Sokat gondolok azokra a kórházakban lévő betegekre, akik nagy fájdalmak között még lelki erősítést sem kaphatnak, hiszen szeretteik nem látogathatják őket. De elém hozza az Úr a súlyos beteg gyermekeket is, akikkel eddig hívő testvérek foglalkoztak, tusakodva azért, hogy megismertessék velük az Úr Jézust, és most nem erősíthetik, nem vigasztalhatják őket!
Az egyik kedves lelki testvérem fia nemrégiben azzal hívott fel telefonon, hogy nagyon hálás az Úrnak azért, amiért az édesanyja úgy mehetett haza Urához, hogy családtagjai és lelki testvérei akkor még minden nap látogathatták a hospice-ban (hospice: haldoklók ellátása, ápolása). Ugyanis nagyon sokat jelent a beteg számára egy simogatás, egy lelki ének vagy az imádkozó jelenlét! Ez az, amit most nem kaphatnak meg a betegek. Az vigasztal ezzel kapcsolatban, hogy a „fájdalmak Férfija, betegség ismerője” nem hagyja magára a kiszolgáltatott, az élet és halál mezsgyéjére került teremtményeit, és feladatomnak érzem a szüntelen könyörgést értük!
Most, amikor orvosok, nővérek, idős otthonok dolgozói, mentősök és sorolhatnám a frontvonalban lévőket, saját és családtagjaik egészségét veszélyeztetve állnak a vártán, vannak, akik egészen elképesztően viselkednek.
Vajon ki irányítja azoknak az embereknek a gondolatait, cselekedeteit, akik az egyre több halottat és fertőzöttet követelő Covid idején hozott óvintézkedésekre válaszul a közel múltban felújított kollégium szobáit – melyekben laknak – szétverik, mert nem értenek egyet a szigorításokkal? Lipcsében petárdákat robbantanak, összecsapnak a rendőrökkel, mert bulizni akarnak. Miközben a világhíradó döbbenetes képeket közöl az USA, India, Brazília és a különböző európai országok járványügyi helyzetéről, ahol az egészségügy már nem bírja a rohamot, felelőtlen emberek összeölelkezve tüntetnek, őrjöngenek a korlátozások miatt. Pedig egyre több olyan esetről hallani, amikor nemcsak idős, krónikus betegek halnak meg, hanem középkorú, sőt, élettől duzzadó fiatalok is.
A Bibliában olvasunk világjárványokról, természeti katasztrófákról, háborúkról, (ezek régebben is voltak), sőt arról is, hogy az utolsó időkben gonoszsággal telik meg a föld, és a szeretet sokakban meghidegül (Mt 24:12). Napjainkban ezzel szembesülünk! Nagyon sokan félnek, bezárkóznak olyannyira, hogy napi sétám alatt többször átélem, hogy a maszk viselése ellenére az emberek nagy ívben kikerülik egymást – ez már a másik véglet.
Egyik ismerősöm rendszeresen önti rám panasz áradatát: „hallottad, az új számokat?, mi lesz velünk? stb.” Legutóbb azzal tudtam lecsillapítani, hogy feltettem neki a kérdést: „Ugye tudod, hogy nem te döntesz az életed kezdetéről és végéről?” „Milyen buta kérdés!” – válaszolta, – „Hát persze!” – „Akkor nyugodj meg, mert Istennél megvan az ideje annak, hogy mikor és miben halunk meg: infarktusban, koronavírusban…” Idéztem neki az Igét is: „Életem ideje kezedben van, Uram!” (Zsolt 31:16a) „Inkább imádkozz a Mindenség Urához” – javasoltam –, „aki a vírus felett is Úr, hogy könyörüljön rajtunk és a döntéshozókért, akikre óriási felelősség hárul!”
Tudom, hogy az egyedül élőknek is nehéz: „lassan elfelejtek beszélni” – hallom többektől. Ugye, nem nagy dolog, ha rendszeresen felhívjuk őket, s ha módunkban áll, akkor segítünk nekik: például interneten keresztül elintézzük hivatalos ügyeiket, rendeléseiket…
Mi, hívő emberek „az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak lelkét” (2Tim 1:7) kaptuk, ehhez kellene igazítani az életünket! A szeretet nagyon találékony tud lenni! Az is természetes, hogy egy-egy megrázó hír hallatán szomorúak leszünk vagy szorongunk, de ilyenkor meneküljünk az Úr Jézushoz, mert nélküle könnyen eluralkodhat rajtunk az elkeseredés! Isten Igéjével töltekezzünk, hűségesen imádkozzunk és minél szorosabb kapcsolatban legyünk az Úr Jézussal, „Akinek adatott minden hatalom mennyen és földön!” (Mt 28:18)
Abban reménykedem, hogy egyre több hívő ember ismeri fel, milyen nagy szükség van arra, hogy állhatatosan könyörögjünk Urunk megtartó kegyelméért, és hordozzuk imában itthon és a határainkon kívül élő, szenvedő testvéreinket és a harcvonalban dolgozókat!
Zika Klára
ŐVELE CÉLHOZ ÉRÜNK (Túrmezei Erzsébet verse)
Hajózhatunk tükörsima vízen,
vagy támadhat ránk váratlan vihar,
vadul ostromolhat minden elem,
s lehet láthatatlan messze a cél…
miért rettegtetné szívünk félelem,
ha Jézus van velünk, ha Jézus él,
ha rosszban-jóban
ott van a hajóban
Urunk, Megváltónk, Mesterünk, Vezérünk!
Parancsára lecsendesül a szél.
Ővele célhoz érünk.