Tollat fogtam, hogy 74. születésnapom előestéjén hálás köszönetet mondjak azért, amit nem lehet eléggé respektálni, sem igazán viszonozni: a budapesti MERA áldásos munkáját, szeretetszolgálatát.

Elnézést kérek, hogy ilyen sokáig hallgattam a levélírással. Ám most örömmel közlöm kedves mindannyiótokkal, hogy a mi felséges Teremtő és Megváltó Atya Istenünk ingyen kegyelméből már hosszú évek óta – szinte estéről estére – épülhetek a jobbnál jobb MERA-műsorok hallgatásakor itt Közép-Németország Apolda városkájában.

Nagy áldásul szolgálnak különböző szolgálataitok itt a nagy idegen közegben, mivel a MERA kedves hangja eljut a mintegy 900-1000 km-es távolság ellenére is középhullámon hozzánk a bérlakásunkba az első emeletre. Annak jóvoltából, hogy ti „fellövitek” az éterbe a műsoraitokat, bizonyára rajtam kívül még sok más kereső, illetve megmentett lélek épülhet estéről estére a kis rádiókészülékük mellett a mentő (lélekmentő) MERÁ-t hallgatva.

Most búcsúzom ezzel az igével: „…a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15:58)

A mi közös Krisztus Jézus Urunk túláradóan gazdag áldását kívánom minden munkatársnak és hallgatónak!

Lajos Németországból