Van abban igazság, hogy valamennyien csak tékozoljuk az életünket, míg fel nem ismerjük elveszett voltunkat, és Isten nélküli, szeretetlen, boldogtalan életvitelünk odaesdekli magát a minket régóta kereső, ránk vágyó mennyei Atyánkhoz. Kit, mikor, hogyan ér utol ez a felismerés, az teljesen kifürkészhetetlen folyamat.

A mai fiatalság saját magát rongáló, minden élvezetet kihasználó élete nagyon elkeserít. A korszellem hozza magával ezt a túl sok negatívumot? Meglehet. De ha vannak, és vannak Istennel járó fiatalok, őket nem érinti a kor szelleme? De bizony! Benne élnek, kísértések, próbák, veszélyek és gonoszságáradat sodrásában. De ők nem sodródnak az árral. Az erős Isten a kapaszkodójuk, megtartójuk.

Isten útja keskeny és göröngyös ösvény. Az élet országútja széles és aszfaltozott. Miért ne választanám a kézenfekvő kényelmeset? Sokkal vonzóbb mindig a könnyebb, a nekem mindenben kedvező megoldás. „Carpe diem!” - mondták a rómaiak (ragadd meg a napot, használd ki az időt), és dőzsöltek is naphosszat minden élvezetnek hódolva. Kihasználták a napot, de mire? És a 21. század második évtizede mást mutat? Ugyan úgy kell a veszélyes, felelőtlen, önmagam és környezetemet pusztító életmód, mint régen. A "mindent szabad, és ki kell próbálni" élet előbb-utóbb olyan árat követel, amit többnyire csak az élettel lehet kiegyenlíteni. De kinek az érdeke vajon, hogy a fiatalok minden létező rosszat megismerjenek, majd rabjaivá váljanak, s kiégve, elfáradva, megundorodva látszat emberként lézengjenek valameddig a világban? Ki szereti és hitegeti a gyűlölködést, a többiek kihasználását, rászedését, ki visz bele teljes erőből a látszatra vonzó, valójában a rendszeres pusztítást előidéző életmódba? Tudjuk ki! Isten ellensége, s a miénk is. A gonosz szétdobáló. Attól még, hogy kisbetűvel írom, a hatalma óriási, és nagyon sok embert fűzött már rabláncára, s úgy vonszolja őket a végzetes csapda felé, ami az örök sötétség. Mégis: Megmentő, Szabadító létezik! Él az Úr! Jézussal minden nemzedék győzni tud!

Ismerek egy lányt. Kisgyermekként szorgalmasan járt templomba a nagymamával. Aztán iskola, szakma, elhelyezkedés. A nagymama, aki egyetlen támasza volt, hamar elment mellőle, szívrohamban halt meg. A szülők? Az apa ivott, az anya rogyásig húzta az igát. Két gyermekéért erején felül dolgozott. Az anyai szeretet a dühöngő apa és a sok munka mellett gyéren csordogált. És a nagymamai vigasztaló szó is végleg tovaszállt. Ella felserdülve egyre haszontalanabbnak érezte magát. Látta a sok mulató, gazdag fiatalt; valami keveset úgy szeretett volna megélni az ő boldogságukból! Az idő múlt felette, körülötte a lányok anyukák lettek. Miért ne lehetne nekem is? Egy nap aztán kiderült, hogy várandós. Ki az apa? Nem tudni. A szülők nem örültek. Hol van már a szégyen? Inkább: miből fogják a plusz szájat etetni? Ella, mikor látta, hogy akinek odaadta magát, az se vele, se a gyerekkel nem törődik, olyan mély bánatba esett, hogy meg akart halni. Valahonnan szerzett valami furcsa tablettát, bevette mind gondolva, hogy így lesz a legjobb. A gyermek mégis megszületett. Rá se bírt nézni. Otthagyta a kórházban. Majd kell tán valakinek! De Ella élete nem jött helyre. A lelkiismerete marcangolta, dolgozni hol ment, hol nem. Ma ott tart, hogy egykedvű, semmitmondó tekintettel járkál céltalanul az utcákon, keresi elveszett életét, és gyermekét is talán. Gyermekkori tiszta énje ottmaradt a templomban, nagymamája hült helye mellett.

Sajnos az elrontott, borzalmas életekből oldalnyit sorolhatnék. Egy fiatalember viselkedése italozó és drogozó barátaik hatása alatt az évek folyamán odáig fajult, hogy már nem tudott különbséget tenni jó és rossz között, és kezet emelt idős, beteges édesanyjára. Ha mutatott is néha megbánást, az nem volt igazi, mert minden nap részegen kiszekírozta agyonfáradt anyjából a lelket. Egy másik fiatal a jövőjét tudakolta. A jósnő jó pénzért ígért neki fűt-fát. Némely be is vált. De egy nap rémisztő, fenyegető hangokat vélt hallani még éjjel is; nem lett nyugta. Egy hívő barátja indította Isten felé, rámutatott arra, hogy a jósoltatás bűn Isten előtt. Személyes bűnvallásra van szüksége, és így lesz személyes szabadulása. Látnia kellene, hogy a sokféle vélt, szabados ténykedés, lopás, paráznaság, tiszteletlenség, istentagadás, káromlás, a mások javának elvétele mind-mind égre kiáltó bűn! Hiába a takargatás vagy a nyílt dicsekvés, hogy mindez természetes, de Isten más mércével mér. Az Ő törvénye - mint pl. a tízparancsolat - világos és kötelezően érvényes. Könnyű a szabadelvűségre hivatkozva áthágni mindent, de Isten a bűnt bünteti. A szerető Isten igazságos. Előbb-utóbb nagy árat kell fizetni minden bűnünk után. Ez nem okoskodás, inkább féltő figyelmeztetés! Most jó a drogos cigi, kedvesebb a más asszonya, embere, hizlalom a vagyonom sokak kárára, idős szülőm sarokba szorítom, mit nekem Isten!?...

Vigyázat, veszélyzónában van, aki ezeket műveli! Ébredni kellene!

A széles országúton járókhoz és a bűn mocsarában hempergő, vergődő embertársaim felé kiáltom Jézus hívását. Aki minden bűnöst keres, és szeretné megmenteni. Menni kell hozzá, megtört szívvel és a szemetet hátrahagyva, az ingoványból Jézus kezét fogva kikeveredni, mert amíg ez várat magára, addig a gonosz még szorosabbra zárja kezeiteken, lábaitokon, szíveteken a bilincset, és a végleges sötétbe ránt!

Mai túlzottan szabadelvű, önhitten és tudatlanul élő fiatalok! Még nem késő minden látszat gyönyörre nemet mondani! Ez a nem az ős gonosznak kiált oda Jézus nevében megtagadva mindenféle praktikáit annak az erőnek, amely ellenségévé tett Istennek, a családodnak és a téged szeretőknek. Nemet kell mondani a bűnre csábítónak, igent Istennek! Csak ez az út járható! Szabadulás és igazi élet csak így lesz.

Az élet fenékig való kiélvezése nem ad maradandó örömöt. Kiégést annál inkább. A szelíd, alázatos, Istennek engedelmes élet az Ő szeretetével teletöltve nem hasonlítható semmihez!

Az Istenhez való ragaszkodás nem divat? Ez nem a divat kérdése! A tét óriási. Vagy a menny fia leszel vagy a pokolé. A választás egyéni, felelős döntés. És mondjon bárki bármit, hogy Isten és az ördög csak kitaláció, de Isten ítélőszéke elé oda kell állni, azt nem kerülheti el senki. Nem kerülheti el az örök büntetést sem az, aki konokul kitart vélt igazában és bűneiben, aki nem borul le megadással, igaz bűnbánattal Krisztus keresztje alatt. Kitárt karjával vár az Úr! Még vár rád is, fiatal barátom!

Szeretettel:

A. Júlia, Tahitótfalu

Heti üzenet

Kincsesláda

Híreink