„Mi szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket!” (1Jn 4:19)

Nagyon könnyen kialakulnak az emberekben játszva elővehető, sablonként alkalmazható gondolatok, vélemények, érvek témákkal kapcsolatban, melyeket könnyűszerrel elő is húznak, és felhasználják annak bizonyítására, mennyire járatosak az adott területen. Miközben jártasságukat bizonyítják, valójában arról tesznek bizonyságot, hogy régen eltett gondolatokat – melyek gyakran mások gondolatai – ismételgetve mutatják be, mennyire nem készek újra és újra átgondolni a kérdéseket és személyes fejlődés útján keresni a mélyebb igazságokat.

Úgy látom, ez a hálaadás témájára, gyakorlatára is igaz. Felépülnek a hálaadóoltárok az imaházban, mert ez egy szép, látványos gyakorlat. Történik mindez úgy, hogy a legtöbb felajánlott termék nem a kétkezi munkával előállított termény, hanem a piacon vagy hipermarketben gyorsan megvásárolt, szemre tetszetős, ízre semmit mondó zöldségek, gyümölcsök terítéke. Az idézhető és idézett bibliai részekben is kiformálódnak a keretek. „Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a Felségesnek fogadalmaidat!” (Zsolt 50:14) Nem tíz leprás gyógyult meg, hol a többi kilenc? A szír Naámán föld cipelésére is hajlandó hálaadási példája: Mindenkor hálát adjatok! És még lehet néhány ige, amit gondos figyelemmel váltogatunk, hogy azért ne feltűnően sűrűn ismételgessük azokat.

Most nem a tökéletesség látszatát keltő személy kritikáját akarom kifejteni, hanem azt a belátást megosztani, amit magamban is észrevettem. 29 év hívő élettel a hátam mögött, és több év igehirdetői szolgálat után azt veszem észre, hogy rutinszerű eseménynek élem meg a hálaadást, ahol a fent említett sablonok előrántásával könnyedén túl lehetek az őszre korlátozódott hálaadási időszakon. Nem jól van ez így!

Ahogy telik az idő az életünkben, ahogy távolodunk időben a megtérésünk alkalmától, egyre mélyebbre kell jutni a hitbeli meggyőződés területén, és nem elsekélyesedő rutintevékenységgé kell válnia a kegyesség megélésének. Mindezekkel vívódva jött elém a címben is idézett igevers: „Szeressük Istent, mert Ő előbb szeretett minket!" (1Jn 4:19) Rádöbbentem, hogy a hálakimutatásom nem valami elismerésért kiáltó teljesítmény, hanem a szeretetével elhalmozó Isten felé kimutatott szeretet. A hálám nem egy kezdeményező viselkedés, amit majd Isten értékelhet, hanem egy válasz mindazért, amit szeretetéből megéreztem, megértettem, elfogadtam.

Ő előbb szeretett. Többet mondd ez a három szó, mint először gondoltam. Nem az időben való versenyfutásra utal a mindennapokban, hanem arra, hogy Isten már akkor szeretett engem és az egész világot, amikor még nem is volt. Ettől előbb szeretni nem igazán lehet. Mindent megelőző és megelőlegező szeretettel alkotta meg a mennyet és a földet. A földön a természeti kincseket, az elérhető energiaforrásokat, bennünk emberekben a tudást, az alkotáshoz szükséges képességeket, melyek által hatalmas technikai vívmányok vesznek körül, melyek gazdagítják életünket, és ezekért hálásak lehetünk. A mobiltelefonért, az autóért, az internetért, az orvosi tudásért, a napelemért, szélturbináért, aszfaltozott utakért – még ha itt-ott kátyúkkal tarkítottak is, stb.

De nem csak ezek mutatják meg, hogy Ő egy megelőző szeretetet tanúsított irántunk. Az egész teremtő munkáját, amivel rendelkezésünkre bocsátotta az élet szép, gazdag feltételeit a Fiára nézve, Őrá építve végezte el. „Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn." (Kol 1:16-17)

Jézus és a küldetése, a mindenkit megváltó Bárány áldozata a világ teremtése előtt el volt rendelve, és az idők végén megjelent értünk. (1Pt 1:20) Jézus Krisztus, aki a kiindulópont, a megoldás, az út, a kegyelem, nem reakció a bűnbe esett ember viselkedésére, hanem az alkotás elvégzése előtt elkészített segítség. Jézus nem azért született meg, mert a világot figyelve Isten rádöbbent, hogy valami elromlott, és gyors megoldást eszközölt, hanem mert ezt előre eltervezte. Istennek kész terve volt arra nézve, ha valami netán elromlana a teremtményeiben.

Tehát nagyon hálás lehetek azért, hogy az Atya semmit nem bízott a véletlenre! Ezen a világon tökéletes biztonságot teremtett azáltal, hogy előbb szeretett. Nem tökéletes kép, de olyan, mint a hegymászónak a biztosító kötél, amit még a mászás kezdete előtt lelógatott, amit csak be kell kapcsolni.

Mi legyen mindezért a válaszom? Az, hogy szeretem Őt! Ja, hogy ezt leginkább a testvéreim és felebarátaim iránti szeretettel mutathatom ki? Hát igen. Ez újabb kérdéseket és gondolatokat szül, amit érdemes a hálaadással kapcsolatban átgondolni. Mert mit sem ér a látványos felajánlás, ha nem tudom szeretni a körülöttem lévőket!

Takács Zoltán