Nyár végi, őszi időszak ékessége, amikor is a kertek megtelnek illattal, színnel, és ontják a különféle gyümölcsöket. A jólét és a hasznosság sugallatával egészen felüdítve, az áldás látásával örvendeztet bennünket e táj.
Saját életünket, megváltott állapotunkat is segíti megérteni e látás. Urunk is többször használta a gyümölcsfa és a gyümölcsöskert képét, hogy nyomatékosítsa tanításának elengedhetetlenül fontos üzenetét: nem örömhajhász és nem földi javakban dúskáló életformára szólt az újjászületésünk, hanem a mennyeiek érintése és erőáradata nyomán másokat gazdagító élet lett az új hívatásunk.
Volt, hogy az Úr a gyümölcsfa fajtájának beazonosítását magával a gyümölccsel segítette, máskor a gyümölcsözésről és a gyümölcstelenségről beszélve az áldást hordozó, illetve a meddő életről, a termést nem hozó ítéletes állapotokról tanított.
Mi is a gyümölcs, mit jelent, milyen üzenetet hordoz ez a termény az Úr tanításaiban?
Először is foglalkozzunk a gyümölcsfának és magának a gyümölcsnek a természetével.
- A gyümölcsfa nem saját fogyasztásra terem gyümölcsöt. Még soha nem láttam, hogy egy almafa elfogyasztja a saját almáját. Ez nem volna életszerű. Ugyanígy mi, Krisztusban áldáshordozásra rendelt emberek nem a magunk hasznát munkáljuk, hanem másokét. Nem a krisztusi természettől inspirált lelkiállapot az, melyben elvárjuk, netán még meg is követeljük testvéreink felénk kifejeződő szolgálatait.
- A gyümölcs, mint olyan, édes, ízletes, kívánatos és tápláló. Aki elfogyasztja, felüdül, ereje megújul, megtelik örömmel és erővel. Jó végig gondolnunk, hogy a hívő élet is ugyanerre rendeltetett. A környezetünkben élő emberek számára valami olyan többletet jelenthetünk, minek következtében azok megelégülhetnek az általunk – krisztusi természetű emberek által – „termett” jó dolgokkal: felbátorodnak, megerősödnek, megvigasztalódnak, megtelhet a szívük reménységgel, és ízzel, derűvel, jó érzésekkel gazdagodnak.
- Ez az utóbbi mondat mindjárt átvezet bennünket a gyümölcsözés egy másik lényeges kérdéséhez: nemes vagy vad gyümölcsöt terem az életünk? Nemes, ha a velünk kapcsolatba vagy éppen közösségbe került ember krisztusi vonzáskörbe vonódik be. De vad gyümölcsözés az, amikor indulataink, haragunk, önzésünk, szóval az óemberünk mutatkozik meg és gyakorol hatást a közelünkbe kerülő embertársainkra. Mi arra hívattunk, hogy ők rajtunk, tetteinken és életvitelünkön keresztül Isten Felkentjének természetét ismerjék fel, és ha lehet, kívánják meg.
Mi is történik a gyümölcsözés titkos „vegykonyhájában”? Először is vegyük észre, hogy maga a gyümölcs minden ízével, illatával, szépségével valamiféle hordozóanyag, mely magába zárja a magokat. Aki elfogyasztja a gyümölcsöt, vele együtt kapja annak magvait is, melyeket némely esetben elültetve új gyümölcsfát nevelhet, megsokszorozhatja a gyümölcsözést.
És most ezt a lényeges mozzanatot alkalmazzuk saját krisztusi életünkre is! A bennünk lakozó isteni Lélek – az Úr Igéjét megelevenítve – arra inspirál, hogy szeretettel, jóindulattal, mások javát, üdvét keresve forgolódjunk e világban. És mindeközben ontsuk magunkból Urunk Jézus Krisztus Igéit, hogy általuk új életek sora születhessen.
Hogyan is történik a gyümölcstermés? Mi történik a hívő belső emberében, hogy abból aztán másokat gazdagító gyümölcsök teremjenek?
Az Úr Szentlelke megeleveníti gondolatvilágunkban Jézus tanítását. Ezek az Igék inspirálnak az emberek közti jó cselekvésére, miközben egy belső harc alakul ki bennünk. A megtérésünkkor halálba adott óemberünk, azaz az érzéki, testies természetünk elkezd kéretlen tanácsokat osztogatni: „pihenj, élvezd az életet, ne fáraszd magad, hagyd, úgy sem becsülik meg a jócselekedeteidet!” – és így tovább. Az Úr Lelke viszont fáradhatatlanul unszol, hogy éljünk bátran és szabadon az új természetünk erőivel. Aztán amikor győz bennünk a Lélek szava, elősorakoznak a gyümölcsök. Nagy vonalakban ábrázolva mondhatjuk: így terem a lelki gyümölcs.
Évtizedekkel ezelőtt apám kertjében sok almafa volt, hatalmas méretű, kiemelkedő minőségű terméssel. Szinte minden évben kosárszámra adta ez a kert a kitűnő termést. Egyszer a szülővárosomban szolgáló lelkipásztor egy érdekes illusztrációt mondott a prédikációjában. Apám gyümölcsöskertjét hozta fel példaként, és hangsúlyozta, hogy Krisztus tanítványának természetes cselekménye a gyümölcsözés, mint apám almafái sem tehetnek mást, mint a maguk idejében gyümölcsöznek. Aztán valami meglepőt mondott. Gyerekfejjel alig értettem, annyira váratlan volt: „Még soha nem láttam,” – mondta – „hogy az almafa tövénél akkora gödör keletkezett volna, mint amilyen nagy kosár gyümölcsöt leszüreteltek a fáról.” Elgondolkodtatott: a gyümölcsfa felveszi a csapadékot, a talajban levő tápanyagot, és terem. Nem is „saját anyagból dolgozik”. Mindent kap. Ő csak a fajtája nemességét adja bele a gyümölcsbe. Ettől lesz egyedi és nagyszerű. Ami viszont a gyümölcs lényegi részét alkotja, azt a gyümölcsfa mind kívülről kapja.
Így történik ez a krisztusi ember gyümölcsözésével is. Krisztustól kapja az erőt, az új természetet, majd a Szentlélek aktualizálja számára az igét, az igei üzenetet, de a gyümölcs jellegzetességének egy sajátos részét maga a hívő személy adja hozzá. Pont olyat, amilyenre az újjászületésben Urától nemes képességet kapott.
Lukács Tamás