Tavaly is így volt. Most is így van. Ez lehetne egy jó hagyomány ténymegállapítása, de sajnos nem az. Arra utal, hogy az elmúlt évben sem tudtuk közösségben ünnepelni a Húsvétot, és az idén is erre kényszerülünk. Most ránk is igaz, amit János írt meg az evangéliumában, hogy a tanítványok a hét első napján a félelem miatt zárt ajtók mögött töltötték a napjukat. (Jn 20:19) Akkor az ő félelmüket a zsidók okozták, ma a járvány okoz félelmet.
Ha egy kicsit jobban belegondolok, lehetséges, hogy nem is igaz az állításom. Az előző évben erősebb lehetett a félelem, ami az embereket bezárkózásra kényszerítette, mivel egy váratlan, ismeretlen helyzet, egy sokak által nem ismert társadalmi szituáció, a kijárási korlátozás okozott döbbenetet, riadalmat. Most viszont a félelem miatt bezárkózók száma kevesebb lehet. Többen vannak, akik a szabályok kényszere miatt várakoznak bezárt ajtók mögött. Olyan is biztos van, aki ezeket az előírásokat nem veszi figyelembe, és kihasználja a lehetőségeket igényei kielégítésére, mivel nem állhat minden állampolgár mellett egy rendőr, aki ellenőrizzen.
Szomorú kimondani, de olyanok is biztosan vannak, akik teljes belenyugvással élik meg ezt a bezártságot, mint akiknek nem is hiányzik a közösség, a találkozás, az együtt ünneplés. Nekik kényelmesebb melegítőben megnézni az istentisztelet közvetítését, közben akár pattogatott kukoricát ropogtatva.
Bárhogy is legyen, egy valamiben biztos vagyok. A feltámadt Jézus meg tud, meg akar jelenni minden otthonban. Közölni akar valamit. „Békesség nektek!” – mondta a félénk apostoloknak. De mondhatja ezt most az elégedetlen, panaszkodó, lázadó gondolatokat dédelgető egyéneknek is. Békesség neked, mert a haragod nem szolgálja Isten dicsőségét. Vagy felteheti a kérdést, amit a Mindenható Illéstől kérdezett a menekülése utáni napokban: „Mit csinálsz itt, Illés?” Mit csináltok otthonaitokban? Ünnepeltek? Vagy nem tudtok, mert nem érvényesül a tömeghatás, nincs sodrás, ami magával ragadna? Nincsenek szemlélők, aki előtt kitűnhetne a példa értékű ünneplésetek? Egyedül még énekelni sem jó, mert nincs, aki észrevegye, milyen kiemelkedően énekeltek? Az imádságnak semmi értelme, mert nem hallja senki, milyen szépen, hosszan imádkoztok?
Tud sok mindent kérdezni Jézus, aki megjelenik. A kérdés csak az, észrevesszük-e ezeket a kérdéseket? Akarunk-e őszintén válaszolni is rájuk?
Úgy érzem, leleplez minket ez az ünnep. Márk evangéliumában azt olvassuk a feltámadt Jézus megjelenésének leírásában, hogy az apostoloknak szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket. (Mk 16:14) Ők azért kapták ezt, mert nem hittek azoknak, akik találkoztak a feltámadt Úrral. Ma is tehet ilyen szemrehányást? Ő tudja. Ha teszi, oka és célja van.
Nem kell ennek így lennie! Nem kell rettegni, nem kell a helyzetbe unottan beletörődni, nem kell az otthon magányát lazaságnak alapot adó állapotként megélni! Tudom, az ünnep egyik fontos részlete a „szent gyülekezés”, ami nélkül erős hiányérzetünk van. De a megváltás, az üdvösség az mégis egy egyéni, személyes kérdés. Jézus kereszthalála és feltámadása nem csoportoknak ad bűnbocsánatot és örök életet, hanem egyéneknek. Mint egyedülálló személy örülhetünk a megváltásnak és a reménységet adó feltámadásnak.
Van lehetőség örömteli ünneplésre! Ehhez ne a korlátokat, akadályozó tényezőket, a hiányzó lehetőségeket nézzük, és amiatt panaszkodjunk, hanem használjuk ki az egyedüllétet, vagy családi körben kapott órákat, napokat, és örüljünk a feltámadt Krisztus jelenlétének és ajándékainak!
Takács Zoltán