Az év kezdete és az imahetek a gyülekezetben élő vagy ott szocializálódott emberek számára szinte összetartozó fogalmak. Ennek ellenére úgy látom, hogy mostanság kezdünk megfáradni a buzgóság tekintetében, s egyre inkább háttérbe szorul az imádság. Ritkázzuk az imaórák számát, az imahetek alkalmait is szép lassacskán csökkentjük, hiszen elfoglaltak és fáradtak vagyunk. Ráadásul egyéb hasznosabb dolgokra is időt kell szánnunk, például a számunkra fontos emberekkel töltött minőségi időre, s nem utolsó sorban saját magunkra is, hiszen ami jár, az jár, s mi is megérdemlünk egy kis plusz törődést, mostanság divatos kifejezéssel élve „én időt”. (Nem akarok rosszmájú lenni, de az efféle vélekedésekből a napnál világosabban látszik, hogy ezek szerint az imádság vagy az imaóra nem tartozik ebbe a kategóriába…)

Ahogy az imádságról gondolkodtam, sok híres mondat eszembe jutott. Lutherről jegyezték fel például a következőt: „Ma sok a dolgom, ezért többet kell imádkoznom.” Aztán ezt a gondolatot is sokszor idézzük: „Az imádság a lélek lélegzetvétele.” Az interneten keresgélve pedig a következőre akadtam: „Úgy vélem, hogy az ördög ellen egyetlen fegyvert adott kezünkbe az Isten, és ez a fegyver az imádság.”

Müller Györgyöt is sokszor emlegetjük az imádsággal kapcsolatban mint olyan embert, aki úgy gondoskodott árvák sokaságáról, hogy a gyerekek ellátásához nem kért soha pénzt emberektől, hanem a szükséget kizárólag Istennek tárta fel, és tőle várta a segítséget. Az imádság embere volt.

Aztán olyan mondatokat is mondogatunk, hogy az imádság nem attól válik meghallgatottá, hogy úgy lesz, ahogy kérjük, hanem attól, hogy őszintén kitárjuk a szívünket Isten elé, s hisszük, hogy Ő úgy és akkor adja meg, és azt, amire szükségünk van, s ami a javunkat munkálja. Ez persze a gyakorlatban jelenthet nemet is vagy csak évek múlva történő beteljesedést is. Ez a ma embere számára, aki hozzászokott a "mindent azonnal akarok" és a "minden azonnal intéződjön el" élettempóhoz, elfogadhatatlannak tűnik. „Már kétszer is imádkoztam, és még nincs válasz! Felháborító!”- halljuk, vagy talán mi magunk gondoljuk, s nem vesszük észre, hogy Isten nem az, akinek kötelessége az első szóra ugrani és szolgai módon teljesíteni a kérésünket. Az imádság igazából véve nem is egy online szolgáltató sms vonala, ahol leadhatom a megrendelésemet, s a futár már indul is a kiválasztott árucikkel, hogy a kedves megrendelő mihamarabb hozzájusson a kiválasztott tárgyhoz vagy szolgáltatáshoz. Az imádság sokkal inkább egy meghitt beszélgetéshez kellene hogy hasonlítson, ahol persze én is elmondhatom minden örömömet, bánatomat bizalmas beszélgetőtársamnak a kéréseimmel együtt, de van időm és fülem meg engedelmes szívem is a választ is meghallani, s a beszélgetés végére ráhangolódni Isten hullámhosszára, és megérteni akaratát. És elfogadni azt, hogy még az is lehet, hogy én máshogy látom pillanatnyilag a helyzetet, de Ő az Úr, az Isten, aki pontosan tudja, hogy nekem meg a környezetemnek mi válik a javamra hosszútávon. S ezt a hosszútávon kifejezést szeretném nyomatékkal aláhúzni, hiszen mi mindig csak egy rövid szakaszt tudunk belátni még akkor is, ha helyesen látjuk a dolgokat, de Isten örökkévaló. Ő ismeri a múltat, a jelent és a jövőt, s egyedül Ő van annak a tudásnak a birtokában, hogy hosszútávon mi lesz a legjobb a számunkra. S ez már hit kérdése.

Még egyet megemlítek a sok száz közül, mellyel szembetalálkoztam; így hangzik: „Száz házasság közül kilencvenben csak az imádság tartja a lelket”. Ahogy ezen a megállapításon gondolkodtam, be kellett látnom, hogy rengeteg házassági problémát, szétesett vagy széteső félben levő kapcsolatot látok magam körül. S ha a fent idézett mondat igaz, (s legyünk őszinték, sok igazság van benne) akkor félek, hogy az imádság kiszorulóban van a családjainkból. És ez a megállapítás a hívőnek nevezett házasságokra is egyre inkább igaz. Talán érdemes lenne újragondolnunk párkapcsolati terápiáinkat ennek a tanácsnak a fényében, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy két értetlenkedő, s ezért viszálykodó ember között a legtöbbször Istenen keresztül vezet a megbékélés és az egymásra találás útja. Ehhez pedig elengedhetetlen feltétel az, hogy elkezdjünk imádkozni, ugyanis mind a társadalom, mind a gyülekezet építősejtjei az egészséges családok, akik valóban „egészek”, s épp ezért működőképesek, reproduktívak és vonzóak.

Pál apostol örök érvényű tanácsával zárom gondolataimat: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!” (Fil 4:4-9)

Kulcsár Anikó

Kapcsolatfelvételi űrlap

Elérhető ide kattinva

Heti üzenet

Kincsesláda

Híreink