Szeretném én is megosztani testvéreimmel a MERA rádió szolgálataihoz fűződő élményeimet.

Tulajdonképpen mióta csak emlékszem, hallgattuk az adásokat, mármint a TWR adásait is. Gyermekként, míg nem volt rádiónk, nagymamámmal a szomszédba jártunk úgymond „tiszteletet” hallgatni, mert itt így emlegették az emberek az adásokat. Idős házaspár volt és bár nem voltak hívők, de szívesen hallgatták ők is az adásokat. Miután mi is vettünk egy rádiót, egyetlen adást sem mulasztottunk volna el. Emlékszem, 12-13 éves lehettem, és éjjel volt fél egykor az adás a mi időnk szerint. Este felhúztuk az órát csörgőre, beállítottuk a rádiót és az éjszaka kellős közepén hallgattuk az adást. Szeretném megemlíteni, milyen nagy áldást jelentettek az énekek: fiatal koromban magnóra vettem át a szép énekeket, bár akkor még furcsák voltak az ifjúsági énekek. De én nagyon szerettem őket és gyülekezetünkben megtanítottam másoknak. Különösen szerettük a Soproni János bácsi énekeit, akkor még voltak, akik húzódoztak tőle, de ma már ezeket az énekeket énekeljük közös énekként. Mindig nagy öröm volt számomra egy új ének, amit meg is tanultam. Miután férjhez mentem elsőként egy rádiót vettünk, amin persze lehetett fogni a rövid hullámot is, ez még 1987-ben volt. Majd gyorsan megszülettek a gyermekeim. Egy év múlva egy kisfiú, 14 hónap múlva két kislány. Mondanom sem kell, nem sokat jártam el hazulról, még a gyülekezetbe is ritkán. Kimondhatatlanul pótolták nekem a közösséget, az imaházat ezekben az időkben a MERA adásai, és az sem volt véletlen, hogy általában olyankor voltak és vannak az adások, amikor összejövetel volt, mármint vasárnap délelőtt, vasárnap délután és persze szerdán és péntek este. A férjem elment a gyülekezetbe, de nem éreztem olyan nagy hiányt, mert meghallgattam a „tiszteletet” és mondhatom, sokat épültem, tanultam abban az időben.

Szeretném megemlíteni egy élményemet, ami egész életünkre kihatással volt. Mint minden fiatalasszony, én is idő és erő hiányával szerettem volna nagyobb tisztaságot tartani, megfelelni mindenben. De három kisgyermek mellett, akik még pelenkások voltak, - még nem volt eldobható pelenka, - etetni, öltöztetni kellett őket, és hát nem voltam megelégedve önmagammal. Egyszer, amint hallgattam a "Nőktől nőknek" c. műsort, abban arról beszélt a testvérnő, hogy a gyermek, mikor felnő, nem azt hányja az anyja szemére, hogy nem volt háromfogásos vacsora vagy tisztaság a lakásban, hanem azt, hogy anyu, nem foglalkoztál velem, nem olvastál velem, nem játszottál velem, stb. Ez annyira szíven ütött és ráébresztett arra, hogy mi is az igazán fontos dolog. És mondhatom sokat meséltem a gyerekeimnek, sokat olvastam, a három gyermek bibliát rongyosra olvastuk és persze sokat játszottam velük. És nem bántam meg, ma mind a hárman az Úr gyermekei és az Ő szolgálatában vannak. Nagy áldást jelentettek még számomra a gyermekműsorok is, mert a gyülekezetben foglalkozom a gyerekekkel is már több mint 20 éve. Mondhatom, most is tanulok Mária nénitől és tovább tudom adni a hallottakat. Minden nap megköszönöm az Úrnak, hogy az adásokat interneten is lehet hallani, mert már nem lehet olyan rádiót kapni, hogy lehessen rajta kikeresni a rövid hullámot. Most még többször is meghallgatok egy-egy adást, és akkor, amikor időm van rá, és így nem marad ki egy sem, főzés közben különösen jó, ajánlom mindenkinek.

Kérem az Urat, áldja meg a testvéreket erővel, bölcsességgel, kitartással és nem utolsósorban egészséggel! Arra is kérem, hogy ez a szolgálat még sokáig fenn maradjon, és hogy hozza meg a gyümölcsöt, amit hiszek, hogy meg is ad az Úr!

Hálával és szeretettel:

 

D. Magdolna, Camar, Szilágy megye

 

 

 

Só és lámpás

Lépésről lépésre

Kincsesláda