Édesanyám halála óta szeretnék írni Önöknek! Történetemből kiderül majd, hogy halálával a lelkemben keletkezett zűrzavarban miként győzött a jó a rossz felett.
„Győzd le a rosszat jóval!” – hív az ige. (Róm 12:21b) Amit bizony le kellett volna győzni, de sajnos nem sikerült. Az a halál nekem pedig az egyedüllét, az újrakezdés, az egésszel való megbirkózás. Nekem bizony belülről tele bánattal és keserűséggel nagyon is úgy tűnt, hogy akármi vagy akárki is legyen az említett „rossz”, de legyőzött engem, vagy legalábbis erősen győzelemre áll. A jó pedig esetemben egy jókor elhangzott jó szó, ha úgy tetszik, egy üzenet. Ami erősen észhez térített az pedig a következő lejátszódott jelenet volt.
Egy ember a munkahelyemről, aki mindig mindenkivel viccel, hülyéskedik, s nem lehet tudni, hogy komolyan beszél-e vagy sem, odajött hozzám, kezet nyújtott, majd közölte, hogy őszintén gratulál. Elkerekedett szemmel, értetlenül álltam ott, szinte leforrázott a magyarázata: „Azt hittük, hogy édesanyád halála után egyedül el fogsz veszni, senkivel nem beszélsz majd. Nem dolgozol, végül egymagadban ki tudja mi lesz veled? Ehhez képest hihetetlenül szépen boldogulsz egyedül.”
Életemben először láttam őt bárkiről is, bármiről is ilyen halálosan komolyan beszélni. Saját bánatomba belemerülve belülről nekem ez egészen másképp látszott.
A jó és a rossz harcához visszatérve ez volt az a pillanat, ami sok mindenből végképp kijózanított. Ha úgy tetszik, a jó itt vitte be a végső győzelemhez a szükséges ütést. Csakhogy én valahol a kettőjük között állhattam, mert talán én kaptam a nagyobb ütést. Pont úgy, mint mikor két bokszoló küzdelme során véletlenül valamelyik a közöttük álló bírót üti meg.
Ez a mondat tehát segített kikecmeregni az önsajnálatból, és megtanított arra, hogy a jó mindig győzni fog a gonosz felett. Azóta a hozzáállásom is teljesen pozitív: meg fogod csinálni, igen is meg fogod csinálni! Meg kell csinálnod! Persze, mindezt soha nem egyedül, ugyanis a jó Isten segítsége mellett.
Ez segített tehát rádöbbennem, hogy ha kívülről úgy tűnik is, én már soha sem leszek többé egyedül, mindig lesz fölöttem Valaki, aki figyel, segít és a jó útra terel. Ez tehát csak egy kicsi, de mégis egy igazi győzelme a jónak a gonosz felett.
Azelőtt biztos voltam benne, hogy egyedül nem csinálom tovább, nem foglalkozom senkivel, semmivel. Azóta biztos tudatában vagyok annak, hogy valamit csak jól csináltam.
Adásukat 2009. március 15-én, a nemzeti ünnepünkön hallottam először édesanyámmal, aki szerette olvasni a sok-sok hallgatói levelet az újságban, ami 2011 karácsonya óta jár. Az ő emlékére írtam Önöknek életemben először. De sajnos már nem az ő életében. Kérem Önöket, hogy ne haragudjanak bizonytalan, néha csapongó gondolataimért, egyúttal köszönöm válaszukat, az adatokat és vele a hírlevelet. Remek ötletnek tartom és sok sikert és kitartást kívánok hozzá!
Ha már életről és halálról volt szó: hosszú életet kívánok hírlevelüknek és talán elsősorban a középhullámú adásaiknak. Ne hagyjuk ezt is megszűnni!
Isten áldását kívánom munkájukra és életükre! A „Fentiek” segítségét kérjük együtt az adásokért is!
Sok szeretettel:
Sz. Zsolt, Zsadány