A búcsúzás ritkán tartozik a könnyű feladatok közé, ha valaki olyantól kell búcsút vennünk, aki közel volt a szívünkhöz. 2021 augusztus 26-án egy ilyen búcsúra került sor, mert Dr Gerzsenyi László testvérünk, aki 1994 óta volt a MERA csapatának önkéntes munkatársa hosszú és türelemmel viselt szenvedés után a mennyei hazába költözött. Hangját minden hallgatónk ismeri, hiszen Ő volt Dr J. Vernon McGee  Biblia üzenete programjának hűséges fordítója és továbbadója.

Munkásságát nehéz összefoglalni néhány mondatban, hiszen lelkipásztorként, teológiai tanárként, egy nemzetközi teológiai intézet igazgatójaként, tolmácsként, irodalmárként, történészként ismerték, de emellett számos könyv szerzője, több száz könyv és több mint 800 ének szövegének fordítója.

Mi mégis a MERA-ban végzett munkájáért szeretnénk hálát adni, hiszen a legtöbben el sem tudják képzelni, hogy egy nemzetközi iskola igazgatója minden nap leüljön a számítógép elé, s aztán úgy fordítson egy könyv sorozatot, hogy miközben hangosan olvassa angolul, a papírra – az olvasás tempójában – már a magyar szöveg kerül. S közben nem feledkezik meg arról, hogy a példákat magyarosítsa, az amerikai jellegzetességeket magyar fül számára is érthetővé tegye. S ha ezzel elkészült, akkor pedig minden anyagot saját otthonában felvesz, mégpedig lehetőleg olyan módon, hogy azzal ne kelljen sokat bíbelődni, hiszen hétfőtől péntekig minden nap el kell, hogy hangozzon az adás, kötött időben, pontosan.

Gerzsenyi testvér ezt nem csak kipróbálta, hanem feleségével, Udvarnoki Máriával együtt ezt véghez is vitte. Ehhez át kellett alakítani a házirendet, nem lehetett szünetet tartani, közel hat éven keresztül szem előtt kellett tartani a műsor elkészültét. Ez akkor is szinte elképzelhetetlen terhet jelent, ha közben valaki semmi mást nem vállal. Csakhogy Laci bácsi közben tanított, előadásokat tartott, lelkipásztorként szolgált és tolmácsolt, kutatott és könyveket írt. Hirtelen jött felkérésekre is ritkán mondott nemet. Dolgozott otthon és énekszöveget írt metróban, autóban, villamoson és gyaloglás közben. És a legtöbben csak mosolyogni látták… Segítő készségéről személyes tapasztalatai is sokunknak vannak.

Szerette az Urat – ez volt legfőbb motivációja. Most hazaért. Búcsúzunk, de abban a tudatban, hogy miközben kedves hangja a műsorokon keresztül még sokáig kísér minket, példája mindannyiunkat kötelez megállni a hitben és hűségesnek lenni az Úr Jézus Krisztushoz.