Közmondások jutottak eszembe: „Az alma nem esik messze a fájától.” „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!” „Kutyából nem lesz szalonna.” Nem folytatom a sort, de úgy gondolom, hogy már ezekből is látszik, hogy az a köznyelvi bölcsesség, mely ezekből a közmondásokból árad, úgy tartja, hogy egy ember életében nagyon meghatározó az elődei élete. Sőt, tulajdonképpen nemcsak meghatározó érvényű az, hogy hogyan indul az életem, hanem tulajdonképpen végérvényesen determinál, azaz, ha jó családba születtem és jó neveltetést kaptam, akkor én is jó és sikeres leszek, viszont ellenkező esetben esélyem sincs a megváltozásra.

Ha ez így volna, akkor minden Istenbeb hívő szülőnek csak Istennel járó gyermeke lehetne, ami sajnos tudjuk, hogy nincs így, és az se történhetne meg, hogy egy Istentől távol élő család sarja hallva az evangéliumot és elfogadva a felkínált kegyelmet új életre juthatna, és megváltozhatna az élete. Pedig erre is sok-sok példa van, hála az Úrnak!

Mindebből az látszik, hogy Isten országa máshogy működik, mint amit ebben a világban úgy általában tapasztalunk. Mert valóban igaz az, hogy nagyon fontosak a kezdeti évek minden ember életében. Ma már egyenesen azt tanítják, hogy a születésünket követő első három év a legfontosabb időszak az életünkben, hiszen döntően befolyásolja a későbbieket. De szeretném hangsúlyozni, hogy ebből nem következik az, hogy akkor tulajdonképpen gépekként programozva vagyunk valamilyen életútra, s nincs lehetőségünk a változásra. De van! Pro és kontra. A jó kezdet csak egy lehetőség és hatalmas áldás, de – sajnos – nem garancia. Mindnyájan szabad akaratot kaptunk, választhatjuk az életet és választhatjuk a halált is. Isten nem kényszerít senkit a Neki való engedelmességre, csak felkínálja az életre vezető utat, s tanácsolja, hogy ezen járjunk.

A rossz családi háttérből, istentelen környezetből is van szabadulás, és van lehetőség a változásra. Isten senkit sem utasít el. Ő a vámszedőknek és a paráznáknak is felkínálta a kegyelmet, sőt még a kereszten függő latornak is megbocsátott, amikor az bűnbocsánatért esengett.

Már az ószövetségi próféta, Mikeás is így kiáltott fel: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!” (Mik 7:18-19)

Ám az is igaz, hogy Istennel szemben mi, emberek sokkal nehezebben bocsátunk meg egymásnak, és sokkal nehezebben engedünk valakit kitörni abból a skatulyából, melybe saját vagy elődei elrontott életének következtében került.

Nem nagyon hiszünk mi abban, hogy valaki megváltozhat, s legyünk becsületesek, sokszor valóban csak ideig-óráig tart az elhatározás, a jó szándék, s könnyen visszacsúszik valaki a régi kerékvágásba. Még a Biblia is beszél erről a Példabeszédek könyvében és Péter második levelében is: „A kutya visszatér a maga okádására…”, és: „A megfürdött disznó sárban hempereg!” (2Pét 2:22) – olvassuk summásan.

Ám arról is szól Isten igéje, hogy „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre”– olvassuk, majd így folytatja az apostol: „Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5:17-22)

Szülőként, nagyszülőként mi a feladatunk tehát? Példamutató, Isten által újjáteremtett életet kell élnünk gyermekeink, unokáink előtt, és imádkoznunk kell értük! Sáfárok vagyunk ugyanis. A ránk bízottakat megőrzésre kaptuk, s elszámolással tartozunk felőlük annak, aki minden élet ura, azaz a Teremtő Istennek. Legyünk tehát bölcs szülők, bölcs nevelők és bölcs lelki anyák és apák a gyülekezetben és a tágabb környezetünkben egyaránt, hogy Isten akár rajtunk keresztül hívhasson a családjába olyanokat, akik még tőle távol élnek!

Kulcsár Anikó