Tegnap este csörgött a telefon, és egy kedves zsidó barátom volt a vonal túlsó végén. Szomorú hírrel keresett meg, azzal, hogy a felesége Rózsa az utolsó napjait éli. Múlt hét eleje óta kórházban van, és már nem is beszél. A hír vétele után én is felkerestem telefonon imatestvéreimet, és az Úr elé terjesztettük az esetet. Kértük, hogy ne ebben a lelki állapotban érje őt a halál, ugyanis minden próbálkozásom részükről ellenállásba ütközött.
Kapcsolatunk több mint ötven éves. A férj, Laci édesanyja munkahelyi főnököm volt, és az a kapcsolat tartós barátsággá alakult. Édesanyám halála után ő lányaim szerető nagymamájává lett. Az ő halálát követően Lacival és Rózsával tovább tartottuk a kapcsolatot mind a mai napig. Ritkult ugyan a személyes találkozás, de évente egy-egy napot így is együtt töltöttünk. Telefonon gyakrabban hívtam őket, de miután Jézus Krisztusról nem szívesen hallgattak, így naponta imádságban vittem őket az Úr elé, hogy tekintsen erre a két emberre, hiszen az Ő választott népének tagjai. Ne hagyja, hogy Rózsa élete a kárhozatban folytatódjon, természetesen Lacié sem.
Ma reggel megérett bennem az elhatározás, hogy ismét próbálkozzam. Jézus Krisztus bátorított: „aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jak 4:17) Nem akartam, hogy ezt a lehetőséget elszalasszam. Igen ám, de Laci már kora reggel a kórházba ment, nem értem el őt otthon. Mobilszámom nem volt hozzá, egy közös ismerős, aki testvérem is, kisegített, de ő is csak Rózsa mobilját ismerte. Tárcsáztam, és Laci vette fel. Kérdeztem, hogy beszélhetnék-e a feleségével, mire ő megismételte, hogy Rózsa már nem beszél. Erre megkértem, hogy a hallgatót tegye a felesége füléhez. Ez megtörtént. Bemutatkoztam, és közöltem vele, hogy szeretem, és egy szeretetteljes üzenetet szeretnék átadni neki. Jézus Krisztus szeret, meghalt a bűneidért és vár téged.
Miután Laci átvette a készüléket, megkérdeztem tőle, hogy mit mondott Rózsa? Ugyanis kétszer is megszólalt. Először ő is köszönt, utána pedig megköszönte az üzenetet. Az Úr Jézus Krisztus előttem járt, elkészítette a beteg szívét az örömhír befogadására. Ismételten megerősödött bennem, hogy nem szabad feladnunk! Miután hosszú évtizedeken át hiába hangzott az örömhír, az imádság lelke elvégezte Rózsában a készséget. Túlcsordul a szívemben a hála, hogy Ő nem ejti el az övéit!
Kérem Őt, hogy még eltökéltebben tudjam szeretni, szolgálni Őt, és továbbra is adja az imádság lelkét, hogy sokan megszabaduljanak!
Köszönöm szépen, hogy kapcsolatban lehetek veletek, hallgathatom, meghallgattathatom adásaitokat másokkal is, sőt megtapasztalásaimat is megírhatom!
Csilla néni
u.i.: Rózsa megszólalásából Lacinak is meg kellett tapasztalnia Isten valóságos jelenlétét, mindenre elégséges hatalmát. Most, mikor írtam, találtam meg az üzenetet, hogy Rózsa még aznap este meghalt. Laci ezt írta: „reggel 8-kor még válaszolt neked, este meghalt, ezek voltak az utolsó szavai.” Isten ezúttal is hatalmasat cselekedett! Áldom, magasztalom, dicsőítem az Ő szent Nevét!