(Élj a mának? folytatása)
„Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik az Istent: megszégyenítésetekre mondom ezt.” (1Kor 15:33-34)
Mit jelent az, hogy van olyan keresztyén, aki nem ismeri az Istent? Ez valami fából vaskarika? Pál apostol szavaiból az tűnik ki, hogy nem. A római gyülekezetben élőknek azt írta: „Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is. Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra,… Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek.” (Róm 6:1-13)
Valóban szembe kell nézni ilyen mértékben a múlttal, s azzal, hogy Isten ismerete egyenlő azzal, hogy vele élek, szerinte élek és vele járok! Nem tehetem, hogy kihagyom őt az életem nagy részéből, s részévé teszem a hétvégéimnek vagy az életem vallásos részének. Nem vagyok tudatában Isten jellemének, ha eszerint próbálok élni vagy járni. Péter apostol nagyon kifejező módon írta: „Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem - mivel ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét, tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.” (1Pt 1:14-19)
Ha ezek a szívünkben vannak, a szemünk előtt vannak, akkor megértjük, hogy aki a szeplőtlen Bárány vérén váltatott meg, az magát sem szennyezheti be. Éppen ezért különül el a világtól, mert ismeri azt az Istent, akinek jogos elvárása, hogy szentek legyünk, mert Ő szent.
Amikor szembenézünk korunk egyre jobban terjedő tanításaival, döbbenten kell érzékelnünk keresztyénségünk elsekélyesedését. Azt tanultuk Urunktól, hogy „gyümölcseiről meg lehet ismerni a fát.” Ez egyszerűen annyit jelent, hogy józan gondolkozással körülnézve ki kell mondanunk bátran, hogy ha egy tanítás eredménye megromlott, elsekélyesedett és elvilágiasodott embertömegek megjelenése, akkor az a tanítás rossz és nem jöhet Istentől. Milyen sokszor azt gondoljuk, hogy rossz társaságba keveredni csak világi környezetben lehet… Ezt azonban nagyon is időszerű lenne felülbírálni.
Ne tévelyegjetek! Ez a parancs úgy hasíthat bele eltompult lelkünkbe, mint a trombita hang! Lehetetlen Krisztus követőinek mondani magunkat, ha életünk nem fejezi ki, nem mutatja a Krisztus jelenlétének bizonyítékát!
Ébredni volna szükség… És a hívás sürgető!
Kulcsár Tibor