Amikor Pál apostol életére gondolunk, sokszor az evangélium győzelméről, sikeres evangélizációkról, eredményes gyülekezet alapítói munkájáról beszélünk. És ez igaz is. De nem lenne szabad elfelejtenünk, hogy ezek mögött egy napról napra megvívott kemény harc, lelki tusakodás rejlik. S ez a harc nem csak egy apostol sajátja. Minden hívő embernek meg kell ezzel küzdenie, aki nem akar beolvadni a környezetébe, és aki nem csak látszat-keresztyénséget akar élni… Erről így beszél a Korinthusiaknak írt első levelében a 15. fejezet közepén:

„Miért vállalunk veszedelmet mi is minden percben? Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk.” (1Kor 15:30-32)

Korinthusban sokan hajlottak arra, hogy ezt az utóbbi életfelfogást képviseljék. Pál jól tudta, hogy egyik tévedés magával hozza a másikat. Amikor először kezdték Korinthusban a világ számára fogyaszthatóbbá tenni az evangéliumot, mégpedig úgy, hogy Krisztus feltámadását -ami a zsidóknak botránkozás, a görögöknek bolondság volt - elkezdték tagadni, illetve elszellemiesíteni, az új nézetet vallók nem is gondolták, milyen gyorsan ki fog hatni ez a tanítás a hétköznapokra is. Mit értek ez alatt?

A feltámadás körüli elbizonytalanodás az egész Krisztusról szóló tanítás elbizonytalanodását jelentette. Korinthusban egyébként is a mának éltek az emberek. A város híres volt ledér életmódjáról. Sokan úgy gondolhatták, hogy a keresztyénség bizonytalan dolgokat ígér, s a világ biztosnak látszó élvezeteit pedig elveszi tőlük. Nosza, „akkor együnk, igyunk, holnap úgy is meghalunk”.

A teológiai tévedések azonnal kihatnak a mindennapi életre is. Lehetetlen, hogy valami változik a hitvallásban és nem változik az életben. Pál tudta, hogy ezért nagyon veszélyes a komfortista - azaz a világ szemében is komfortos és elfogadható - evangélium megjelenése. Ezért nem késlekedett óvni a korinthusiakat: „Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik az Istent: megszégyenítésetekre mondom ezt.” (1Kor 15:33-34)

Azt hiszem, sok fiatalnak kellene ezeket az igéket kiírnia a szobája falára. A teológiai tévelygés a kapcsolatainkban is meglátszik. A világ nagyon hamar reagál a meggyengült keresztyénre. Azonnal képes és kész felajánlani az élvezeteket és a szórakozásokat. Sokan azt hiszik, hogy a keresztyén fiatal pontosan olyan, mint a világi, csak még hisz is. Ez nem csak tévedés, de szörnyű tévelygés is.

János apostol ezt írja levelében: „Írok nektek, gyermekek, mert megbocsáttattak bűneitek az ő nevéért. Írok nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. Írtam nektek, gyermekek, mert ismeritek az Atyát. Írtam nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, és Isten igéje lakik bennetek, azért legyőztétek a gonoszt. Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (1Jn 2:12-17)

Míg a világ világ lesz, minden keresztyén számára állandó problémát fog jelenteni, hogy hogyan viszonyuljon a világhoz. Aki megpróbálja összeegyeztetni, harmonizálni a világot és az Isten igazságát, nagyon súlyos csalódásokat fog átélni. "A jó erkölcsöt megrontja a gonosz társaság." Lehetetlen dolog világi életet élni, de közben a szívünkben nem válni világivá. Ezt a legtöbben nem hiszik el, s ennek szörnyű következménye, hogy mire felocsúdnak, már késő.

(folytatjuk)

Kulcsár Tibor