A fiatalok között sokan elégedetlenek a külsejükkel. Úgy gondolom, hogy ez nemcsak rájuk igaz, hanem általános probléma. Sajnos olyan világot élünk, amelyben egyrészt hihetetlen hangsúlyt kapott a külső megjelenés, az, hogy hogy néz ki valaki, milyen az alakja, a haja, a bőre, a szeme színe, a lába, stb, másrészt erre egész iparágak épültek, harmadrészt a technika segítségével a valóságtól elrugaszkodott testképet mutatunk be, mint ami elérhető és ideális. Sőt, aki nem ilyennel rendelkezik, az tulajdonképpen értéktelen valaki.
Nézzük sorra! Egy rendőrségi hírt olvastam néhány hónappal ezelőtt, melyben arról számoltak be, hogy valahol Közép-Amerikában eltűnt egy fiatal hölgy, és a rendőrség az internetről levett képével indított körözést a megtalálása érdekében. Ez még rendben is lenne, csak itt jött a bökkenő, miszerint a család jelezte, hogy téves a közzétett fénykép, nem az eltűnt személyt ábrázolja. Mint kiderült, a hölgy olyan képeket töltött fel magáról a közösségi platformokra, melyek annyira feljavítottak voltak a különféle számítógépes programokkal, hogy már nyomokban sem hasonlított az eredetire. Tehát a rendőrség jól dolgozott, hiszen elvben a hölgyet ábrázoló fényképet használt, s a családnak is igaza volt, miszerint a közzétett fotó alapján nem lehet felismerni eltűnt hozzátartozójukat. Hol van itt az igazság? Sehol. Már rég elveszett a hiúság oltárán.
Még mielőtt félreértene valaki, nem szeretném ezt a fiatal nőt elítélni, mivel beleesett abba a csapdába, melyet az Ördög készített, és nemcsak neki. Ha előveszünk egy 60, 70, 80 vagy 90-es években készített fényképet, és összehasonlítjuk napjaink fotóival, akkor döbbenten megállapíthatjuk, hogy még az akkori sztárokról és modellekről készült profi fényképek is gyenge kiadásai a legegyszerűbb mobillal készült felvételeknek. A hölgyek alakja a régi képeken egyáltalán nem olyan tökéletes, mint a mostanság készülteken, a hajuk, a mosolyuk, a kezük, és még ki tudja, hogy mi mindenük valahogy mégiscsak jobban hasonlít a valóságosra, mint amit mostanság próbálnak elhitetni velünk, hogy milyennek kellene lenni egy csinos nőnek. És ezzel nemcsak a fiatal lányokban és a tisztes családanyákban okozhatnak felesleges frusztráltságot, hanem azokban a férfiakban is kialakíthatnak egy elvárási szintet a leendő társukkal vagy életük párjával szemben, akik előszeretettel nézegetik ezeket a –mondjuk ki – manipulált képeket. Ki nyer ezzel? Senki. Pontosabban a szépségipar, ami napjainkban egy ugyancsak virágzó iparág. S itt nemcsak a különféle kozmetikumokra gondolok, hanem most már, hogy mást ne említsek, a gyógyszeripar, az egészségügy és a turizmus is beszállt ebbe. Wellness centrumokat építünk, fogyasztó tablettákat fejlesztünk, se szeri se száma a kozmetikai szalonoknak, a műkörmös üzleteknek, és egyre többen veszik igénybe a plasztikai sebészek szolgáltatásait is. Az úgynevezett botox kezeléseket már a tízes, húszas éveikben járó fiatalok is igénylik, mondván, hogy ők nem akarnak ráncos öregekké válni…
Hogy ez mennyi idő meg pénz, amit a szépség oltárán áldoz az emberiség, nem szeretném még csak megtippelni sem; félek, hogy nagyon alábecsülném. Zárójelben jegyzem meg, hogy miközben minderre van pénz is, szellemi tőke is meg infrastruktúra is, az éhezés, a nyomor felszámolására nem mindig akad, és a harmadik világban élő gyerekek taníttatására se futja…Jobb, ha belátjuk, hogy Isten nélkül ilyen álszentek és önzők vagyunk mi, emberek, s ennyire csak magunkra gondolunk. Idáig jutottunk.
S miközben a külső szépségért szinte bármire képesek vagyunk, közben nem vesszük észre, hogy saját butaságunk csapdájába estünk. Mert lehet, hogy valaki kívülről már-már tökéletes, (persze azt nehéz megmondani, hogy ki is a tökéletes), de tételezzük fel, hogy valaki immár elérte azt a vágyott külsőt, melyért akár nagyon-nagyon sok milliót is áldozott, de ezzel még belül az maradt, aki volt. Nem lett se okosabb, se kedvesebb, se jobb társ, sőt! Akinek csak az a fontos, hogy hogyan néz ki, az félő, hogy belül is csak önmagára gondol, csak önmagáért él. És ugye senki nem kívánna tartósan együtt élni egy énközpontú, nárcisztikus valakivel. Milyen ördögi kör! Az Úr Jézus szavai visszhangoznak a szívemben: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?” (Lk 9:24-25) Kár lenne így járni!
Kulcsár Anikó