A fenti kérdés jelen időben van megfogalmazva, de szorosan kapcsolódik a múlthoz és a jövőhöz is.
Kezdjük időrendi sorrendben, a múlttal. Számomra azt jelenti Istenben hinni, hogy a világ létezése nem véletlenszerű, hanem egy végtelenül bölcs hatalom tervszerű alkotása: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.” (Zsid 11:3) Ha pedig az élő és az élettelen világ az Ő alkotása, akkor bizonyos lehetek benne, hogy az én egyéni életem is része teremtő-alkotó munkájának, s én is az Ő terve megvalósulásának egy parányi, de általa számontartott darabkája vagyok. Ezáltal értékelhetem igazán Tőle kapott egyéni életemet, de a másokét is, mert mindnyájan Általa nyertünk életet. Amit Isten alkotott, az csak értékes lehet. Hitem tárgya azonban nem csupán a teremtő Isten, hanem a fenntartó és megtartó Isten is. Gondja volt reám már születésem óta, sőt ezt megelőzőleg is.
Táplált, s ha eszközökön keresztül is, de Ő biztosította testi-lelki növekedésemet. Ami azonban a legtöbb: látva, hogy „az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva” (1Móz 8:21), nem elpusztításunkra, hanem megváltásunkra gondolt. Gondja volt arra, hogy ne maradjunk bűneinkben, hogy tudva és tudatlanul elkövetett bűneinket lerendezhessük. Ezért nem kell bűnhődnünk, mert Jézus Krisztus magára vette bűneinket, s az érte járó büntetést; meghalt helyettünk, hogy mi szabadok lehessünk.
Itt vezet át hitem a múltból a jelenbe. Az ugyanis nemcsak múltbeli tények passzív elfogadását jelenti, hanem velünk élő valóságot is. Az újjászületés által másodszor is életet kaptam Istentől, s ez már nem hatvan-hetven esztendőre szól, mint a földi élet, hanem az örökkévalóságra. Más törvényszerűségei és más normái vannak, mint a testi életnek. Az Istenben való élő hit lehetővé teszi, hogy a testben élve ugyan, de ne test szerint éljünk. Istenben hinni erkölcsi tartást jelent. És itt nem csupán a Tízparancsolat betartását vagy valamilyen valláserkölcsös, kegyes életet értek, hanem a hétköznapi élet sokszor hideg valósága között is megélt hitet, mely akkor is becsületes, ha nem látják, mely nem önző érdekek hajszolása, hanem a Mestertől tanult, másokért élő, szolgáló életforma. Ez a hit segít megvalósítani azt, hogy a másik embert tiszteletben tartsam, hogy kimondott szavamra számítani lehessen: „Hogy igenünk legyen igen, s ha nemet mondunk, legyen nem!” (A hit hangjai 246,4) A teremtett világ sóvárogva várja az Isten-fiak megjelenését, az ilyen Isten-hívőket, de sajnos nagyon kevés van belőlük. Pedig ezt is jelenti a hit. Nem csupán elvek, tanok elfogadását, nem csupán vallásos cselekményekben való részvételt és egyéni kegyességet, hanem a mindennapokban megvalósuló, magasabb minőségű életet.
Akinek a hite ilyen valóság a jelenben, annak nem kell félnie a jövőtől, az lehet derűlátó a sokszor lehangoló valóság ellenére is. S annak derűlátása nem önámítás, mert biztos alapon áll. A mindenható Isten kezeskedik érte, aki világteremtő és fenntartó, aki gondoskodott bűneink rendezésének lehetőségéről, és erőt ad az akarata szerinti, igazán értelmes és hasznos élethez. Hálás vagyok Istennek azért, mert gyermekkorom óta találkozhattam olyan hívő emberekkel, akiket egészséges derű és derűlátás jellemzett! Íme, ezt jelenti Istenben hinni! Ez a hit nem biztosít állandó nevetést, állandó ujjongást, de ad kitartó reménységet a nehéz napokban is. Tudja, hogy az idő Istennek dolgozik, tudja, hogy akkor is van Nap, amikor nem süt, s ha ő megteszi azt, amit tehet, a többit nyugodtan az Úrra bízhatja. Hinni és derűlátónak lenni nem feltétlenül a nagyobb jövedelem, a magasabb életszínvonal mielőbbi elérését jelenti, nem betegség- és problémamentes életet, hanem azt a reménységet, hogy az Isten velünk marad minden körülményben, s ha Isten velünk, akkor nem lehet számunkra kilátástalan helyzet sem a jelenben, sem a jövőben. Ez a remény túlnyúlik a földi élet határán is, át az örökkévalóságba. Ezt jelenti számomra Istenben hinni. Szívből kívánom ezt a hitet minden kedves Olvasónak! Ámen!
id. Nemeshegyi Zoltán