A szenvedés nem Istentől van. Ezt egy holokauszttúlélő is felismerte, vallja. A szenvedés poklának nevezte ugyan a náci haláltáborban átélteket, de megmenekülése, kiszabadulása istenkeresésre, a pszichológia tanulmányozására ösztönözte, majd a zsidó családok lelki gondozásának szentelte életét. Istennek tisztító tüze volt – mondta, s ezzel az elhagyott, elfelejtett, sokszor vádolt, de könyörülő és mérhetetlenül szerető Istenre irányítja a zsidó emberek és mások figyelmét. Sok család tovább szenvedi az emlékek általi borzalmakat, utófélelmeket, és szinte generációs átokként éli meg a beidegződött reflexeket. Segítve sorstársait hirdeti: előre kell nézni, az élet adta lehetőséggel józanul kell élni, és kihasználni felejtésre, megbocsátásra.

Isten megengedte ott a haláltáborokban, hogy emberek túllépjenek a teremtés rendjén. Elfelejtették sokan, hogy a teremtmény hatalom alá van rekesztve. A feszültségekért, az okozott fájdalmakért, megalázásért, kirekesztésért, gonoszságokért az a felelős, aki nem tud vagy nem akar az Isten rendjéhez igazodni, a jótól kiüresedve a rosszat követi. A saját félelmeit vetíti áldozataira könyörület nélkül.

Isten hatalmas! Ő jót akar mindenkinek, jó terve van mindenkivel és mindennel, még a szenvedéssel is! Péter apostol írja, hogy „senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó.” (1Pt 4:15)

Jézus, az Isten Fia szenvedett minden bűnösért. Uralkodik a gonosz mesterkedésein, a bűnök felett. Szabadulást ad az őszinte bűnbánónak. Boldog azonban csak az lehet, akinek része van a Krisztus szenvedésében, a másokért hordozott fájdalomban. Dicsőséges pedig az a lélek, aki a Szent Szellem vezetése, ereje által vállal, hordoz szenvedést, gúnyt, megvetést, és Jézusra mutat, az ártatlanul szenvedőre, a meg nem értett szeretetből cselekvőre.

Mindenki, „aki testileg szenved, az elszakad a bűntől” (1Pt 4:1b), testi vágyaktól, és felismeri, hogy az az Isten akarata, hogy megtisztultan bocsánatot nyerjen bűneire, és a hátralevő idejét jellemezze a világtól való elkülönülés. A szenvedőnek kimondhatatlanul fájnak az elrontott dolgai, rossz döntései és Istentől távol töltött életideje. De az őszinte bűnbánat kedves Isten előtt, meghallgatja, és megbocsát Jézus áldozata árán.

Aki megtanulja elfogadni és kegyelemnek tartani a szenvedésbe zárt fogságot, az megnyugvást talál, minden reménysugárból új erőt merít. Ki tudja mondani: Isten akarata volt a szenvedés. Szemléletváltozást eredményezett, megtérésre szomorított meg. Már hinni, hálát adni tud, és dicséretre is feltárja szívét. A szenvedés kiégeti a bűnt. Szellemi, lelki felszabadulást hoz, örökre eggyé tesz a hű Teremtővel és az örökké élő Jézus Krisztussal, a kereszt győztesével, a Menny és Föld Urával.

Az én életem is összeforrt a Jel 2:10 igével: „Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni…"

H. Lajosné