Gyermekkoromtól olvasom a Bibliát, és így nagyon sokszor olvastam azt az igerészt is, amellyel az Úr Jézus búcsúzik a tanítványaitól. Most nyolcvan évesen figyeltem fel arra, hogy az Úr súlyt tesz az „Én” szóra: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” (Jn 14:27) Hát van más békesség is? Ezen elkezdtem gondolkodni.

Milyen az ember békessége? Ha van munkám, van családom, tisztességesen, vallásosan élek, a családom egészséges, jól megvagyunk a szomszédokkal, meg vagyok elégedve magammal és az élettel… zavartalanul, nyugodtan élek. Ám az Úr Jézus tudta, hogy az övéire nem ilyen élet vár az Ő elmenetele után, és mégis békességet ígért.

Az Ő békessége egészen más. Az Ő békessége akkor nyilvánul meg, mikor körülöttünk minden háborog, sötét, mikor a lelkünk tele van türelmetlen várakozással, a szívünk testi és lelki fájdalommal, mikor nem segít, és nem is segíthet a földön senki.

Hát lehet ilyenkor békesség a szívünkben? Lehet. Én ezt egyszer nagyon világosan átéltem. 73 éves koromban komoly szívoperáció előtt álltam. Kértem az Urat, hogy vegye az Ő szent kezébe az egész ügyet. Hálát adtam Neki, hogy mindaddig az Ő jelenlétében és az Ő atyai gondoskodó szeretetében élhettem. Aztán azt mondtam: „Uram, ha átviszel ezen az operáción, legyen a Te dicsőségedre, ha haza viszel, dicsőíteni foglak személyesen.” Az orvos megkérdezte, akarok-e valakit megkérni, hogy vállalja a műtétet. Én azt feleltem, hogy tudom, hogy mindnyájan nagyon ügyesek, de a legügyesebbel is megtörténhet, hogy nem sikerül valami. Operáljon meg az, aki éppen szolgálatos lesz.

Előttem volt a kérdés: hát kiben bízol? Emberekben? A pénzedben? Vagy a mindenható Istenben? Erre a kérdésre nem elég csak gondolatban vagy szóban adni választ, hanem azt meg is kell erősíteni az életeddel! Három napom volt még a műtét előtt. Előző estén a szobatársnőimet elfogta a félelem, mivel másnap mind a hármunknak nagy napja volt. Az egyik le akarta mondani a műtétet. Imádkoztam velük, bátorítottam őket az Úr szeretetére hivatkozva. Közben észre vettem, hogy az én szívemben nincs egyáltalán félelem. Ez annyira meglepett, hogy öröm töltött el, hogy az Úr jelenlétét és szeretetét ilyen hittel, igazán átélhetem.

Utólag a lányom mondta, hogy műtét után, mikor bejöhettek hozzám, nagyon féltek attól, hogy milyen állapotban találnak. Ám már az ajtótól látták mosolygó, örömteli arcomat. Hála töltötte el mindannyiunk szívét!

Az operáció nagyon jól sikerült. A legfiatalabb orvos operált. Hiszem, hogy az én Uram vezette a kezét. Hazamenetelem előtt hálásan megköszöntem az orvosok munkáját, odaadásukat, és dicsőítettem az én mennyei Atyámat.

Azóta sokszor fogott el a félelem, sokszor szomorítottam meg az Úr Jézust aggodalmaimmal, de ez az átélés mindmáig biztat, bátorít, melegséggel tölt el, mert Ő megmutatta nekem, hogy az Ő mennyei békessége és öröme már itt a földön is átélhető. Ő ezt mindnyájunknak kínálja, de nekünk kell kinyújtanunk lelki kezeinket és elfogadnunk Őt. Áldott legyen az Ő neve!

Eva B., Slovensko