Nyolc óra. Becsengettek. Két-három perc elteltével közeledek az egyik osztályhoz, de már a folyosó végéről hallom a vitatkozás, a szervezetlenség jeleit. Nem tudnak mit kezdeni a néhány szabad perccel a tizenéves (vagy annál fiatalabb) diákok, (néha még a felnőttek sem). Igaz ez azonban nagyobb távlatokban is. Egész évben készül az ember a szabadságra (ha megadatik), majd mikor lejár, fáradtabb, mint előtte. Lelki érettség, megfontolt gondolkodás szükséges ahhoz, hogy a szabadság, vakáció értelmesen eltöltött idővé váljon. Ne kívánságaink kiélésére, hanem jól megfontolt pihenésre, lelki célok elérésére fordítsuk, és szabadságon se feledkezzünk meg arról, amit Pál így fogalmaz meg: „Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.” (Gal 5:13)
Két irányelvet ad az apostol arra, hogy szabadságon, vakációban is megmaradjunk a Krisztusban nyert szabadságban, s ne járjunk úgy, mint Dávid király, aki akkor pihent, mikor nem kellett volna, és úgy, ahogy az az Istennek nem tetszett, ezért paráznaságba és gyilkosságba esett.
Ezek az irányelvek a teljesség igénye nélkül a következők: egyrészt szabadságon se éljük ki testünk bűnös kívánságait. Pihenjen, kapcsolódjon ki a hívő ember is, de ne tegye ezt se érzéki módon, se a „mindent a testnek” elv alapján, sem pedig állandó, egzotikusabbnál egzotikusabb úti célok hajszolásával, hanem oly módon, mint aki tudja, az Úrban van igazi öröme, Neki tartozik számadással szabadidejével is. Nem meddő önmegtartóztatásra, hanem az Úrban elrejtett élet örömére, a Vele való beteljesedésre hív az apostol. Úgy éljünk, mint akik azt szeretnénk, hogy szabadságunk által is közelebb segíthessünk valakit az Úrhoz.
Emlékszem, 21 évvel ezelőtt egy kisebb közép-európai körúton voltunk családunkkal. Ausztriában pihentünk épp akkor. Egyik korán reggel megcsendül a telefon, s közlik édesapámmal, hogy elhunyt az egyik ákosi roma testvérnő. Néhány perc imádkozás után megvolt a döntés: lerövidítjük a pihenést, és azonnal indulunk haza. Így vezetett Isten Lelke a szabadságban járásban.
A második irányelv szorosan kapcsolódik az elsőhöz. Aki a szabadidejében sem saját teste kívánságaira, hanem az Úr tetszésére összpontosít, nem marad meddő lelkileg szabadság idején sem. Tudatosan keresi és megtalálja a szolgálati lehetőségeket, bizonyságtevésre adódó alkalmakat, gyermek és ifjúsági táborozásokat, ahol szolgálhat az Úrnak. Hadd vezesse Isten Lelke életünket az Ő dicsőségére, és tegye termékennyé nyarunkat is!
Vékás Benjámin