Alapige: „Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az Úrtól pedig elfordul a szíve! Olyan lesz, mint a bokor a pusztában… De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik…Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa…” (Jer 17:5-8)
Két növényt látunk. Az egyik megkapta azt, amire szüksége van, a másik nem. Az egyik szenved és a pusztulás fenyegeti, a másik gyümölcsöt terem. Tulajdonképpen ugyanezekre van szüksége az embernek is ahhoz, hogy igazán élhessen, hogy boldog lehessen, és ne csak létezzen. Teremtéskor Isten mindent megadott teremtményeinek. Az első három nap kialakította azt a teret, ahol teremtményei élhetnek. Lett fény, égbolt, szárazföld. A következő három napon betöltötte a teret, és megteremtette az égitesteket, a vízi, az égi élőlényeket, a szárazföldi állatokat és az embert. Látjuk, hogy a szárazföldi állatokkal együtt teremtette meg az embert, ami azt jelenti, hogy a földi élethez ugyanazokra a természeti elemekre van szükségünk, mint a föld többi teremtményének. De még valami történt, olyan, ami addig nem: „megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény.” (1Móz 2:7) Isten a maga lelkéből adott az embernek, s ezzel mély kapcsolatot alakított ki vele. Összekapcsolódott az emberrel. A többi teremtményében is gyönyörködött, hiszen minden nap megállapította, hogy ez jó, de ezt a többletet csak az embernek adta, ezért az ember boldogságához nem elég a földi léthez szükséges elemek megléte. Igazából akkor leszünk maradéktalanul boldogok, ha az elveszített lelki kapcsolatot is visszakapjuk. Akkor tudunk virulni, mint a víz mellé ültetett fa.
Vannak földi, de vannak lelki törvények is, amelyektől nem függetleníthetjük magunkat. Mit is jelent ez? Azt, hogy szabadon eldönthetjük, kérjük-e a fényt, a vizet, a tápanyagot, a levegőt, a teret, de nem függetleníthetjük magunkat tőlük. Attól, hogy azt mondjuk, nincs szükségünk vízre, még nem tudunk víz nélkül élni, és három-négy nap múlva meghalunk. Így van ez a lelki törvényekkel kapcsolatban is. Az ember számára a fény nem más, mint Jézus. Maga mondja: „Én vagyok a világ világossága...” (Jn 8:12) Mondhatjuk, nincs rá szükségünk, de Nélküle az ember csak úgy élhet, mint a fa a pusztában. Vele pedig „mint a víz mellé ültetett fa”. A víz az életet, Isten jelenlétét, a víz mellé ültetett fa az Istenhez fordult embert jelképezi.
„Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az Úrtól pedig elfordul a szíve! Olyan lesz, mint a bokor a pusztában, nem remélhet a jövőtől semmi jót. Kövek között tengődik a pusztában, a szikes, lakatlan földön.” (Jer 17:5-6) Nem valami derűs jövőkép. A kövek jelenthetik életünk nagy terheit. Az emberek ma annyi sok nehézség között élnek, és nem gondolnak arra, hogy ez azért is lehet, mert az Úrtól elfordultak. Panaszkodnak, hogy semmi sem sikerül, tengődnek a pusztában. A szikes talaj, a lakatlan föld sem áll távol a ma emberétől, hiszen egyre többen bezárkóznak, nem érdekli őket a másik. Gyakran olyan csendesek a települések, mintha lakatlanok lennének. A telefon, a televízió, a számítógép beszűkült buborékjaiban élünk.
A növények a talajból felvett ásványi anyagokból építik fel a növényi szöveteiket, mi a Szentírásból építhetjük lelki szöveteinket. A levegő és az oxigén olyan a növénynek, mint lelkünknek a Szentlélek. A levegő lazává, jó szerkezetűvé teszi a talajt, a Szentlélek pedig lazává, jó szerkezetűvé teszi a lelkünket. Ha nem engedünk a Szentléleknek, hogy hasson ránk, ha lelkünk talaja túl tömör vagy túl száraz, hiába halljuk az életet adó Igéket, nem lesz eredménye. A hőmérséklet pedig a szeretet, ami nélkül az ember nem tud élni. Különböző megnyilvánulási formái vannak, de valamelyikre vagy többre mindenkinek szüksége van. A szeretet nyelvek közül te melyiknek örülsz a legjobban? Az elismerő szavaknak? Ha dicsérnek, az motivál a legjobban? Vagy annak örülsz, ha minőségi időt töltenek veled, amikor azok, akiket szeretsz, csak veled vannak? Vagy akkor érzed a legjobban, hogy szeretnek, amikor ajándékot kapsz? Szereted, ha valaki szívességet tesz neked, és elvégez helyetted valamit? Az is lehet, hogy legjobban az esik, ha átölelnek, mert akkor biztosan tudod, hogy szeretnek. Jó, ha ezeket tudjuk magunkról, de azt is tudnunk kell, hogy a mellettünk élőknek milyen a szeretetnyelve. Hogyan kell őket szeretnünk, hogy nekik jó legyen.
Húsvét után, pünkösd előtt vagyunk. A Szentlélek kitöltésére várunk, hogy a mi bensőnkben is az „élő víznek folyamai” (Jn 7:38b) ömöljenek, hogy áldottak lehessünk. Akkor nem lesz mitől félnünk még a hőség, vagyis a nehézség idején sem, mert akkor Isten ott lesz velünk, és életünk üde marad. Száraz esztendőben, amikor rosszul mennek dolgaink, sem kell aggódnunk, mert életünk akkor is „szüntelenül termi gyümölcsét”. Amikor mi nem vagyunk képesek jót kihozni életünkből, akkor Jézus termi meg helyettünk azt a gyümölcsöt, amire nekünk és a körülöttünk levőknek szüksége van. Bízhatunk Benne!
Szabadon dönthetünk Jézus mellett vagy ellene, de döntenünk magunknak kell! Mi történik, amikor Jézus mellett döntünk? Összetört szívvel, mocskosan, megfáradtan, reménytelenül merülhetünk el Jézus szeretetében, s onnan megtisztulva, felszabadultan, megkönnyebbülve, gyógyult szívvel jöhetünk ki. Isten kész, hogy megmentsen, a kérdés az, hogy te mit teszel? Egy imányi távolságra vagy, hogy a tied legyen az áldás. „De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa…” (Jer 17:7-8) Ne halogasd, mondd el imádat most! Ámen.
Unger Éva