„Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.” (2Krón 20:12b)
Az Ószövetség könyveit olvasva végig kísérhetjük Isten és választott népe kapcsolatának hullámzását. Amikor hallgattak Isten szavára, békében éltek, aztán megint a bálványokhoz fordultak, saját kezükbe vették a sorsukat, és engedetlenségükért keservesen megfizettek.
Aki egy kicsit is felelősséget érez azért a népért, amelynek tagjává teremtette az Úr, elkeseredve tapasztalja azt a romlást, ami körül veszi. Ezért is szólított meg nagyon Jósafát király története, aki az ellenség támadásának közeledtére az Úrhoz fordult, böjtöt rendelt el, Tőle kért tanácsot: „Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.” (2Krón 20:12b)
A hírre Júda minden városából összesereglettek az emberek, hogy az Úr segítségét kérjék. A nép viselkedése megmelegítette szívemet: „… a júdeaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt.” (2Krón 20:13) Az egy szívvel és egy akarattal történő könyörgésnek pedig meglett az eredménye: rendkívüli beavatkozással mentette meg őket az Úr a többszörös túlerővel szemben.
Elgondolkoztam azon, milyen csodálatos megújuláson mehetne át népünk is, ha visszatérnénk az Úrhoz, ha hallgatnánk azokra az igehirdetőkre, akik a tiszta evangéliumot hirdetik! Hiszen mennyivel jobb helyzetben vagyunk, mint a júdeaiak voltak – mi kegyelmi időben élünk. Jézus Krisztus golgotai áldozata lehetőséget teremtett arra, hogy visszatérjünk az atyai házba! Urunk többször megkönyörült népünkön: adott ébredési időket; most is erre lenne szükségünk. Aki ezt fontosnak tartja, merjen bátrabban bizonyságot tenni, és hiteles keresztény életet élni, aminek szerves része a bizalommal teli, kitartó könyörgés!
Zika Klára