„Isten, Aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8:32)
Drága Testvéreim a Jézus Krisztusban!
Itt ülök, és tele van a szívem az Úr magasztalásával, mert ebben a járványtól rettegtető időszakban egyre gyakrabban jelenti ki Magát. Ezt a sok örömet nem tudom egyedül elhordozni, ezért osztom meg veletek. Nem tudom, hogy számot tarthat-e a ti érdeklődésetekre, de nekem ki kell írnom magamból!
A történet a múlthét péntekén kezdődött. Jöttem haza a városból és a szobámban tizenhét darab Antenna újság várt. Pihenésként azonnal el is olvastam, és már itt ért az első öröm. Találtam a sok építő írás között egyet, amit az én drága, már haza költözött Ida testvérem unokája tett közzé. Levelező, imádkozó társat keresett. Nehezen vártam meg a hétfőt és félve kerestelek meg titeket, hogy kérjem, kapcsoljatok össze bennünket. Köszönöm, hogy sort kerítettetek rá, már meg is történt a kapcsolatfelvétel.
Még fel sem ocsúdtam az örömből, mikor észre vettem, hogy már a saját példányomat is elajándékoztam, így várom, hogy valaki olvasás után visszajuttassa, mert többször is elolvasom.
A tegnapi nap rosszul kezdődött. Éppen írtam át az idei Bibliaolvasó kalauzomból a fontos dátumokat a következő évibe, mikor megkérdezte a testvérem, hogy nem láttam-e a törzsvásárlói kártyát? Akkor még nyugodtam mondtam, hogy biztos a helyén van. De ha ott lett volna, akkor e kérdés nem hangzott volna el. Kértem az Urat, hogy segítsen! Miután sehol nem találtam, bocsánatot kértem a húgomtól, hogy akkor biztos az üzletben felejtettem. Ő megnyugtatott, de engem nagyon bántott a dolog. Ismét be kellett mennem a városba, mivel kint lakunk a város peremén; ez egy félórás út. Szitáló esőben indultam el, fáradt is voltam, ezért a kedvem is borongós volt. Első utam az adott boltba vezetett. Itt vidult fel a szívem megtapasztalva az Úr szeretetét, az Ige igazságát: „minden gondotokat rám vessétek” – mondja Jézus Krisztus, és ez ebben a csipp-csupp ügyben is valóság lett, mert visszakaptam a kártyát. Így már a szitáló eső sem zavarhatta meg a túlcsorduló hálát a szívemben, és akkor még nem is tudtam, hogy ez csak a kezdet.
Erre a városi útra eredetileg azért indultam, mert egy igen öreg, de jó minőségű cipőmet kellett javításra vinnem, hogy a csúnyán foltosra vált külsejét a cipész rendbe hozza. Nem kecsegtetett sok reménnyel a mester az eredményt illetően. Itt ért a második öröm, amikor elém tette a szinte újjá lett lábbelit. Talán túl sok jelentőséget tulajdonítok ennek a dolognak, de mivel kicsi a lábam és nagyon érzékeny, bizony nagy gond a cipővásárlás, és most itt van egy szinte újjá lett cipő. Jézus Krisztus az Igében azt mondja, hogy egy pohár hideg víz is számon van tartva Nála, amit az Ő nevében kapunk, így ide írom a cipész nevét is, hogy én se felejtsem el: Ernőnek hívják. Még ha ennyi lenne, ez is ajándék, de ha az Úr elkezdi, akkor tetézve adja. Mikor az örömködés után a számlát kértem, azt mondta, hogy ez karácsonyi ajándék, fogadjam el. Ollókat is vittem hozzá, mert azok tompán meredtek rám, és ő élezéssel is foglalkozik. Mondta, hogy fél óra múlva menjek vissza, addigra megorvosolja a beteg tárgyakat. Látva a fáradságomat megkínált egy székkel. A számlát kézbe véve ismét ámultam az Úr ajándékán, mert egy idegen ember által sorozatosan megajándékozott.
Miközben e sorokat rovom, elkapott a köhögés, és kimentem a konyhába egy korty vízért. A konyha gőzben állt, mert az odakészített leves alatt elfelejtettem elzárni a gázt, de az utolsó pillanatban kiküldött az Úr, így az ebéd is megmenekült. Ezek a napok számomra az ajándékozás napjai. Főként én vagyok a megajándékozott, de ez arra indít, hogy áldott igés lapokkal én is ajándékozhassam az utamba kerülőket. A teteje az egésznek, hogy főzés közben hallgattam a „Só és lámpás” műsorotokat, és ez betetőzte az örömömet.
Karácsony másnapján egy igehirdetést hallgattam, és arra indított az Úr, hogy többekkel hallgattassam meg. Vettem a telefont, és felhívtam egy depressziós ismerősömet. A húga vette fel a kagylót, de nagy örömömre az ismerősöm is beleszólt egy másik készüléken, így hárman – illetve négyen – voltunk a vonalban. Tüstént fel is ajánlottam nekik a gazdagodás lehetőségét, mire az ismerősöm síri hangon megszólalt, hogy nem alkalmas. Kérdésemre, hogy mi a kizáró ok: fáradt vagyok – felelte. Akkor ez a legjobb alkalom az Ige hallgatására. Megnyugtattam őket, hogy időnként megkérdezem majd, mehetünk-e tovább? Az Ige sodrása, s Jézus Krisztus úgy megragadta őket, hogy az alkalom végén az ismerősöm azt kérdezte – emberi hangon –, hogy mikor megyek el hozzájuk? Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennek, mert Neki semmi sem lehetetlen. (Mt 19:26)
Ezzel a boldog lehetőséggel kívánok mindenkinek áldott életet az újesztendőben is! Hála legyen Istennek és köszönet nektek!
Szeretettel:
Csilla néni