Az adventi napok közeledtével felerősödik bennünk az érzés, hogyan várom és készen várom-e az Úr Jézus visszajövetelét. Én mindig vegyes érzésekkel gondolkodom ezekről. A vágyódás mellett nyugtalanság is van a lelkemben.

Ifjú koromban a karácsony előtti időszak csupán csak Jézus születésének évfordulója volt, és szeretteim megajándékozásának alkalma. Megtérésem után, ahogy gyarapodott az ismeretem, ez megváltozott. Úgy gondoltam, hogy bármikor eljöhet az Úr, és mivel életemet az Ő vezetésére ajánlottam, akkor semmi baj nem érhet. Nem követek el bűnöket. Hiszen minden napomat azzal a vággyal kezdtem, hogy igei alapon hozzam meg döntéseimet. Emlékszem, mennyire kétségbe estem, mikor rájöttem, hogy ember vagyok. Esendően bűnös. Hogy vágyakozás csupán a tökéletes élet. Hogy a Sátán is munkálkodik. Szerettem volna jó cselekedettel érdemet szerezni. Hiszen az igéből sok helyen olvashattam, hogy a hit cselekedetek nélkül semmi. De nem mindegy, hogy hálából, szeretettel, vagy azért teszem, mert kegyelmet várok cserébe. Amikor mérlegre tettem jó cselekedeteimet és bűneimet, rá kellett döbbennem, hogy nekem semmi érdemem nem lehet.

Az Efézus 2:8-10 versekben kaptam meg a választ: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Jézus Krisztusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” De ama napon mindenkinek számot kell adnia életéről, cselekedeteiről.

Visszaemlékszem egy napra, amikor átéltem egy földrengést. Reggeli áhítatot tartottunk, térdelve imádkoztunk otthonomban. Nagy morajt hallottam, és utána mozogni kezdett a berendezés. Az első gondolatom az volt, hogy íme, most jön el az Úr Jézus, hogy ítéletet tartson. Félelem volt a szívemben. Ez akkor sem múlt el, amikor megtudtam, hogy csupán földrengés volt. Vajon hogy lesz velem megelégedve, hogy állok meg előtte? Hetente válaszolok háromszor lelkipásztorom szavára. „Az Úr közel. Jövel, Uram, Jézus!” Sokáig zavart ez a szorongásom.

Egy alkalommal a Filippi 2:12 volt az igehirdetés alapja: „...félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket.” Ez megnyugvást adott, hogy nem baj az, hogy foglalkoztat ez a gondolat, mert serkentőleg hat a készülődésben. Ami az én feladatom, azt nekem mind meg kell tennem.

Igen, úgy érzem, nemcsak advent idején kell foglalkozni az Úr Jézus visszajövetelével, hanem naponta minden döntésemkor. A készülődéshez szükség van az Isten iránti teljes bizalomra; az 1János 3:18-24 versekben olvashatunk róla. Ha bízunk Benne, akkor szeretjük is Őt - olvashatjuk az 1János 4:7-21 versekben: az Isten iránt érzett szeretetben nincs félelem. Ebben nekem is meg kell erősödnöm. Jézus Krisztus mondta: „Legfőbb ez: ...szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes elmédből és teljes erődből. Második ez: szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” (Mk 12:29-31)

Az ő szeretete árán, ha vétkezem is, van reménységem! Hiszen ha bűnbánatom őszinte, és elhagyom bűnömet, hű az Isten, és Fiáért, Jézus Krisztus áldozatáért nekem is kegyelmet ad.

Úgy gondolom, hogy egy egészséges félelem vigyázóbbá tesz, hogy ne feledkezzem meg a készülődésről a várakozás idején.

Testvéri szeretettel:

F. Zoltánné, Budapest

Heti üzenet

Kincsesláda

Híreink