1938 nyarán újpesti gyülekezetünkben egy Szíriában munkálkodó misszionárius beszámolót tartott szolgálatáról. Többek között elmondta, hogy 18 éves korától kezdve imádkozott azért, hogy Isten mutassa meg neki, kit vegyen el feleségül. Imáját meghallgatta az Úr, és nagyon jó feleséggel ajándékozta meg. Boldog házasságban élnek

Azon a nyáron voltam 18 éves. Megtérésem és bemerítkezésem két évvel korábban történt. Még nem volt szándékom megházasodni, hiszen diák voltam, a budai tanítóképző intézet negyedéves növendéke. Tudtam azonban - mint hívő fiatalember -, hogy csak az lehet igazán boldog házasság, amelyet Isten szerez, s az ő akarata szerint jön létre. Nagyon tetszett nekem a misszionárius bizonyságtétele. Elhatároztam, hogy én is imádkozom azért, hogy az Úr nekem is mutassa meg, ki legyen az én feleségem. Nem merem állítani, hogy minden nap, de folyamatosan több éven át folytattam e célért való imádkozásomat. Három és fél év után, 1942 januárjában egy éjszakai álmomban mutatta meg az Úr, kit szemelt ki feleségemül. Előttem állt gyönyörűen felöltözve. Megismertem, mert Sándor testvérem feleségének, Juliskának a húga volt, Ilona. Mint sógornőmmel rokoni kapcsolatban voltam, de nem gondoltam arra, hogy őt vegyem el feleségül. Az álom után azonban biztos voltam abban, hogy az Úr vezetését ismertem fel. Ekkor már az egyik székesfővárosi fiúárvaházban működtem mint nevelő. Ilonka Hajdúböszörményben lakott. Jóllehet a Budapesten működő Baptista Bibliai Leányiskola tanulója volt, de a karácsony utáni szénszünet miatt otthon tartózkodott, így levélben közöltem vele szándékomat. Hamarosan megérkezett a kedvező válasz. Ő is szeretetet érez irántam, és kész arra, hogy velem kösse össze az életét.

Tudtam, hogy tavasszal sorozásra kell mennem, és ősszel be kell vonulnom tényleges katonai szolgálatra, valószínűleg egy távoli településre. Akkor pedig levelezéssel kell fenntartani kapcsolatunkat. Gondoltunk arra, hogy még a nyár folyamán megtartjuk a menyegzőt. Kedves szüleink azonban erről lebeszéltek minket. Igazuk volt. Mint katona és később mint hadifogoly láttam, hogy a nős, családos bajtársainknak sokkal nehezebb volt, mint a nőtleneknek.

Az, ami a levelezés akadályának látszott, hála az Úrnak, elhárult. Ilonka édesapja, József, hajdúböszörményi lelkipásztor ugyanis két idősebb leányának csak az eljegyzés után engedte meg a levelezést. Vettem a bátorságot, és levélben kértem őt, hogy engedélyezze a levelezést. Szándékom ugyanis komoly, ám a kapcsolat fenntartásához szükséges a levélváltás. Nemsokára megérkezett a válasz: "Lehetséges a levelezés, de vigyázzunk; hívőkhöz illő módon történjék az!"

Elhárult tehát az akadály! Hat éven át küldtük egymásnak, kaptuk egymástól a leveleket. Közben voltak kérői Ilonkának; ő azonban hűségesen hazavárt engem.

1948. október 3-án hazaérkeztem az ukrajnai hadifogolytáborból - legyen hála a mennyei Atyánknak! Hamarosan megtartottuk az eljegyzést, majd négy hónap múlva a menyegzőt Hajdúböszörményben, 1949. február 3-án. Urunk  négy gyermekkel áldott meg minket, akiket kegyelméből felneveltünk, Istentől kapott szeretetben, boldogságban éltünk, szolgáltunk. Mint lelkipásztornak hűséges segítőtársam volt Ilonka. Együtt mentünk betegeket látogatni, vigasztalni; több alkalommal egyedül is végezte e kedves szolgálatot.

41 éven át jártuk együtt az Úr által nekünk kijelölt utat, míglen 1990. március 30-án az Úr hazaszólította őt. Nehéz volt az elválás, de vigasztalt és vigasztal az a tudat, hogy hazament az Úr Jézushoz, akit szeretett és szolgált. Azóta naponként hálát adok az Úrnak Őérette, e drága ajándékáért!

Nagy János, lelkipásztor †

Kapcsolatfelvételi űrlap

Elérhető ide kattinva

Kincsesláda