Templomba járó szüleim voltak; az édesapám meg is volt térve, 1949-ben tért meg. Tanítottak bennünket imádkozni már kicsi korunkban, és minden jóra, hogy mit nem szabad, mert Isten haragszik érte. Én is szerettem járni templomba, jól éreztem ott magam, erőt kaptam, de Jézus Krisztust nem ismertem. Csak az ünnepeket tudtam, hogy Karácsony az Úr Jézus születése, Földre jövetele ünnepe, Nagypéntek a keresztre feszítése, Húsvét a feltámadása, az Áldozócsütörtök a mennybe menetele, a Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének ünnepe. És csak így, vallásosan neveltem a gyermekeimet is: három fiút.

Isten szólt, sokszor, sokféleképpen, de akkor még nem tudtam, hogy az Isten szólítása az. Járattam hittanra a gyermekeimet, konfirmáltak, onnan vártam, hogy megtanulják, amit tudni kell. Azt még akkor nem tudtam, hogy az nem elég, hanem meg kell térni; úgy gondoltam, ennyi elég. Közben nagyon sokat szenvedtem. Istent okoltam a sok rosszért, a tönkrement házasságomért, mindenért. Aztán jöttek a betegségek, és mikor úgy éreztem, hogy ez a vég, akkor tértem Istenhez. Akkor jöttem rá, hogy a sok szenvedés nem Isten csapása volt, hanem Isten szerető megszólítása. Azóta is nagyon hálás vagyok, hogy nem hagyott elveszni, hanem megmentett. Ennek már 28 éve. Dicsőség Istennek, hogy Jézus Krisztus drága vére árán engem is megváltott, gyermekévé fogadott!

Idővel a legidősebb fiam is megtért. Akkor már hívő keresztény lévén sokat imádkoztam érte, hogy hívő feleséget adjon neki Isten. És Isten kegyelméből hitben Jézus Krisztussal nevelhetik a 4 gyönyörű gyermeküket. Sajnos a két fiatalabb fiamért nem imádkoztam hívő feleségért, mert már volt barátnőjük, és úgy gondoltam, hogy az már el van rendezve. Tudatlan voltam és kevés volt a hitem. A középső fiam szívét egy betegség fordította vissza Isten felé. A családja még sajnos nem hisz az Úr Jézusban. Hála a jó Istennek, meggyógyította a fiamat. A legkisebb fiam sajnos kikonfirmált, nagyon elfordult Istentől. De bizonyosságom van felőle, hogy őt még az anyaméhben kiválasztotta Isten, és hiszem, hogy nem hagyja elveszni. Már a születése előtt 1-2 hónappal meghalhatott volna, de Isten megőrizte, azután szülés közben is, és néhány hónapos korában is. De az Úr Jézus velünk volt, vele volt, vigyázott rá. Majd 12-13 éves korában a Dunánál volt egy egyházi táborban, és valamiképp a Duna vize elsodorta. Ő nem tudott vele szembe úszni, de Isten kimentette egy erős férfi által. Köszönöm Istennek és annak az embernek, nem tudom ki volt, de áldja meg az Isten! Utána meg 18 éves korában történt, mikor már volt jogosítványa: egy nap autóval borult bele a barátnőjével egy 1 méteres árokba. Hála a mindenható jó Istennek, a nagy ijedtségen kívül más bajuk nem esett! Mindezek után hiszem, hogy megmenti az őt Úr, hisz ő érte is meghalt az Úr Jézus, ő érte is folyt Jézus drága vére, bármennyire ellenálló is még. Isten igéje azt mondja: „lennél bár forró vagy hideg.” (Jel 3:15) Hát az én fiam sajnos még nagyon hideg. De Isten tud a hideggel mit kezdeni. 19-20 éve imádkozom érte is rendszeresen, és nem is adom fel! Azért is imádkozom, hogy hitben Jézus Krisztussal nevelhessék fel 2 pici gyermeküket. Még annyit ezzel a gyermekemmel kapcsolatosan, hogy Isten nemcsak megőrizte az életét, hanem megáldotta jó értelemmel is, és a Sátán itt is próbálkozott. Az óvó nénik kis professzornak hívták, az orvos is azt mondta, hogy ezzel a gyermekkel érdemes lesz foglalkozni. Kitűnő nem volt, mert otthon nem sokat tanult, csak az írásbelit végezte el.

Jó tanuló létére karosszéria lakatosnak tanult, nem lehetett róla lebeszélni. Az ottani osztályfőnöke megbotránkozott, hogy ennek a gyereknek nem itt volna a helye, és hogy valamiképpen javítson a helyzetén, küldeni akarta országos versenyre, de ezt sem vállalta. Mikor felszabadult, dolgozott volna a választott szakmában, de nem volt hozzá türelme. Az ördög minden áron tönkre akarta tenni az életét. De Isten megsegítette viszonylag jó munkával, még ha nem is hiszi, hogy Istentől volt ez, de akkor is Istentől van. Mert „mid van, amit nem úgy kaptál?” (1Kor 4:7) Mindent Istentől kaptunk; ő is.

Még annyit szeretnék írni, hogy a kimondott szó nagyon sokat számít, akár pozitív, akár negatív az. A legrosszabb korban voltunk kisgyerekek, nagy gyerekek és fiatalok. Sajnos nem sok jó példa, tapasztalat volt előttem, és úgy vélekedtem a házasságról is, - azt hiszem ki is mondtam -, ha nem lesz jó a házasságunk, majd elválunk. Ebbe az Ördög bele is kapaszkodott. Két kis gyermekkel elváltunk, és pár év múlva újra férjhez mentem, mert egyedül nehéz volt. És a második házasságom még rosszabbul sikerült. Még a kisfiunk megszületése előtt itt hagyott a férjem. És a kisfiam, aki ma családos apa, nagyon hiányolta az édesapját, különösen óvodás korában. 10 évesen láthatta meg először. Akkor is úgy, hogy 10 évi különélés után beadtam a válókeresetet, és vittem magammal, hogy legalább egyszer láthassa az apukáját.

Nagyon szeretem a MERÁ-t hallgatni, nagyon építő prédikációk, igei tanítások bizonyságtételek vannak minden adásban. Köszönöm Istennek az Antennát is, nagyon szeretem! Isten áldja meg a munkatársakat, szolgálattevőket! Adja Isten, hogy még nagyon sokáig szólhasson a MERA, és minél több emberhez eljuthasson az evangélium!

Szeretettel egy hűséges hallgatójuk:

A. Ilona, Izsák