Mennyit keresel? Valamikor néhány éve ez a kérdés nagyon is megszokott volt. Ám ahogy múltak az évek, megváltozott ez is. Ma már nem illik megkérdezni senkitől, hogy mennyit keres, csak nézegetni lehet, hogy mennyit talált… S főleg találgatni, hogy vajon hol találta…

A sikeresség jelvényeit büszkén viselik embertársaink: csillogó autó, hatalmas ház, magas fizetéssel járó, még magasabb beosztás, távoli tengerpartokon töltött hetek, vastag arany nyaklánc és karkötő, mindehhez valami fülledt boldogságot sugalló külső. Erről szólnak a filmek, erről írnak az újságok. A legtöbb ember azt hiszi, hogy ezt elérni, maga a boldogság.

Az emberek nagy része soha nem látott módon űzi, hajtja ennek az elérését. Rámegy az egészség, a fiatalság, az idő, az erő, a családi élet, de abbahagyni nem lehet, mert ott lebeg a szemek előtt a délibáb csodája… S ha néha már-már feladná valaki a harcot, időzítve jön az újabb sikersztori a cipőtisztítóból lett autógyárosról, s a villanyszerelőből lett bankelnökről. Mindez arra kényszerít, hogy még tovább kell keresni, kutatni, mert egyszer csak bejön, bejöhet még, mert hát miért csak másnak lehet szerencséje…

Ez a lelkület hamar átragadhat a keresztyénekre is. A gyengébbek egyszerűen lépre mennek, s teljesen világi formában élik meg ezt. A „szentebbje” azonnal ráérez, hogy valami hiba van a dologban, s nem is nyugszik addig, míg rendesebb teológiai alapot nem ácsol siker és élvhajhász életmódjához. Aztán persze gyorsan megnyugszik, élvezve az „Isten áldotta” állapotot.

Az Úr Jézusból valahogy hiányzott ez az érzék. Nem volt hajlandó ügyesen csűrni, csavarni a dolgokat. Egyszerűen azt mondta: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” (Mt 6:19-21)

Pál apostol is egyet ért ezzel, s így inti Timóteust: „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik.” (1Tim 6:6-9)

János apostol pedig nagyon általános érvényűen mondja: „Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." (1Jn 2:15-17)

Tehát siker után rohangáló, kincseket keresgélő világunk a legjobb úton van afelé, hogy valami olyasmit találjon meg, amiről aztán kiderül: semmire sem jó. Vajon miért van az, hogy a legelismertebb, leggazdagabb, legirigyeltebb emberek szinte kivétel nélkül depresszióval, magányossággal, alkoholizmussal vagy kábítószer függőséggel küzdenek? Pedig megtalálták, amit kerestek! Talán nem azt kellett volna keresniük, amit végül megtaláltak?

Valóban nem. Az Úr Jézus határozottan mondta: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.” (Mt 7:7) Ám itt nem a világ által értékelt dolgokról beszélt Jézus. Néhány verssel később egyértelműen kimondta: „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” (Mt 7:11)

A kereső embernek Istennél kell keresnie, s onnan kell kérnie. Biztos, hogy nem fog csalódni, mert olyan kincset talál, amely gazdagon kárpótolja mindazért, amit a világban veszni hagyott. A hírnév helyett jó csere az örök élet reménysége. A rajongók helyett nagy ajándék hitvesem szeretete. Az aranyrudak helyett nagy biztonság, hogy Mesterem kezében tudhatom sorsomat.

Bölcsen mondta Jakab apostol: „Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.” (Jak 1:16-17)

Talán tényleg nem illik egymásnak feltenni a kérdést: mennyit keresel? De magunkat időről időre szembesíteni kellene azzal, hogy mit keresek? Jó helyen keresem-e? Időtálló vagy mulandó az értéke? Az örök életben is hasznomra lesz-e?

Kulcsár Tibor