Egy forró nyári napon négy gyermekemmel, autóval az egyik kivezető úton közlekedtem városunkban, amikor figyelmes lettem egy nőre, aki az út szélén feküdt. Ebben a pillanatban állt meg mellette egy másik autó, amelyből egy fiatal lány szállt ki.
Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy megállok én is segíteni. Nem azért, mert keresztyén vagyok, hanem azért, mert törvény által elvárt állampolgári kötelességem! Ehhez képest körülbelül 25 arra haladó gépjárműből ketten álltunk meg.
Nem tudtam, hogy mi történt a földön fekvő hölggyel, és hogy milyen állapotban van. Egyedül voltam a 13, 11, 8 és 6 éves gyermekeimmel. Megfordult a fejemben, hogy a gyermekeim védelme érdekében nem állok meg. De rögtön belém hasított, hogy először is egy emberéletről volt szó. Másodszor, a most adott reakcióm a gyermekeim egész életét meghatározhatják. Tehát elsősorban azért álltam meg, mert keresztyén emberként és törvénytisztelő állampolgárként kötelességem, másodsorban pedig azért, hogy ezzel is tanítsam gyermekeimet, és jó példával járjak elől.
Gyermekeimet az autóban hagyva, odamentem a földön fekvő hölgyhöz és a fiatal lányhoz, aki megállt segíteni. Nagyon elgondolkodtató, hogy a sok arra haladó autós közül egy fiatal, kifejezetten csinos és jól öltözött lány állt meg először. Egyedül volt, és ráadásul munkaügyben sietett egy helyre. Nem is volt a környékre valósi. Elmondta nekem, hogy fogalma sincs, hogy mit csináljon. De megállt azonnal segíteni, nem törődve semmi mással! Úgy gondolom, hogy ez egy olyan cselekedet és gondolkodásmód, amit ha többen követnének, akkor nagyon-nagyon más (szinte utópikus) világban élhetnénk. És ez Isten elgondolása szerint nem csak egy fantázia-világ, hanem erre hívta el a keresztyéneket, hogy ilyen módon szolgáljunk embertársaink felé.
Megnyugtattam a fiatal lányt, hogy minden rendben, nyugodtan menjen tovább. Láttam közben a földön fekvő, majd felülő hölgyön, hogy nincs komoly (külső) sérülése, és lehet vele beszélni is valamennyire. Az egyértelművé vált, hogy valamilyen tudatmódosító-szer hatása alatt van. Annyit értettem a beszédéből, hogy megverték és kidobták egy autóból. A ruházatából arra következtettem, hogy prostituált. Felhívtam a 112-t, és elmondtam, hogy mi történt. Miközben telefonáltam, megállt egy másik autó is. Mint hamarosan kiderült, egy szolgálaton kívüli mentőtiszt volt a sofőrje.
Röviden váltottunk pár szót, majd azt mondta a mentőtiszt: „Tudod hány ilyet szedünk össze egy nap Budapesten?” Közben intettem a nagyobbik lányomnak, hogy hozzon vizet az autóból a hölgynek (kánikula volt és kora délutánra járt az idő). Korábbi Antennában írtam, hogy volt, hogy valaki vizet kért tőlem; azóta mindig van egy üveg víz az autómban ilyen célokra.
Meglepően gyorsan, a hívás indításától 5 percen belül kiérkezett két rendőrautó is. Felvették az adataimat és utamra bocsátottak. Addigra a sérült hölgy már több mindent tudott mondani, ráadásul a rendőrök előtt sem volt ismeretlen. Tényleg prostituált volt. Nem értettem tisztán, de valószínűleg az történt, hogy valamilyen szerrel „munkára” alkalmatlanná tette magát a hölgy, ezért a családja (!!!) megverte és kidobta az autóból.
Amíg mindez zajlott, nagyon sok gondolat átsiklott a fejemben. Néztem ezt a velem körülbelül egykorú, szerencsétlen nőt. Semmit nem tudok róla, csak annyit, hogy egy emberi lény. Lehet, hogy akkor a közvetlen életveszélytől megmenekült, de az élete ugyanúgy veszélyben van mind fizikailag, mind lelkileg. Van-e bármi értelme a létezésének? Nincs az emberek hasznára, nincs Isten dicsőségére. Haszontalan. Sokan úgy is tekintenek rá, mint az út menti szemétre, amit kidobnak az autóból, és az út menti gazban tölti létének hátralevő idejét. A két kiérkező rendőrautó üzemanyaga többet ér, mint ennek a nőnek a teljes léte...
Én vagy a gyermekeim is lehetnénk ott a porban, az út szélén? Milyen borzasztó lehet, amikor valaki ilyen helyre és ilyen körülmények közé születik. Milyen jövőre lehet reménye? Ott álltam és néhány méterre a gyermekeim. És ott volt ez az összetört nő. Koszban, vérben, félig magánkívül. Az emberek többsége szó nélkül elment mellette. Egy „királylány” állt csak meg segíteni és én. Néhány méter, de áthidalhatatlan távolságok a világok között.
Értjük, hogy milyen mértékű volt Jézus Krisztus áldozata? A Mindenség Királya egy istállóban vált emberré és gyalázatos, kegyetlen módon halt meg minden emberért. Jézusnak az a megvert és kidobott prostituált ugyanannyit ér, mint én! Durva? Igen, de ez az igazság! Bűnben születtem, és ha rajtam múlik, abban is halok meg. Bármilyen körülmények között is élünk, szükségünk van Isten kegyelmére, amit nem tudunk megvenni, kiérdemelni. Ha bírjuk ezt a kegyelmet, akkor legyünk érte nagyon hálásak! Ha megadatik, hogy családi, gyülekezeti körben, biztonságos, meleg hajlékban tölthetjük a karácsonyt, akkor jusson eszünkbe, hogy mennyit is érünk valójában Jézus Krisztus áldozatával és anélkül. Ha pedig lehetőségünk van, akkor segítsünk ott, ahol tudunk. Nem tudunk akkora áldozatot hozni érte, mint Megváltónk miértünk.
Nemeshegyi Zoltán