Tisztelt Szerkesztőség, kedves Testvéreim az Úrban!

Egy közel tíz éves történet elevenedett meg bennem, ezt szeretném megosztani veletek.

„Boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.” (Jn 13:17b)

Három heti fárasztó távollét után érkeztem haza. Üzenet várt egy testvéremtől, hogy nagy szüksége van a segítségemre, mert betegek a férjével együtt, és nem tudják ellátni az otthonuk takarítását. Megbeszéltük, hogy egy csendes nap után kimegyek hozzájuk, és két napon át a segítségükre leszek. Másfél órai utazás után értem oda, de bejutni a lakásba már nem tudtam, mert a testvérem félre értette a megbeszélteket, és elment otthonról.

Hirtelen felszökött az indulatom, és elkezdtem sajnálni magam. Elkezdtem hát beszélgetni az Úrral, és megköszöntem Neki a rám váró áldásokat, mert már gyakorlatból tudtam, hogy az ellenség mindig résen van, ahol az Isten áldásokat akar adni, és ő mindig keresztbe tesz valamit. Másfél órai várakozás alatt ismét kértem az erőt az előttem álló feladathoz, tekintve hogy még az előzőt sem pihentem ki.

Jóleső érzéssel töltött el – testvérem érkezése után –, hogy rövid idő alatt sikerült elfogadható állapotot teremteni. A vasárnapi Galata 2:20-beli ige erősítése nyomán támadást indítottam a tisztaság érdekében a piszok ellen. Éppen a konyhaszekrény mélyét súroltam hálát adva az Úrnak, hogy ebben a lehetetlen körülményben erőt adott, mikor a testvérem iránti szánalmat mérhetetlen krisztusi szeretet váltotta fel, és jött a gondolat: te is fekhetnél így kiszolgáltatottan másokra utalva. Mély hála töltötte el a szívemet, hogy ott lehetek, segíthetek.

Eszembe jutott az a sok áldás, amit a hívő életem kezdetén ez a testvér közvetített felém. Ugyanakkor szembesültem fiatalkori szeretetlen, nyegle magatartásommal is, mikor ebéd után – nagy család lévén – a halom mosatlan edény láttán azt gondoltam, hogy a mosogatás az édesanyám dolga. Tőle már nem kérhettem bocsánatot, és ezt a bűnt helyre sem hozhatom, de Jézus Krisztus keresztje e bűnre is megoldás. Most idősen, közel a hetvenhez megmutatta az Úr, hogy Ő képessé tesz engem a fizikai segítségre is, és az Ő vére a múlt bűneit is eltörölte.

Két nap után, mikor a testvérem megköszönte a segítséget, boldogan fakadt szívemből a hála, és mondtam, hogy nem ő a megajándékozott, hanem én. A munkát nem fejeztem be, csak abbahagytam készen arra, hogy az Úr indítására ismét felvegyem. S ez az ige egyre hangsúlyosabb lett életemben: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil 4:13) És az is, hogy „aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak.” (Jak 4:17)

Rossz, nehéz dolog kiszolgáltatottnak lenni, és nem szeretném, hogy legközelebb kérni kelljen engem. Szeretném, amennyire erőmből telik, a beteg, elesett, rászoruló emberek életét szebbé, könnyebbé tenni, hiszen ez nekem is – és elsősorban – nekem mennyei öröm. Azóta – Isten dicsőségére – több esetben is megtehettem.

Egy megajándékozott asszony:

Egy hallgatónk Tatáról

Kapcsolatfelvételi űrlap

Elérhető ide kattinva

Kincsesláda