Június 15-én hivatalosan is befejeződött a tanév, s megkezdődött a vakáció. Felemelő érzés, legalább is a gyerekek számára. Sokan közülük már a szabadságot, a pihenést, a külföldi utazást tervezgetik. Jó dolog, nincs benne semmi rossz, ha valaki megteheti, hiszen nagyszerű dolog szép tájakon barangolni, távoli vidékeket megismerni, vagy éppen egy hűs, üdítő vízben lubickolni, és élvezni a csendet, a napsütést.

Ám, ha reálisan nézzük a kérdést, akkor mindez egyre többeknek csak szép ábránd, el nem érhető délibáb. Nyílik ugyanis a társadalmi olló, és vannak olyanok, akiknek a napi megélhetés is gondot jelent, nemhogy egy nyári szabadság. Épp ezért egy kicsit módosítanom kell a bevezetőben említett állításomat, miszerint a vakáció felemelő érzés, különösen a gyerekek számára, hiszen sajnos vannak olyan kisemberek, akiknek az iskola jelenti a gondoskodást, a biztonságot. Ott ugyanis van valami rend, még ha az nem is mindig tetszik, de legalább követhető, kiszámítható, és van menza is. Lehet, hogy nem mindig fejedelmi menüvel, de azért van. Van reggeli, van ebéd, van uzsonna. Óvatos becslések szerint Magyarországon kb. tízezer gyermek éhezik, más vélemények szerint számuk a húszezret is meghaladja, de ha azokat is beleszámítjuk, akik bár esznek valamit, de a megfelelő fejlődésükhöz szükséges fehérjéket, vitaminokat, ásványi anyagokat nem kapják meg, azaz a táplálék minősége finoman fogalmazva is kívánni valókat hagy maga után, akkor ez a szám kb. 100-130 ezerre tehető. Elképesztő adat, különösen akkor, ha azt is tudjuk, hogy Magyarországon évente megközelítőleg 1,86 millió tonna élelmiszer nem kerül emberi fogyasztásra, ebből 400 ezer tonnányi a lakossági élelmiszer hulladék. Ennek értéke - kilogrammonként átlagosan 500 forinttal számolva - mintegy 200 milliárd forint. (Az adatokat az Internetről idéztem) Micsoda pazarlás! 

Ha Földünk egészét vizsgáljuk, még megdöbbentőbb számokkal szembesülünk, ugyanis több mint 850 millió éhező ember van világszerte, és 25000 ember hal meg naponta éhezés miatt. Talán szemléletesebb, ha úgy fogalmazok, hogy az éhezés következtében minden nap kipusztul Siófok, Tata, Szentendre, Komló, Nagykőrös, hiszen ezeken a településeken megközelítőleg 25000 ember él. Minden 5. másodpercben egy gyermek életébe kerül az éhezés, tehát mire ezt a mondatot végigolvastuk, már legalább egy, de inkább két gyermek éhen halt… Ráadásul minden ellenkező híresztelés ellenére Földünk elegendő mennyiségű tápanyagot termel, hogy minden férfi, nő és gyermek egészséges, termékeny életet élhessen. Ezt az állítást az idézett számadatokkal együtt az ENSZ Világélelmezési Programja (World Food Programme) honlapjáról idéztem, tehát nincs igazuk azoknak, akik Istent okolják mindezért. Magunkat kellene hibáztatnunk és az önző szívünket, hiszen nem Isten tehet arról, hogy míg egyesek dúskálnak, addig mások nyomorognak… Aztán időnként érdemes lenne magunkba szállnunk, mert néha mi magunk is bölcstelenek vagyunk. Döbbenten látom ugyanis, hogy az újabb „csoda-herkentyűre”, csillogó-villogó „e nélkül élni se lehet” akármire futja akkor is, amikor szorít a cipő, soványodik a pénztárca. Az italról, dohányról, kábítószerekről nem is beszélve!!! Pedig azok a gyerekek, akik nem kapják meg a fejlődésükhöz szükséges élelmet, ami mind mennyiségben, mind minőségben megfelelő, könnyebben betegszenek meg, rosszabb iskolai teljesítménnyel, koncentrálóképességgel rendelkeznek, s ez tartós lemaradásukhoz vagy akár lemorzsolódásukhoz is vezethet. S ezek a problémák, bármennyire is hihetetlennek tűnnek, nyáron még égetőbben jelentkeznek, mint iskola időben, éppen a rendszeres nevelői felügyelet és az iskolai-óvodai étkeztetés hiánya miatt.

És akkor még nem beszéltem a felszabaduló idő eltöltéséről, pedig ezen a téren is komoly problémák vannak. Sok szülőnek se ideje, se ereje, néha talán kedve sincs arra, hogy megpróbálja a nyári szünetet a gyermek számára hasznossá tenni. Sokan a szó szoros értelmében véve az utcán vagy a plázákban élnek, s néha olyan dolgokba keverednek, melyekbe nagyon-nagyon nem kellene. Persze ezen a téren sincs új a Nap alatt, hiszen már Pál apostol így figyelmeztette olvasóit: „Ne tévelyegjetek: A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” (1Kor 15:33)

Azért jó kezdeményezések, pozitív példák is szép számmal akadnak. Rokoni, baráti összefogások kölcsönös segítségnyújtáson alapuló felügyelet biztosítással, a „most én vigyázok a te gyerekeidre, aztán te csinálsz programot az enyémeknek” - elv alapján.

Tapasztalatom szerint a gyerekek számára nemcsak a drága, nagyon hangzatos programokat nyújtó táborok jelentenek életre szóló élményeket, hanem a kevés költséggel járó kirándulások, biciklitúrák, sátorozások is, különösen, ha sok-sok szeretettel, kreativitással és önzetlenséggel szervezik ezeket a programokat, nem a felnőttek, hanem a gyerekek érdekeit szem előtt tartva.

A gyülekezetek különösen kitüntetett helyzetben lehetnek vagy lehetnének ezen a téren, hiszen a legtöbb közösség rendelkezik némi ingatlannal, ki nagyobbal, ki kisebbel, s ha nincs pénz egy táborra, miért ne lehetne gyerek-, ifjúsági-, zenei hetet tartani a gyülekezeti házban? Régóta ismert a napközis tábor fogalma, ahol csak nappali felügyeletet biztosítanak, éjszakára mindenki szépen haza megy. Egy kis bátorsággal, kreativitással és sok-sok önkéntes munkával élmény dús programot szervezhetünk, s miközben a gyerekek gyerekkorát igyekszünk széppé, emlékezetessé tenni, mi magunk is gazdagodunk, és hintünk el olyan ismereteket, melyek egy életre megmaradhatnak a gyermekek szívében, s teremhetnek majd gyümölcsöt a kellő időben.

Megéri csinálni? Száraz anyagi és nagyon rövidlátó szemléletet alkalmazva nem!  Sok időbe telik, rengeteg energiába, fárasztó és még költséggel is jár. De hát nem több-e az élet, mint a látható, kézzelfogható, gazdasági mutatókban is kifejezhető dolgok összessége? Ráadásul Istennél mintha másfajta könyvelés működne; isteni, ahol az Ő nevében adott pohár víz is komoly befektetésnek minősül: „Aki inni ad nektek egy pohár vizet az én nevemben, mivel a Krisztuséi vagytok, bizony, mondom néktek, hogy el nem marad a jutalma.” (Mk 9:41) A kicsinyek befogadása pedig egyenesen kiváltság, hiszen magát Jézust fogadjuk be, ha egy kisgyermeket befogadunk. Így tanított erről Ő maga: „És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” (Mt 18:5)

Nyár van, vakáció és lehetőség a krisztusi szeretet továbbadására. A kérdés csak az, hogy kihasználjuk-e, mert az idők gonoszak. Aki ma 8-10 éves, egy-két éven belül megnő, s akkor már késő lesz foglalkozni vele. Ma kell nevelni és ma kell szeretni, mégpedig bölcsen és fáradhatatlanul. 

Kulcsár Anikó