Egy „jó” keresztény hetente/havonta/évente (sokak számára úgy tűnik, mintha szabadon választható lenne…) legalább egyszer-kétszer elmegy templomba, imaházba. Miért is?! Szokásból, kötelességből, társadalmi elvárásból, jó esetben személyes belső késztetésből adódóan.

S mi történik ott?! Talán elgondolkodik a hallottakon, elmélázik az élet múlandóságán, vagy csak úgy egyszerűen csöndben van egy röpke órácska erejéig, hogy aztán hazamenve minden maradjon a régiben, hiszen bár szépek vannak megírva a Bibliában, de az élet sokszor könyörtelen valóságát nem lehet „szent beszédekkel” megváltoztatni. Mások néhány önfeledt, vidám órát keresnek, pörgő zenével, látványos, színpadi elemekkel tarkított összejöveteli alkalmon, otthon hagyva gondot és bajt, abban reménykedve, hogy egyszer talán az illúzió valósággá válik… Persze sokan komolyan gondolják a templomba járást, hiszen az imaház, legyen az kicsi vagy hatalmas, egyszerű vagy mégoly díszes, azért mégiscsak Isten háza…

„Találkozni jöttem veled Istenem” – énekeljük összejöveteleinken, s néha elgondolkodom, hogy csak a szánk mondja a szöveget, vagy a szívünk is sóvárog Isten jelenléte, a Vele való személyes találkozás után. Természetesen igen! – vágjuk rá kapásból, ám, ha jobban belegondolunk nem biztos, hogy így van. Eszembe jut pl. Zakariás, keresztelő vagy bemerítő János édesapjának az esete, aki pap létére nem volt felkészülve rá, hogy a szentéjbe lépve Isten angyalával fog találkozni, aki személyes üzenetet oszt meg vele. Elsőre nem is akart hinni se a szemének, se a fülének, se a hallott örömhírnek, hogy gyermeke születik. Meg is lett a következménye hitetlenségének, megnémult a gyermek születéséig, de az isteni szó ennek ellenére is beteljesedett, csak hát szebb lett volna, ha nem kellett volna ennek a „kis közjátéknak” megtörténnie…

S mi van velünk?! Mi miért megyünk templomba, imaházba?! Istennel találkozni?! Megérteni a csak nekünk címzett üzenetet, és hálás szívvel fogadni az útmutatást, legyen az bátorítás, intés vagy tanácsadás? ! Jó volna, ha így lenne, s mekkora kegyelem, amikor ez megtörténik! Bizonyára Olvasóim is vissza tudnak emlékezni olyan alkalmakra, amikor ez az emberi ésszel megmagyarázhatatlan csoda megtörtént, hogy bár esendő emberi hangon szólt az üzenet, de maga Isten szólt, mégpedig személyesen hozzám? Felejthetetlenek ezek az élmények, s kérem, osszák meg velünk, hogy együtt örülhessünk!

Új pályázatunk mottója: „Vedd le a sarudat, mert szent ez a hely!” avagy, „Miért járunk templomba, imaházba?”

Beküldési határidő: 2018. szeptember 30.

Heti üzenet

Kincsesláda

Híreink