„…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.” (Mt 11:29)

Meghívást kaptam Budapestre a régen látogatott bibliakörömbe, hogy menjek el az egyik alkalmukra. Erre tegnap került sor. Hosszú szervezés és igen nagy vágy előzte meg az utazást, miután a képességeim egyre csökkennek, segítség kellett az úthoz. Egyik testvérem a fiával vállalkozott a kísérő szerepére, vágyva az evangélium meghallgatására. Oda is értünk időben, és nagyon áldott alkalom volt. Az ige erőteljesen hangzott az Apostolok cselekedetei 7. rész 56-60. verse alapján, amikor is Istvánra a gyűlölettől elvakult, fogcsikorgató ellenségei rárohanva megkövezték, ő Jézus Krisztus mentő szeretetének indulatával védte őket az Úr előtt, és közölte velük a hite által látott mennyei jelenetet, azaz, hogy az Úr Jézus Krisztust látja az Atya jobbján állni, és kéri Őt, hogy vegye magához. Az igehirdető a múlt kapcsán elmondta, hogy mi is itt és most lehetünk Krisztus-arcúak, ha teljes szívvel követjük őt. Lélekben és testben felfrissülve készültünk a hazafelé tartó utazásra, miután a találkozás örömére igés lapot és Antenna újságot kapott minden résztvevő, még továbbadásra is.

Miután az egyik vonatot lekéstük, helyet foglaltunk az éppen beérkező következő indulásra váró szerelvénybe. Az indulási időt megelőző percekben kiderült, hogy felsővezeték-szakadás miatt a vonatok nem indulnak. Hosszas várakozás után megtudtuk, hogy el kell jutnunk Kelenföldre, ahonnan a beérkező szerelvényeket visszafordítják. Ismét hosszú várakozás után indult egy vonat, ahonnan már reményteljesebb volt a hazajutás. Ezt a kellemetlen időszakot nem háborgással töltöttük, hanem igyekeztünk a tudomásunkra hozott nehéz helyzetek elbeszélőit bátorítani arra, hogy a láthatatlan, ám nagyon is valóságos Megváltót hívják be az életükbe, bűneiket, nehéz helyzetüket osszák meg Vele, így biztos kézbe kerül a jelenük és jövőjük.

Az örömömet, hálámat tetézte az is, hogy a szívélyes vendéglátó megajándékozott Cseri Kálmán: Kolossé levél magyarázó könyvével, amit a már mozgó vonatban kinyitottam, és az Előszó meg is állított, mert a szerző fia egy emlékét elevenítette fel, amikor az édesapja betegágya mellett ült; a csendben egyszer megszólalt a beteg: „Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába; kiben van a mi váltságunk az Ő vére által bűneinknek bocsánata.” (Kol 1:13-14) Ezt elmondta, és ismét csend lett a betegszobában. Nem is olvastam tovább, mert a hallott igemagyarázat és ez a súlyos beteg szájából elhangzó bizonyságtétel úgy betöltötte a szívemet, hogy éjszaka sokáig nem tudtam abbahagyni Isten, az Atya magasztalását, és a hála most is itt dobol a szívemben. A késlekedés, a késői hazaérkezés is megmagyarázhatatlan örömmel töltött el. Minden a helyén volt!

Így hát tanulom, tanulgatom, hogy az emberi reakció helyett, Krisztus indulata töltsön be, hogy Ő áradhasson ki is. Nem apad el a hálaadás forrása, így az örömöm is fokozódik.

Drága Testvéreim, Jézus Krisztusban!

Köszönöm a látogatást, köszönöm az Antennákat, köszönöm az adásaitokat, és azt is, hogy megoszthatom veletek az örömömet, bukásaimat, a tapasztalataimat, mert jó kiírni magamból.

További áldott életet, szolgálatot a csapat minden tagjának!

Szeretettel:

Csilla néni