„Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” Ők így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek mondotok engem?” Simon Péter megszólalt, és így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus így válaszolt neki: „Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz az a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is.” Azután megparancsolta tanítványainak: ne mondják meg senkinek, hogy ő a Krisztus. Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” (Mt 16:13-23)
Igazán nem szeretnék pálcát törni Péter felett, hiszen mi emberek a győztes hősöket szeretjük, nem a szenvedő Messiásokat; inkább azokat, akik diadalmasan győzedelmeskednek ellenségeik felett, hogy aztán győztesen elfoglalják jól megérdemelt pozíciójukat. És természetesen az a legjobb, ha ebből a reflektorfényből ránk is jut legalább egy-két sugaracska, hiszen jó dolog egy szupersztár holdudvarához tartozni. Az már más kérdés persze, hogy az a bizonyos istenített sztár vagy influenszer a valóságban milyen ember. Ez igazából véve senkit nem nagyon izgat, hiszen a ma emberére nagyon igaz az a bibliai megállapítás, hogy „az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.” (2Tim 4:4) Szereti, sőt néha szinte követeli a ma embere ezeket a meséket, mert olyan jó lenne, ha mégis igaz lenne. Ez az utóbbi mondat idézet volt egy beszélgetésből, melyben arról igyekeztem meggyőzni kedves beszélgető társamat, hogy a kereszténység nem valami bódult andalgás a rózsákkal szegélyezett tündérkertben. Azok, akik ezt állítják, még ha nem is pont ezt a képet használva, egyszerűen hazudnak. Mert való igaz, hogy ad győzelmeket nekünk Urunk. Néha különleges áldásaival is elhalmoz minket, olyanokkal, melyekről álmodni se mertünk volna, de a nehézség, az üldözés, a kereszthordozás is része ennek az útnak.
Pálról és Barnabásról azt olvassuk az ApCsel. 14:22-ben, hogy „erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon (más fordítás szerint, sok háborúságon) át kell bemennünk az Isten országába.” Ebben sajnos nincs semmi meglepő dolog, még ha nem is vágyunk se az üldözésre, se a háborgatásra, hiszen Mesterünk földön jártakor nyíltan beszélt ezekről a dolgokról. A János evangéliuma 15. fejezetében például ezt olvassuk: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem.” (Jn 15:18-21)
Jó dolog üldözöttnek lenni? Úgy gondolom, hogy értelmes, épp elméjű ember nem vágyik erre. Nem vagyunk mi keresztények se mazochisták, se összeférhetetlen emberek, de megalkuvók se. És ha Jézus azt mondta, hogy aki utána akar menni, annak vállalni kell a kereszthordozást is, akkor nem tehetünk mást. De honnan lehet ehhez erőt meríteni? A Zsidókhoz írt levél írója ezt tanácsolja az üldözések tüzében égő testvéreknek: „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.” (Zsid 12:2-3)
S még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ezek az idők, hála Istennek, elmúltak, mármint a keresztényüldözés ideje, azt kell mondanom, hogy sajnos nagyon nagy tévedésben van. A helyzet igenis nagyon nehéz, csak lehet, hogy mi még kevésbé érzékeljük ezt, mint máshol élő testvéreink.
Néhány bekezdést írok ezzel kapcsolatban a wikipédiáról: „A világ számos országában a keresztények szólásszabadsága korlátozott, ki vannak téve közösségi erőszaknak és gyűlöletkeltésnek... XVI. Benedek pápa szerint a keresztények a leginkább üldözött vallási közösség a kortárs világban. A Szentszék arról számolt be, hogy évente több mint 100 000 keresztényt gyilkolnak meg a hitük miatt... A német evangélikus egyház a keresztényeket a világ leginkább üldözött vallási közösségének tekinti, mivel az iszlám világban megnőtt a fundamentalisták befolyása... Az Evangélikus Világszövetség szerint több mint 200 millió kereszténytől csak a hitük miatt tagadják meg az alapvető emberi jogokat. A 100-200 millió, támadásnak kitett keresztény közül a többség muszlim uralom alatt álló országokban él. A keresztények számszerűen többet szenvednek, mint bármely más hitcsoport vagy csoport, amely hit nélkül van. A világ három legnagyobb vallása közül valószínűleg a keresztények a leginkább üldözöttek, mivel a vallási megkülönböztetés 80%-át a keresztényekre irányítják, akik csak a világ népességének 33% -át teszik ki... A brit külügyminisztérium felkérésére 2019-ben végzett kutatás megállapítása szerint: „A kereszténység a legveszélyeztetettebb vallási felekezet, amelynek tagjait a Közel-Keleten már-már az eltűnés esélye is fenyegeti.”
Az Open Doors nevű keresztény szervezet rendszeresen kimutatást közöl azokról az országokról, ahol a mintegy negyedmilliárd keresztény üldözése a legszélsőségesebb formában zajlik, s ezek a jelentések hozzáférhetőek és megdöbbentőek, tehát sok testvérünknek napi valóság Urunk szava: „Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszni, megtartja azt.” (Lk 17:33)
Imádkozzunk tehát üldözött testvéreinkért, de magunkért is, hogy hűségesek legyünk mindhalálig, mert az üdvözül, aki mindvégig kitart, de csak az.
Kulcsár Anikó