A rádió adásait minden este hallgatom, számomra nagy áldást jelentenek. Nagyon szeretem Gerzsenyi László bibliamagyarázatait.
A Bibliát már 50 éve olvasom, de minél többet olvasom, hallgatom, annál többre vágyom. Most a közelmúltban tárult fel bennem egy igazság, mikor a gyülekezetben hallgattam az igehirdetést: az Úr Jézus áldozata nemcsak azokra érvényes, akik hisznek Őbenne, mert az egész teremtett világért kifizette az árat, a hívőknek üdvösségre, a hitetleneknek kárhozatra. Esténként olvassuk a Bibliát, és most értünk Habakuk próféta könyvének második részéhez. Itt nagyon tisztán megjelent előttem az Úr egy ígérete, amit beteljesített az én életemben. Ezt szeretném megírni.
Abban az időben történt, mikor az állami törvény betiltotta a háznál való összejövetelt. Édesanyám beteg volt, és néha többen összejöttünk körülötte. Énekeltünk, igét olvastunk, imádkoztunk. Valaki feljelentett bennünket. Én idézést kaptam a hatóságtól. Nem volt mindegy, félelmet váltott ki bennem. De az Úr elé jöttem, és azt az igét kaptam: „Ne félj, mert én veled vagyok…” (Ézs 41:10) Békesség költözött a szívembe, nem féltem tovább. Amikor kérdezett a tisztviselő, hogy igaz-e, hogy imádkozunk, nyíltan, minden félelem nélkül megvallottam, hogy igaz. Édesanyám beteg, és amikor látogatók jönnek hozzá, mivel mi is hiszünk az élő Istenben, imádjuk Őt, így énekelünk is, mert édesanyám nem tud elmenni a gyülekezetbe.
– És maga ezt nyíltan bevallja? Nem tudja, hogy nekem van hatalmam arra, hogy magát megbüntethessem? – mondta ő.
– Annyi hatalma, van amennyit az Isten ad Önnek – mondtam neki. Erre ő nagyon ideges lett, és azt mondta:
– Kicsoda az a maga istene? Ez a kályha többet ér, mert melegít engem – mondta.
– Az én Istenem pedig az egész világot melegíti – feleltem neki. Erre ő felugrott, nagyon idegesen járkálni kezdett, és hozzám fordulva rám kiáltott:
– Most menjen el, de majd még hívom!
Mondhatom, hogy úgy jöttem el onnan, mint aki győzött; örömöm volt, és hálát adtam az én Uramnak, mert Ő ezt tette velem. Még kétszer behívtak, akkor több tisztviselő is jelen volt, és a gépírónő, hogy leírja a beszélgetést. Felvezetett egy padlásszobába, remélve, hogy majd megijedek. De hála az Úrnak, nem ijedtem meg, és nyugodtan felelgettem neki. Ellenben a kollégája figyelmeztette őt: „Miért vagy olyan ideges? Nem látod, hogy ez az asszony milyen nyugodt?” A gépírónő is szólt, hogy ő ebből a beszélgetésből nem tudja, mit írjon le. Végül nem tudom, mi lett a vége, mert megint idegesen elzavart. Végül megtudtam, hogy az ítéletem börtönbüntetés. Nem volt mindegy, hogy elvesztem miatta a munkahelyemet, és sok baj lesz még belőle. No, de az Úr, az én Uram, tudott erről! Megmutattam egy idős testvérnek a büntetésről szóló papírt. Elolvasta, és azt mondta, hogy kaptam egy hét időt fellebbezésre. „Ezt megtesszük. Nem engedjük, hogy börtönbe menj, majd én megírom” – mondta a testvér. „Most el kell utaznom, de addigra megjövök.” Erre én azt kérdeztem: „De mi van, ha a börtönben is kell valakinek bizonyságot tennem?” Mire a testvér: „Az nem te leszel, hanem én.” „Jó, legyen!” – nyugodtam bele.
Előző este rájöttem, hogy másnap lesz az utolsó nap, mikor a papírokat be kell adni. Elfogott a félelem, mert a fellebbezést nem kaptam meg a testvértől. Leborultam az Úr elé, s kértem Őt, hogy szóljon, hogy megnyugodjak. Ekkor kaptam a következő igéket: „….ha késik is, bízzál benne, mert eljön, el fog jönni, nem marad el!” (Hab 2:3b) Ezt én teljesen elfogadtam az Úrtól. Nyugodtan lefeküdtem, és másnap dolgozni mentem várva, hogy oldja meg Isten a problémámat. Megkaptam két órakor az értesítést, hogy menjek el a belügyi osztályra. Ott megtudtam, hogy leadtam a fellebbezést, amit végül elfogadtak, és csak pénzbüntetést kaptam. Utólag a testvér mesélte, hogy utolsó este a vonaton írta meg a föllebbezést az utolsó pillanatban. Így váltotta be az én dicső Uram az ígéretét, hogy ne féljek, ha késik is, nem fog elkésni, megérkezik. Aki benne bízik, nem csalatkozik!
Testvérnőtök:
S. Valéria