Isten csodálatosan szabadította ki népét Egyiptomból, de hitetlenségük és engedetlenségük következtében nem engedte be őket az ígéret földjére, amikor először a közelébe értek. Helyébe 40 évig vándoroltatta őket a pusztában, míg az akkori felnőttek kihaltak, s gyermekeikből lettek a honfoglalók. Honfoglalásuk előtt azonban felhatalmazta Mózest felkészítésükre, aki komoly, erre emlékeztető beszédet is tartott számukra, hogy bátor hitre és engedelmességre serkentse őket. Többek között elismételte nekik az 5Mózes 5:6-21 szerint a Tízparancsolatot is:

"Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat. Ne mond ki hiába Istenednek, az Úrnak nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét! Tartsd meg a nyugalom napját, és szenteld meg azt, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr... Tiszteld apádat és anyádat, ahogyan megparancsolta neked az Úr, hogy hosszú ideig élhess, és jó dolgod lehessen azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked! Ne ölj! Ne paráználkodj! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! Ne kívánd felebarátod feleségét, ne kívánd felebarátod házát, se mezejét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!"

Amikor Mózes ezeket elmondta az új hazába költöző népnek, akkor ezzel ismételten tovább adta nekik az Isten szerinti erkölcs alapelveit, amelyek napjainkig is fennállnak. Mindjárt azzal a parancsolattal kezdte, mely szerint: „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről... Ne legyen más istened rajtam kívül! ... mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad és negyedízig..., de irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat.” S ha napjainkban körülnézünk, akkor meg kell állapítanunk, hogy ez a parancs és következménye ma is érvényes, mert a mi takargatott bűneinket (akár Isten gyermekei vagyunk már, akár nem) utódaink általában szintén követik, vagy öröklik; mégpedig borzalmas következményeikkel együtt. Vagyis az istentelen szülők utódai általában véve istentelenek lesznek; az alkoholistáké alkoholista; a tolvajoké tolvaj; a hazugoké hazug; az indulatosoké indulatos, stb; mégpedig legalább a harmadik vagy negyedik nemzedékig.

Persze előfordul az is, hogy istentelen szülőknek a gyermeke befogadja Jézust a szívébe és neki él. Mert ő kegyelmes azokhoz, akik őt őszintén keresik, bármilyenek is voltak elődeik. Azonkívül a fordítottja is előfordul, amikor őszinte keresztyének gyermekei meg rossz útra térnek. Ezért bátran vallhatjuk, hogy komoly felelősségünk, hogy gyermekeinknek, unokáinknak, illetve utódainknak jó példát mutassunk, nehogy rossz példánkat követve bajba kerüljenek, mert végeredményben erre figyelmeztet minket a Tízparancsolat. Azaz Jézus segítségével adjunk fel minden ismert bűnt, és gondoljunk arra, hogy – ugyanezen parancsolat alapján – az őszintén átadott életű szülők utódait meg ezerízig megáldja Urunk. Vagyis ezeknek megsokszorozott áldást ígér. Érdemes tehát tanácsát követni!

A következő parancsolatban arra figyelmeztette Mózes által Isten az övéit, hogy ne mondják ki feleslegesen vagy hiába az ő nevét, mert azt sem hagyja büntetés nélkül. S ez is megfontolandó számunkra, amikor olyan könnyen kimondjuk, hogy„jaj, Istenem!” Vagy a Jézus nevét még káromkodásra is használják némelyek. Holott ez is egy olyan bűn, amit az Úr nem tűr meg! Ezért jó, ha szándékosan vigyázunk a magunk és gyermekeink nyelvére! S Az Atya-Fiú-Szentlélek, Szentháromság egy Isten nevét külön-külön vagy együtt véletlenül sem vesszük a szánkra szórakozásból, káromkodáskor vagy bármi más okból feleslegesen. Csakis akkor, amikor imádkozunk hozzá, vagy imádjuk, dicsőítjük és magasztaljuk szent nevét!

Ezután következik a szombati nap istenimádatra és pihenésre való eltöltésének parancsa. Isten adott példát számunkra ebben, amikor a hetedik napot megszentelte. Jézus feltámadása óta ugyan a keresztyénség a vasárnapot ünnepeli meg. de számunkra az a lényeg, hogy Isten – a mi érdekünkben – azt tanácsolta, hogy hetente egy napot használjunk imádatára, lelkünk táplálására és növekedésére, meg pihenésre. Ebből csak áldás származhat! Ennélfogva miért ne tartanánk meg?

Majd a szülői tisztelet megadásának parancsát is elismételte Mózes. Sőt még külön ki is emelte, hogy ennek betartásához ígéret is fűződik. Mégpedig az, hogy Isten hosszú élettel és jóléttel áldja meg azokat, akik tisztelik szüleiket. Persze ez nem azt jelenti, hogy ilyen alapon elítélhetjük azokat, akik fiatalon halnak meg, vagy szegények maradnak mondván: „bizonyára nem tisztelték eléggé szüleiket”. Mert az Úr sok mindent vesz szemügyre, amikor valakinek az életét irányítja. Tehát ítélkezni nincs jogunk. Helyébe csak arra figyeljünk, hogy a magunk részéről tiszteljük szüleinket, mert ez is Isten kívánalma, a többit pedig bízzuk őrá! S ha netán valamelyikünknek szülei gonoszok és istentelenek, akkor példájukat ugyan ne kövessük, de – mint szüleinknek – adjuk meg a kellő tiszteletet, mert azáltal Isten akaratának teszünk eleget és esetleg megnyerhetjük őket Jézusnak.

Aztán ezt követik a tilalmak parancsai, mint pl. „Ne ölj! Ne paráználkodj! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan”... (vagy ne hazudj), s ne kívánj semmit, ami a másé; amiket Jézus még komolyabban is megfogalmazott számunkra, amikor kimondta, hogy még ezen bűnök gondolatával se foglalkozzunk, mert aki gyűlöl valakit, az olyan, mintha megölte volna; aki "csába" gondolattal néz egy más nemű egyénre, az olyan, mintha paráználkodott volna vele, stb. Vagyis napjainkban számunkra azt jelentik ezen parancsolatok, hogy ne csak cselekedetben, hanem még gondolatban se kövessük el ezeket a bűnöket; mert Jézus előtt már az is megbánni és elhagyni való szörnyű bűnnek számít!

Amikor tehát Izrael népe ismét közeledett az ígéret földjéhez, hogy végre valóban elfoglalják azt, akkor Isten Mózes által még egyszer emlékeztette őket mindarra, amit tett velük és értük, s egyben parancsolataira is. Így készítette fel őket a honfoglalásra, és az őbenne elrejtett élet titkára. Ugyanezen szavak által minket is felkészít az őbenne elrejtett életre.

Felvetődhet a kérdés, hogy az újszövetségi keresztyénekre is vonatkozik-e a Tízparancsolat, mivel mi már nem a törvény alatt élünk. Szerintem, mivel a parancsolatok az Isten szerinti élet alapelvei, ennélfogva nekünk is szólnak. Nem beszélve arról, hogy Jézus azt vallotta, hogy ő nem a törvény eltörlésére jött, hanem inkább betöltésére. A Galata 3:24 alapján meg a törvény Jézushoz vezető mesterünk lett és lehet, mert általa látjuk meg, hogy a szent élet kívánalmai oly nehezek, hogy képtelenek vagyunk azokat pontosan betartani. Ennélfogva a magunk erejéből vagy jóságával képtelenek vagyunk kiérdemelni az üdvösséget. Megváltóra, bűnbocsánatra és kegyelemre van szükségünk! S ha ezt komolyan vesszük, akkor befogadjuk Jézust a szívünkbe, megkérjük, hogy szent vérével mossa le bűneinket és ajándékozzon meg új élettel. Mire ő Lelke által a szívünkbe költözik, megbocsát és kegyelemből belé vetett hitünkre még egy mennyei helyet is ad. Azaz kegyelméből, belé vetett hitünk által mégis üdvözülhetünk! Kétségtelen tehát, hogy a Tízparancsolat ismeretére ma is szükségünk van!

Mátrainé, F.I.

Heti üzenet

Kincsesláda

Híreink