Imatámogatással
Illetve támogató imacsoportok szervezésével, ahol rendszeresen imádkoznak a testvérek az evangélium terjedéséért, a munkatársakért, a műsorokért, a technikai feltételekért, hogy semmi ne akadályozza az üzenet célba érését. A hallgatókért is lehet és kell könyörögni, hogy nyitott legyen a fülük és a szívük a jó hír befogadására, s hogy a hirdetett és hallott ige jó földbe hulljon és gyümölcsöt teremjen.
Önkéntes munkával
Sok-sok dolgos kézre, szolgáló testvérre van szükség, hiszen a „rádió olyan, mint egy éhes sárkány”, melyet állandóan etetni kell, azaz mindig kell új tanítás, új bizonyságtétel, újabb és újabb zenei felvétel. Ezen túl írásos anyagokat is várunk, tanúságtételeket életváltozásokról, megtapasztalásokról. Szorgos kezek gépelik a leveleket, a pályázatokra küldött írásokat. A honlap állandó karbantartása, hanganyag felvétele, szerkesztése, a kiadványok nyomdai előkészítése, idegen nyelvű anyagok fordítása is sok-sok időt és szaktudást igényel.
A segítség néha Antenna csomagolást, máskor csomagok cipelését, vagy éppen ablak tisztítást jelent. Tehát a lehetőségek száma szinte végtelen, mindenki találhat képességének és képzettségének vagy időbeosztásának megfelelő szolgálati területet.
Rendszeres visszajelzésekkel
Az adásainkra küldött reakcióknak, észrevételeknek is örülünk, ugyanis tőlünk is várják a TWR munkatársai, hogy jelezzük, van-e igény, s milyen mértékben van igény az evangélium magyar nyelvű hirdetésére a rádió hullámain keresztül. Tehát már az is segítség, ha valaki csak annyit tesz, hogy jelzi, hogy ő vagy a környezetében valaki/valakik hallgatja/hallgatják a MERA adását.
1% felajánlással
Örömünkre szolgál az is, ha adóbevallásuk elkészítésénél a Magyar Evangéliumi Rádió Alapítványnak utaltatják a második 1%-t. Minden egyes forintot köszönettel és hálaadással fogadunk.
Adószám: 18007411-1-42
Adományokkal
A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány, mint ahogy a neve is mutatja, alapítványi formában működő, közhasznú szervezet. Szolgálatunk anyagi hátterét elsősorban a hallgatóinktól/olvasóinktól kapott adományok jelentik. Épp ezért hálásak vagyunk minden segítségért, tudva, hogy adományozóink nem a feleslegükből támogatnak minket. Szeretnénk minden egyes forinttal bölcsen gazdálkodni, hiszen elsősorban Istennek tartozunk elszámolással, de szabálykövető állampolgárokhoz méltóan maximálisan igyekszünk betartani államunk törvényeit is.
Számlaszámunk: 11702036-20573096 (OTP Bank)
IBAN: HU25 1176 3024 1657 8885 0000 0000
SWIFT/BIC kód: OTPVHUHB
Online is adhat a PayPal szolgáltatáson keresztül: