Átadott életű szülők gyermekeként, hívő családba születtem. Édesapám lelkipásztor, édesanyám óvónő voltak, és még mindig azok. Így csecsemőkorom óta hallottam az Igét. Sokszor elkísértem édesapámat a körzetbe és rengeteg áhítaton, istentiszteleten vettem részt. Egy részét kisebb koromban átaludtam (jelentős részét), így vált igazzá az, hogy vánkos lett fejem alatt az Ige. A bibliai igazságokat tényként fogadtam el, nem gondolkodtam el rajta, hogy van-e személyesen nekem szóló üzenete. A legtöbb embernek katartikus erejű igeversekkel (pl. Jn 3:16) én kötelezően megtanulandó aranymondásként találkoztam. Ezeket a gyülekezet előtt kellett elmondani vasárnap délelőttönként. Mindig is nagyon lámpalázas voltam és rettegtem, ha emberek előtt kellett megszólalnom. Lelkipásztor gyermekeként nem nagyon volt olyan opció, hogy ne kelljen a gyülekezet elé állni. Így a másoknak kedves, kellemes igék, számomra gyötrelmet jelentettek.

Ennek ellenére már óvódás koromban saját kérésemre esténként édesapám egyháztörténelmet olvasott fel nekem az ágyam mellett. Általános iskolás koromban a Bibliát többször is kiolvastam, mint magam számára előírt kötelező olvasmányt. Nem sok általános iskolás mondhatja el, hogy az első betűtől az utolsóig kiolvasta a Bibliát, többször is (a nemzetségtáblázatokat is!). Mindezek hatására az Ige természetessé vált. Alig tudtam fejből néhány konkrét igeverset és helyet, hogy hol vannak azok megírva, de bármilyen igei szolgálatot hallottam is, unatkozva dőltem hátra, hogy "igen, ezt már hallottam, olvastam". Mivel mindent tényként fogadtam el, ezért többé-kevésbé a Biblia tanítása alapján próbáltam élni az életemet. A megtérésem sem volt olyan földet rengető, mint ahogyan én azt szerettem volna megélni. Egyszerűen csak döntöttem a belém ivódott információk alapján. Bűn = örök halál, elfogadott kegyelem = örök élet.

Vágyódva hallgattam azok bizonyságtételét, akik felnőtt korukban, életükben először hallottak, olvastak egy igeverset és összetörve, sírva könyörögtek bűneik bocsánatáért. Bármit is olvastam a Bibliában, nem tudott újdonságként hatni. Pedig annyira kerestem, hogy hátha találok valamit, ami megüti a szívem. A büntetéstől való félelem volt a legnagyobb motivációm a hívő életben. Isten megóvott olyan tévtanításoktól, miszerint egy megtért lelkipásztorgyerek akkor sem kárhozhat el, ha két lábbal tapossa Isten Igéjét, avagy az üdvösség elveszíthetetlen, bármit is teszünk. Nem rendültem meg Jézus kereszthaláláról szóló filmeken sem, mert nem tudtam igazán átérezni, hiszen ezek már régen ismert információk voltak a számomra. Nagyon szerettem volna találni egy olyan igeverset, ami szíven üt. Érdekes, hogy volt közösségem Istennel, rendszeresen imádkoztam, kaptam válaszokat, már tapasztalatból is tudtam, hogy létezik Isten, de maga az Ige még nem talált szíven. Szándékosan kerestem, hogy van-e olyan ige, ami meg tudja mozgatni a bensőmet. Érdekes, hogy az első ilyen élményem egy hollywoodi háborús filmmel kapcsolatban ért. A film elején a Prédikátor könyve 11:9 versét idézték: "Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod!” – ez nekem nagyon tetszett. Ki is kerestem a Bibliából, de akkor ért a meglepetés. A 9. vershez tartozik még egy mondat, amit a filmben nem idéztek: „De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged!” Nagyon megdöbbentem. Tudtam, hogy maga az információ nem újdonság számomra, de valahogy mégis kinyílt előttem az Ige, és erről a helyről kiindulva az összes többi korábban tanult, hallott igehely értelmet nyert. Ettől kezdve nyílt ki számomra a Biblia. Azóta több, számtalanszor hallott mondat ütött szíven a Szentírásból. Ilyen többek között az egyik kedvencem, a Genezis 3:9 „az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?" Annyira megdöbbentem, hogy Isten kiált az ember után. Igazából ez sem volt újdonság, mert tudtam, de most fogtam fel, hogy Isten kiált az ember után; annyira megfogott, hogy nagyon elszégyelltem magamat. Megtehetné, hogy azonnal megbüntet vagy maga elé parancsol, de nem teszi, mert nem akarja ránk erőltetni magát. Megvan a szabad akaratunk. Kiált utánunk. Vagy előbújunk és segít rajtunk, vagy nem. Még azután is, hogy durván megsértettük, mert nem tartottunk meg valamit, amit egyértelműen megmondott. Nem sújt rögtön halálra, hanem kiált utánunk. Ilyen kiáltás volt Jézus Krisztus is. Amikor ezt megértettem, valahogy kiszínesedett a Biblia és élettel teltek meg az általam korábban üresnek tartott igeversek. Azóta több olyan ezerszer olvasott igeverset találtam, ami felett elcsodálkoztam és megértettem, hogy konkrétan az én életemre mit szeretne vele üzenni az Úr.

Mindezzel azt szeretném üzenni, hogy ne varázskönyvként olvassuk a Bibliát! Önmagában a betűk, csak azért, mert egy szentnek tartott könyvben vannak, még nem fogják megváltoztatni az életünket. Ha a betűk mögött álló Isten nem tölti meg tartalommal azokat, akkor nem leszünk előrébb. Könyörögjünk bátran azért, hogy teljenek meg élettel, Lélekkel a Biblia esetleg ezerszer olvasott igéi, hogy megértsük azt, amit az Úr üzenni szeretne általa, mert Ő semmit nem erőltet ránk!

Nemeshegyi Zoltán ifj.

Kincsesláda