Isten mindig tanít, csak látni kell benne, hogy személyre szabottan mit értünk meg belőle. Sokszor tapasztaltam meg, hogy soha nem hagy magamra, velem van a mindennapokban, és a lehető legjobb dolgokat hozza ki az adott helyzetből. Így történt most is.
2020.03.13-án kezdődött, épp (napközben) dolgoztam a munkahelyemen, egy temetkezési irodában. Dél körül az irodám ablakán kinézve, azt látom, hogy az emberek tömött bevásárló kocsikkal jönnek ki a boltból. Nem tudtam mire vélni a dolgokat. Én arra koncentráltam, hogy délután három órakor még lesz egy temetésünk. Ez az Ige jutott eszembe: „Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet.” (Zsolt 94:19) Majd haza érve a férjem, aki akkor már otthon volt, és hallotta a híreket, elmondta, hogy hétfőtől nem mehetnek a 65 év felettiek dolgozni, a Covid-19 végett. Én ezt nem akartam tudomásul venni. Megkezdett ügyek voltak, elkeseredett gyászoló családok, tele fájdalommal. Azt éreztem, nem hagyhatom cserben őket. Isten vezetésével az ügyintézésen túl lelki táplálékot, megerősítést kaptak. Sok esetben egy Igével, vagy egy kis áhítatos füzettel távoztak el. Nagyon sokat rágódtam azon, hogy most mit tegyek. Volt két napom, hogy mindent átgondolva, megtervezve hagyjam ott az irodámat. Hétfőn azzal kezdtem, hogy telefonon megkerestem az Ügyfeleket, és elmondtam, már sajnos nem tudom végig vinni a megkezdett temetési folyamatot. Át kellett adnom. De megígértem, hogy minden rendben lesz. Lélekben, velük leszek. Arra gondoltam, hogy a Prédikátor könyve 3. fejezetében milyen szépen le van írva: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” (Préd 3:1) Megkezdődtek azok a szomorú napok, amilyen eddig még nem volt az életünkben. Világjárvány tombolt! Hallva, látva a híreket, a mentők szirénázó száguldását, az jutott az eszembe: „Nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1:7) Ezért nagy hálát éreztem magamban, és rögtön megosztottam a családommal. Kértem, hogy erre gondoljanak, és ez legyen a szívükben. Naponta rengeteg a halott, ott álltunk egy ismeretlen dolog előtt. Nem mehettünk ki az otthonainkból, nem találkozhattunk a gyermekeinkkel sem. Isten ebben a helyzetben is velünk volt, hiszen ott volt a telefon, és az internet által láthattuk is egymást. Isten biztató szavai jutottak eszembe: „Az örök Isten a te menedéked, örökkévaló karjai tartanak...” (5Móz 33:27) Folyamatosan azzal biztattam magamat, magunkat, hogy túl leszünk rajta, és minden visszaáll az életünkben. Sajnos ez nem így lett!
Látnom kellett, hogy egy újabb tanulási folyamat kezdődik el. Imádságban vittem az Úr elé, hogy hogyan tovább? Tudtam, feladatom van még, hiszen Ő azt mondta: „Mert csak én tudom, hogy mi a tervem veletek: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok...” (Jer 29:11-14) Megértettem, hogy újabb munkát szánt nekem az Úr! Már a Covid előtt (2020.01.07.) kezdtem heti egy alkalommal imaórára járni. Most utólag már tudom, hogy Isten mindenre felkészít, megtanít. Ezek a személyes alkalmak a szigorítások miatt elmaradtak. Imádkoztam és vártam, hogy Isten milyen szolgálatra hív. Tudtam, hogy a közbenjáró imának hatalmas ereje van. Nem sokat kellett várnom. Kaptam egy olyan felkérést, hogy tudnék-e segíteni abban, hogy minél több ember megismerhesse Istent, és az Ő országát (iratterjesztés). Ekkor az az napi Igém ez volt. „Aki tökéletes úton jár, az szolgálhat engem.” (Zsolt 101:6b) Ezért rendeltem 60 db-t. Ha erre indít az Úr, megoldom - gondoltam. Amíg megérkeztek a füzetek, az járt a fejemben, hogy kinek fogom elküldeni? „Ő vezet minket mindhalálig.” (Zsolt 48:15b) Isten újra tanított. Olyan embereket választottam, akikkel a munkám során kapcsolatba léptem, akik tele voltak fájdalommal, szenvedéssel, gyásszal. Így állt össze a hatvan név, akiknek postán keresztül küldhettem el. Imádságban kértem az Urat, hogy érintse meg a szívüket olvasás közben, találják meg azt a Reményt, ami naponta vigasztal bennünket is. „Tud az Úr neked annál többet is adni.” (2Krón 25:9)
Tovább gondolkoztam, hogy tudnám magamat az Úr szolgálatába állítani. Kértem, küldjön olyan lelkeket, akik még nem hallottak, vagy nem találták meg az Istenhez vezető utat. Most is meghallgatott. „Szeretetével jön felém Istenem.” (Zsolt 59:11a) Elsőnek kaptam egy kolléganőmet. Neki Bibliát ajándékoztam, és azóta is folyamatosan küldöm a lelki táplálékokat. Bizonyságot tett, hogy milyen változáson ment keresztül, mióta megtalálta Jézust. Kórházban dolgozik, a munkája során jól tudja alkalmazni a tanultakat. Rajta keresztül már mások is Istenhez fordultak, ez segítette át őket ebben a nehéz Covid helyzetben. Másodiknak egyik családtagomat kaptam. A Covid alatt beteg lett. Nem volt kérdés, hogy Istenhez vezetem, hiszen csak Ő tud segíteni. Nagyon sok lelki olvasnivalóval láttam és látom el a mai napig. Tőle is megkaptam a visszajelzést, hogy sokszor úgy érzi, személyesen szól hozzá az Úr. Harmadiknak egy nagyon kedves ismerősömről tudtam meg, hogy kiújult a betegsége. Egy fiatal, kétgyermekes édesanya. Naponta viszem az Úr elé, hogy szólítsa meg a lelkét, ismerje meg a Isten szeretetét, gyógyítását. Bibliát ajándékoztam Neki. Negyedik, akit kaptam, férjem Édesanyja, akivel már tizenkilenc éve, hogy egy házban élünk. Ő 94 éves, és egy hitben járó ember, mégis egy évvel ezelőtt kezdődött a Covid alatt, hogy próbára tette a Sátán és Démonjai, hogy féljen!!! Mindentől félt, de legfőképpen a haláltól. Szörnyű napokat éltünk át. Tele zaklatással, rossz gondolatokkal, álmatlan éjszakákkal. (Orvos-Kórház-Orvos) Az jutott eszembe, mit mond Isten Igéje: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.” (1Jn 4:18) Nagyon sokat beszélgettünk Istenről, az Ő tanításairól, Jézus szavairól. Úgy látszott, ez még hosszú út lesz. Majd ez év január 5-én ezt az Igét kaptam: „Teljesen kimerülsz te is...; túlságosan nehéz neked ez, nem tudod egyedül elvégezni.” (2Móz 18:18) Isten megtanított, hogy csak vele jutok előbbre. Másnap megbeszéltük, hogy naponta két Igét fogunk tanulmányozni. (Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza; Mai Ige: Mindennapi üzenet) Mindketten leírtuk külön-külön, hogy mit értettünk meg belőle, mi az, amit Isten csak nekem akar mondani, mi az, amire figyelmeztetni akar. Majd egymás gondolatai alapján hitünket erősítettük. Öt hónap alatt Isten elvégezte csodálatosan a munkáját, mert már nem fél! Mindent úgy fogad el, ahogy Isten azt meg tervezte, hiszen tudja, hogy több terhet nem tesz rá, mint amit el tud hordozni. Hálás a szívem érte! Június 16-án azt mondtam, hogy most a naponkénti tanulmányozást szüneteltetjük, de kértem, hogy ne hagyja abba azt, amit elkezdtünk, írja továbbra is a füzetét. Istenre bíztam mindent, tudtam, hogy elvégzi benne a munkáit. Most saját lelki életemmel szeretnék foglalkozni. Újra járhatunk ima- és bibliaórára, amire nagy szükségünk van, mert közösségben lehetünk, hogy egymás előtt bizonyságot tehessünk. Látnunk kell, hogy Isten mire hívja fel a figyelmünket, a körülöttünk lévő világban. „Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk...” (1Jn 4:6)
Megint megtanultam, hogy egyedül minden helyzetben csak Istenben bízva, hozzá imádkozva, juthatunk át a megpróbáltatásokon. Tanuljunk meg elengedni, elfogadni! „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (2Móz 14:14)
Az Úr Áldását kérem minden Testvérünkre, és tanuljunk, amíg még lehet! Áldás, Békesség!
K.-né Ibolya, Páty