Már több mint egy hete karanténban vagyunk, mert ötödikes unokám egyik osztálytársa pozitív tesztet mutatott. Mivel én igen érintett korcsoportban vagyok – ha megérem Isten kegyelméből, jövő év elején betöltöm a nyolcvanat –, így nekem is ajánlották az otthonmaradást, de az unokámtól való lehetséges elkülönülést is. A második „hullám” megjelenésével, illetve gyors terjedésével pedig ismét pánik hangulat uralkodik a városban, a megyében és valószínűleg az egész országban és az egész világon. Napról-napra, alkalomról-alkalomra hirdetik az Úr Jézus Krisztusnak elkötelezett, hívő lelkipásztorok a sokkal veszélyesebb – az örök életet is veszélyeztető – „bűn-vírus” rohamos terjedését és a különféle korosztály megfertőződését.
Továbbá ott vannak az „online” tanulással a családokra nehezedő terhek, az iskolai követelmények sokasága, mellyel a szülők is igen nehezen tudnak megbirkózni. A mozgásigények leszorításával, a bezártsággal küszködő gyermekek féken tartása, értelmes tevékenységgel való ellátása is nagy szintű terhet ró a szülőkre. Boldog lehet az a szülő, akinek valamilyen okból módja van otthon maradni. Ilyen boldog fél-szülőnek mondhatja magát a lányom is, mert hosszan tartó, baleseti sérülésének gyógyulása ezt most még lehetővé teszi.
De a hálánk azért is nagy, mert van kapaszkodónk, az egyetlen Igaz, az Úr Jézus Krisztus, aki ezt a nehéz helyzetet egyedül képes segíteni elhordozni és feloldani. Könyörögjünk hát drága testvéreim, hogy ez megtörténhessen a mi nemzetünk életében is oly módon, hogy szakítsunk megrögzött bűneinkkel, és elfogadjuk az egyetlen, életre – örök életre – szóló megoldást, a bűnbocsánatot, az Istenhez való visszafordulást!
„Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.” (2Kor 5:19-21)
Még nem járt le a karantén, egy hét még hátra van. Nem tudom, maradhatok-e még, vagy az Úr haza hív. Akár így, akár úgy, szeretném, ha az életem minden percében a Megváltó átragyoghatna rajtam minden véren megváltott testvéremmel együtt. Úgy legyen!
Sok áldást kívánva:
egy hűséges hallgatójuk