„Nem hagylak titeket árván...” (Jn 14:18)
Megálltam az autómmal egy hulladékgyűjtő mellett, hogy valamit kidobjak a kocsiból. Amikor visszafordultam, hogy a kocsimhoz menjek, látom, hogy az utánam jövő autós nem került ki engem, bár megtehette volna ezt, hanem megállt mögöttem. Amikor odanéztem, az autó jobb és bal oldalán egyaránt egy-egy kéz jelent meg, és nekem integettek. Odaléptem, és örömmel köszöntöttük egymást e másik felekezetbe tartozó házaspárral. Néhány mondatos, rövid, de annál üdítőbb találkozás volt ez, mely hálaadást és hangos imádkozást fakasztott bennem, amikor visszaültem a kocsimba. Hazaérve örömmel újságoltam feleségemnek is a váratlan találkozást. Milyen jó is a szentek közössége, akikről azt mondja az Ige, hogy egy Lélekkel (Szellemmel) itattattak meg (1Kor 12:13).
A közeledő Pünkösd gondolata jelent meg előttem. Ekkor történt ugyanis a Szentlélek kitöltetése. Pünkösd egy ószövetségi ünnep (3Móz 23:15-22) volt, amikor a férfiaknak meg kellett jelenniük az Úr előtt (5Móz 16:16). Isten úgy időzítette az eseményeket, hogy ekkor küldte el az Ő Fia, Jézus által megígért Szentlelket. Az ApCsel 2. fejezetében olvashatjuk, hogy különböző nemzetekből és több helyről jövő emberek Isten felséges dolgait hallhatták az apostolok szájából.
Korábban beszélt Jézus tanítványainak az ő hamarosan bekövetkező haláláról, melyet akkor nem igazán értettek meg a tanítványok. Péter azonban később így emlékezik Jézus halálára első levelében: „Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket...” (1Pt 3:18) Ennek a megváltói folyamatnak része volt az is, hogy Jézus még halála előtt ezeket is mondta tanítványainak: „...én az Atyához megyek” (Jn 14:12b), „Nem hagylak titeket árván...” (Jn 14:18), „kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét…” (Jn 14:16-17). Pünkösdkor ezen ígéretnek látható, hallható beteljesülése történt meg. Az ünnep alkalmából összegyülekező sokaság előtt a megdicsőült Jézus Krisztus Lelke megérkezett az Atyától, és erős szélrohamhoz hasonló zúgás kíséretében hatalmas lángnyelvek jelentek meg, és a tanítványokra telepedtek. Ezt követően hallhatták az egybegyűltek a tanítványoktól Istennek nagy dolgait. Az Úr Jézus ígérete beteljesedett, a megígért Pártfogó, az Igazság Lelke megérkezett, hogy velük maradjon mindörökre.
Nagy az én örömöm Pünkösd kapcsán. Ugyanis a Szentlélek, a Krisztus Lelke nemcsak a tanítványoknak adatott, hanem ezen esemény után az Úr Jézusban hitre jutó keresztyének számára is valóság ez az ajándék. Maga a Szentlélek is ajándék, de neki számtalan ajándéka van, melyet a szentek (Isten gyermekei) között osztott el, hogy bennük és rajtuk keresztül végezze áldott szolgálatát.
Csak néhány ajándékot említek meg, melyek számomra nagyon fontosak és örvendetesek.
a./ Biztonság: Nem vagyok egyedül, nem vagyok árva. Az Úr Jézus az Ő Lelke által mindig velem van. Ez a biztonság nem érzésekben nyilvánul meg, hanem erőben. Belső bizonyosságom van. Elhiszem az Úr Jézus ígéretét, és így a hit által ez a tapasztalatomban is megjelenik. „…a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben” (Kol 3:3). Kettős burok: én Krisztusban vagyok (1Kor 1:30; Jn 15:4a), és Krisztussal együtt Istenben. „Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.” (Zsolt 139:5)
b./ Közösség: Nem csak a Szentlélek társasága az osztályrészem azzal, hogy Jézus Krisztusban való hit alapján Isten gyermekévé lettem. Krisztus Lelke végzi bennünk, Isten újjászületett gyermekeiben áldott munkáját, Krisztus Testének szeretetben való építését (Ef 4:16). Családtagok vagyunk, testvérei egymásnak. Sőt azt is olvashatjuk az Igében, hogy Jézus sem szégyell bennünket testvéreinek nevezni, mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak (Zsid 2:11).
Már az Ószövetségben is így ír a Zsoltárok könyvének írója a 119. fejezet 63. versében: „Társok vagyok mindazoknak, akik félnek téged, és akik határozataidat megtartják.” (Zsolt 119:63) Az Újszövetség idején pedig nemcsak a hasonló cselekedetek, hanem a szívünkben lakozó Úr egysége is összeköt bennünket. Az azonos Szellem, akit Ő belénk helyezett.
c./ Vezetés: Az Úr Jézus három és fél éven át vezette, elméletben és gyakorlatban tanította tizenkét tanítványát. Igyekezett mindent átadni nekik, amire szükségük lesz az Ő eltávozása után. Búcsúbeszédében felhívta figyelmüket arra, hogy majd a megígért Pártfogó még több dolgot is fog tanítani nekik, de azt is mondta, hogy „eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” (Jn 14:26b) A teljes írás Istentől ihletett, és a Szentlélektől indíttatva szóltak Istennek szent emberei (2Tim 3:16, 2Pt 1:21). Ez az Írás a kezünkben van, és ezt eleveníti meg számunkra a Szentlélek, ha olvassuk, kutatjuk azt. Oly drága tapasztalat az is, hogy amikor vezetésre várva keressük az Ő akaratát, akkor eszünkbe juttatja a már olvasott, megismert Igét. Az Úr Jézus arra is biztatta az övéit, hogy ne aggodalmaskodjanak a mondanivaló felől, amikor hatóságok elé viszik őket az Úrért, mert abban az órában megadja nekik, hogy mit mondjanak (Mt 10:18-20).
A fentiek más módon való megerősítése olvasható az Úr Jézusnak János ev. 16. fejezetében elmondott szavaiban: „amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.” (Jn 16:13-15) Róla, az Úr Jézusról írja az Ige a Kol 2:3-ban: „Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve.”
Örvendezzünk hát – nemcsak Pünkösdkor – a kitöltetett Szentlélek által, hiszen általa leplezi le számunkra mindazt az Úr, amivel megajándékozott bennünket, hogy Istennek tetsző életet élhessünk (2Pt 1:3)!
Csikós Mihály