2000-ben egy kis gyülekezet gondnoka voltam. Meglehetősen kevés nyugdíjam volt, és érdeklődtem, hogy valahol pár órás munkát nem tudnék-e kapni. Áprilisban az Úr küldött egy lehetőséget testvéreken keresztül. Havi kétnapos takarításról volt szó. Egy amerikai állampolgár házaspár, akik Magyarországon kihelyezett missziómunkások voltak, kerestek egy hívő munkaerőt az albérletükbe. Megörültem az ajánlatnak, mert ez még belefért a munkaidőmbe. Tekintve, hogy nem értettem angolul, így az ismerősömön keresztül tárgyalhattam velük. Jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Igyekeztem megfelelni az elvárásaiknak. Gyakran látogatták őket külföldről érkező barátaik és helybeliek is, és ők dicsértek, hogy milyen jó munkaerőt sikerült kapniuk. Ritkán találkoztunk, mert úgy kellett menjek, mikor ők már nem voltak otthon, és úgy befejezni a munkát, mire ők visszaérnek.

Másfél évig jól alakult minden. Egyszer azonban kezdtem észrevenni, hogy az asztalon hitelkártyát hagytak, később értékes fülbevalókat is, és ez így ment egy ideig. Egyik nap a dolgozó szobában egy öreg erszényt nyitva találtam tele régi bankjegyekkel. Kb. 2 hétig ott volt az erszény, engem pedig egyre inkább irritálni kezdett, hogy mit jelentenek ezek. Egy napon az ebédlőasztalon a tányéralátéteket törölgettem át, és az egyik alatt egy - ironnal megjelölt - 5000 forintost találtam. Ekkor már elgondolkodtam, hogy ez csak gyanúsítás lehet. Megkérdeztem a tulajdonost, akivel jó lelki kapcsolatba kerültem, hogy milyen emberek ezek, mert már teljesen kiborított a viselkedésük. Ez az asszony nagyon dicsérte őket, mert már 6 éve náluk laktak, és felajánlotta, hogy majd beszél velük. Én kértem, hogy ne tegye, majd az Úr ad nekem alkalmat és erőt, hogy elintézhessem velük, mert nem akartam kibeszélni őket. Következő alkalommal éppen azon gondolkodtam, ha annyira ki akarnak próbálni, miért nem ejtenek el egy bankjegyet a lakásban, és ha azt elviszem, akkor leleplezhetnek. Aznap délután, mikor a követ mostam fel, a nappaliban a mosógép mellett felborítva feküdt egy fonott karkosár. Fölemeltem, és ijedten láttam, hogy alatta 7 db 5000 forintos lapult, azaz 35000 Ft. Fölemeltem a pénzt, és a nappalit és a konyhát elválasztó falrészre tettem. Leültem és sírtam: „Uram, vajon mivel gyanúsíthatnak engem?"

Eközben megérkezett a férj, mert másnap külföldre kellett utaznia. Én elé álltam, és megkérdeztem tőle a pénzre mutatva, hogy mi ez? Azt mondta, nem tudom. Majd azt is kérdeztem, hogy az ebédlőben az alátét alatt miért volt ott az 5000 Ft? Akkor ő fogta a telefont, és felhívta a tolmácsunkat, majd átadta nekem a kagylót. Egy hölgy jelentkezett, és kérdezte, hogy mi a problémám? Úgy éreztem, hogy engem gyanúsítanak, de nem tudok velük beszélni, ezért szeretném tudni, hogy elveszett-e valamijük? A férj átvette a telefont, pár szót beszélgettek, majd bement a hálószobába.

Én végeztem tovább a munkámat. Közben megérkezett a feleség is, és ő is bement a szobába. Hosszú ideig mély csend volt, de nekem még a fürdőszobában is volt munkám, amit el kellett végeznem. Innét a félig nyitott ajtón át láttam, hogy ruhástól lefeküdtek az ágyra, és nézték a mennyezetet. Nemsokára útra kész állapotban kijöttek. és indultak a kijárat felé. A férfi akkor megfordult, és visszaköszönt: a viszontlátásra. Ekkor megnyugodtam, rögtön hálát adtam az én Uramnak, hogy ezt a keserves problémát Ő oldotta meg. A következő alkalommal már csak a feleség volt otthon, a férj külföldön volt. Töprengtem, hogy mit is tegyek most, és olyan igéket kaptam az én Uramtól, hogy már nem volt szükségem sem tolmácsra, sem a szomszéd közbenjárására.

Egy kis levelet gépeltem magyarul: Kedves asszonyom! Elnézést kérek a múltkori incidensért, egyáltalán nem volt szándékos. Majd két igét írtam le az igehelyek megjelölésével. „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4:6-7) „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.”  (Zsolt 119:11)

Azt hiszem, hogy az igék nem igényeltek tolmácsot az asszonynak sem, mert attól kezdve a hitelkártya és a függők is eltűntek az asztalról, és még másfél évig dolgozhattam náluk békességben. Szeretettel búcsúztunk el egymástól, mikor letelt a szolgálati idejük. És nekem, ha nehéz volt is, felejthetetlen emlék maradt az a meglehetősen nehéz próbatétel.

Szeretettel:

P. Józsefné, Dunaharaszti