F. Sándor vagyok, Bekölcén születtem 1936-ban. Édesapám 1938-ban  az Úrhoz költözött, én akkor kétéves voltam. Hárman voltunk testvérek, két bátyámmal. Négy év múlva édesanyám másodszor is férjhez ment, ami segítséget jelentett számára, de mi gyerekek nem örültünk ennek. Ahogy telt az idő, édesanyámra továbbra is nagy teher hárult lelkileg is, testileg is. Ezt nem bírta sokáig. 17 éves voltam, amikor édesanyám meghalt, 46 évesen. Bátyáim ekkor már külön laktak, egyedül maradtam a szülői házban, mert mostohaapám újra megnősült és elköltözött. Ekkor jött egy ajánlat, hogy traktorosnak felvesz a Tsz. Kitanultam, ott maradtam, mert kaptam kosztot, szállást, ruhát. 21 éves koromban megnősültem, és akkor vittek volna katonának, de megtudtam, hogy a bányánál van felmentés, és csak a három hónapos kiképzésen kell részt venni. Ekkor mentem a bányába dolgozni. Itt minden lehetőséget megragadtam, hogy tanuljak. Először csillésként dolgoztam, majd segédvájár tanfolyamot végeztem, és vájár lettem. Később bányász villamos mozdonyvezető, de vájár volt a fő képesítésem. Néhány tapasztalatomat szeretném megosztani, hogy sok veszélyes helyzetben hogyan oltalmazott az Úr.

Először is tudni kell, hogy a bányában akkor van levegő, ha működnek a ventilátorok. Egyik nap nappali műszakra mentünk. Az éjszakai ügyeletesnek kellett volna időben bekapcsolnia a ventilátort. Ezt sajnos elmulasztotta, amiről mi nem tudtunk. A kollégámmal mentünk magunk előtt tolva a csillét a kijelölt helyre. Néhány lépést tettünk, amikor a karbidlámpa kialudt oxigén hiányában. Mi meg már szólni sem tudtunk, de gondoltuk, hogy még néhány lépés és túl leszünk ezen a sávon. Viszont továbbra sem volt levegő, így visszaengedtük a csillét, ami kivezetett bennünket a fővonalra, ahol már volt levegő. Az Úrnak ilyen eszköze volt, hogy bennünket életbe tartson, mert ekkor már csak fuldokoltunk a levegőhiány miatt. Ezután már csak addig mentünk, amíg a lámpa égett; meg kellett várni, amíg a mellékjáratokba is bejut az oxigén, és akkor tudtunk dolgozni. Természetesen ennek a mulasztásnak volt következménye az ügyeletes számára. Érdekességként említem, hogy ez a bánya Egercsehiben volt, és 1901-ben indult. Mindennel tökéletesen fel volt szerelve, de villamos mozdony még nem volt. Helyette lovak dolgoztak, húzták a csilléket a síneken a gyűjtőhelyre. Miután ezeket a lovakat levitték a bányába, sok esetben életük végéig ott voltak és az állandó sötét miatt egy idő után meg is vakultak. A lovak után kötélpálya szállította a csilléket, és ezután következett a villamos mozdony.

Még egy veszélyes helyzetet említek. Szakadás volt a bányában. Ez azt jelenti, hogy a mennyezeti rész vas támoszlopokkal volt támasztva, és amikor időszakos nyomás volt, meglazulhatott a támaszték, és beomlott a rengeteg homok, föld, és elzárta az utat. Ez nagyon veszélyes helyzet volt, mert ha ott vannak emberek, ott is maradnak örökre. Ez történt egyik alkalommal. Éppen frontfejtés volt, amikor három méterenként voltak az emberek beosztva. A támbiztosítást elhanyagolták, és beomlott a mennyezet. Akik ott voltak, éppen el tudtak menekülni. Akkor mindjárt jött a főnök (aknász), hogy mi történt. Ő azonnal nekem szólt, – mivel mindenki tudta, hogy hívő ember vagyok –, és azt mondta hogy "Sanyikám, gyere, teveled van az Isten, csak irányíts, a többiek majd csinálják." Nem nekem szólt az elismerés, tudta a főnök is és mindenki, hogy ebből a veszélyes helyzetből csak Isten tud bennünket megszabadítani. Meg is szabadultunk, az Úré legyen érte a dicsőség!

Egy traktoros emlékemet is szeretném megosztani. Eger külterületén történt, ekkor pótkocsival követ fuvaroztam a kőbányából. Meredek domboldalon voltunk, és dupla terhet raktak a pótkocsira. Majd elindultam lefelé, de nem fogott a fék. A munkások még le tudtak ugrani, a traktor meg igen felgyorsult. Jött az elágazás, és a traktor eleje beszorult a pótkocsi alá, a rúdja eltört, és ez állította meg a veszedelmet. Ha hanyatt vágódik a traktor, az számomra végzetes lehetett volna. Ismét az Úr csodája volt ez!

Nagy dolgokat cselekedett velem, hatalmas és szent az Ő neve!

Urunk áldása kísérjen bennünket!

Szeretettel:

F. Sándor, Bekölce

Heti üzenet

Kincsesláda

Híreink