletlen, hogy Jézusnak ez az első szava a gutaütötthöz, és ezt üzeni minden embernek!
Nem szeretünk hallani a bűneinkről, mert mi magunkból indulunk ki. Mi ugyanis, ha bűnről hallunk, azonnal ítélkezünk, csak vádolva tudunk róla szólni. Jézus pedig látja megkötözött, gutaütött életünket, és mélyen együtt érez velünk. Nem a bűnön van a hangsúly, hanem a megelőző szereteten, amelyik először felszabadít minden kötelék alól, aztán életre segít. Jézus a legnagyobb problémát érinti; ez életünk alapproblémája. Számomra ebben az a legcsodálatosabb, hogy látja a gutaütött állapotát, de nem vádolja, nem kérdezi, mitől lett gutaütött, milyen bűnei vannak, nem kéri, hogy valljon erről, stb., hanem a lényeget érinti; és itt kapcsolódik össze a két ige.
Akarsz boldog lenni? Igazán felszabadultan élni? Akkor fogadd el ezt a mondatot: „Bízzál, fiam! Megbocsáttattak a te bűneid.” (Mt 9:2) Hozzád, hozzám, a bitang szomszédhoz, az igazságtalan főnökhöz, az elviselhetetlen másikhoz szól, és benne van a mindent megváltoztató örömhír: Gyere, ahogy vagy! Nem kell megváltoznod ahhoz, hogy szeresselek! Szeretlek, és ebben a szeretetben fogsz megváltozni! Nem kell tenned semmit, én már mindent megtettem, csak el kell fogadnod, csak el kell jönnöd a vendégségembe!
A menyegzőt megtartják nélküled is, de te is hivatalos vagy. Csak az nem vesz részt a mennyei vacsorán, csak az nem ül Jézussal egy asztalhoz, aki nem akarja, aki nem hiszi, hogy „már minden készen van”.
Készen van az út is. Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet...” (Jn 14:6) Menj végig az úton a Golgotáig! Gondold végig, van-e valami, ami elválaszt Tőle? Mi a te kereskedésed, a te földed, a te feleséged vagy férjed, ami fontosabb Jézusnál? Ha van kifogásod, tedd le, mondd el Neki most, és kérd, hogy segítsen elfogadni a meghívást! Ha nincs, köszönd meg, hogy ott lehetsz a meghívottak között. Légy boldog, és mint gyermek, élvezd a nagy vacsora minden kincsét, gazdagságát!
Készen van a ruha. A menyegzői ruhát is Jézus adja. „Magára vette szennyes ruhámat...”, és odaadta a sajátját. A kereszten szövődött. Jézus szenvedéseiből szőtt ruhánk a megdicsőülés hegyén válik hófehérré. A keresztről beszélnünk kell, de itt nem állhatunk meg. Jézus nemcsak a poklot járta meg, hanem a megdicsőülés hegyét is: „És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény.” (Mt 17:2) Tudtad, hogy ezen a dicsőségen is osztozik veled, amikor azt mondja: „Bízzál, fiam! Megbocsáttattak a te bűneid.” (Mt 9:2)
Ezért vagy kész te is. Úgy, ahogy vagy, mert az Atya úgy néz rád, mintha te lennél Jézus. Neked mondja: „Fiam, te mindenkor velem vagy, és mindenem a tiéd.” (Lk 15:31)
Fogadd el, és élj a fiúsággal! Mássz ki az asztal alól! Nem kell már, mint a kánaáni asszonynak, morzsákat szedegetned a kutyákkal! Tied az „örökség”.
Ámen.
Unger Éva