A csendes életmódot becsületbeli dolognak tartsátok (2Thessz 3:6-13)

Claudel szerint Isten bármikor tehet csodát, de amíg ezt nem teszi, csak csendesen folydogál az életünk, kötelező minden parancsát teljesítenünk. Mert abban a pillanatban, amikor az ember elkezd nem önmagáért, hanem Istenért élni, rálépett arra az útra, amelyen az lesz, aki, vagyis amilyennek Isten teremtő terve szerint eredetileg is lennie kellett. Ugyanazok maradunk, mégis mások leszünk. Olyan ez, mintha új személyiséget oltottak volna belénk. Fölajánlva magunkat Istennek odakerülünk teremtő tevékenységének sugarába, és testünk, lelkünk, érzelmi, értelmi, akarati világunk összeolvad végre egységes eggyé, végre egész emberré leszünk.

Mert nincs külön anyagi, külön szellemi létünk. A kettő egybe van gyúrva, egyik a másikban szervesen jelen van. Minden egyformán fontos, minden mindennel összefügg. Egyik a másikat támogatja az önátadásban és az életszentségben. A megtért ember az életet nem veti meg, hanem mint hívő készséges szívvel és alázattal tekint a be nem mocskolt természetre, amit Isten jónak teremtett, és amit a kegyelem megdicsőít majd. Ő is mintegy felemeli és odaajánlja újra az egészet Istennek. Egyszerű és becsületes ember lesz belőle.

Hogy mit kell tenni ennek érdekében? Szólj mindig igazat! Csináld meg azt, amit másoktól elvársz! Tarts be a szavadat! Élj szerényen! Légy pontos! Fizesd ki a számláidat! Bánj jól a családoddal! Ne kivételezz! Becsületesen játssz! Légy jó szomszéd! Tégy valami jót környezetedben, ahol élsz! Hallgasd végig a máikat, teljes figyelmedet szenteld arra, akivel beszélsz! Uralkodj indulataidon! Ne légy gúnyos vagy arrogáns! Ismerd el hibáidat! Az önmagad felé megadott engedményeidet más nem tartja természetesnek. Hogy ez megvalósulhasson, olvasd gyakran a Bibliát, különösen a Példabeszédek könyvét! Minden nap imádkozz bölcsességért!

A becsületesség eredménye az lesz, hogy hitelessé tesz és bizalmat vált ki veled szemben. Szavahihetőnek ismernek meg. Nem felszínes, hanem jó hírneved lesz. Magas erkölcsi mérce keletkezik körülötted. Isten hiteles képviselője leszel. A becsületes embert bárhol szeleteled fel, mindig ugyanazt kapod. A becsületes ember elsősorban Isten embere. Nem lehet megvásárolni vagy megfélemlíteni.

A becsületesség ellen hatnak, ha nem igazán akarod: lustaságod; mások hibáztatása; az, hogy nem vagy következetes és fegyelmezett a kötelezettségeid teljesítésében; titkos bűnök, megalkuvások a felelősség nem vállalása; manipulálni akarod az embereket, igaz, magad is manipulálhatóvá válsz.

A nem becsületes eljárás következménye, hogy kiábrándulnak az emberek a keresztyénekből. Az élet erkölcsi sarokpontjai labilissá válnak, és ezáltal alantas indulatok szabadulnak fel: elkeseredés, tehetetlenség érzése, bosszúvágy. A dolgok megoldásra való képtelenség állapotába kerülnek. Isten nevére rossz fény vetül.

Ahhoz, hogy Isten előtt kedvesek legyünk és embertársaink előtt példás életet éljünk, nem kell valamilyen csodára vagy különleges kinyilatkoztatásra várnunk, hiszen ismerjük a Szentírásnak az életvitelünkre vonatkozó tanítását. És nem kell megveregetnünk a vállunkat, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.

Hegyi András