„Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai...” (1Kor 12:12-27)
Ha már Isten igéje, a Biblia a fizikai testünkhöz hasonlítja Krisztus láthatatlan, nagy gyülekezetét, akkor úgy gondolom, érdemes ezzel egy kicsit mélyebben foglalkoznunk. Mert ugye napjainkban nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges életmódra, a testápolásra, a különféle egészségmegőrző programokra és a szűrővizsgálatokra, hiszen fontos a megelőzés, és az általános fittség megőrzése. Nincs is ezzel semmi baj addig, amíg ez nem lép túl egy észszerű határt, s nem válik mindennél fontosabbá, azaz bálvánnyá.
Nem is erről szeretnék most beszélni, habár ezt is érdemes lenne átgondolni, hanem azokról az esetleges problémákról, melyek megtámadhatják fizikai testünket és azt a nagy, láthatatlan krisztusi testet egyaránt. Kezdjük egy olyan területtel, melyet talán nem is látunk annyira veszélyesnek, és ez a tétlenség kérdése.
Sok évvel ezelőtt, még általános iskolás koromban egyszer eltörtem a jobb csuklómat egy nagyobb szánkózás alkalmával. Tulajdonképpen csak hálával gondolhatok vissza erre a balesetre, mert az orvos helyre tudta rakni az elmozdult csontokat, s így műtétre nem került sor, csak gipszet kaptam, no meg a töréssel együtt járó fájdalmat. Mivel jobb kezes vagyok, és a jobb kezemet törtem el, ez jó pár hétre megnehezítette az életemet, de aztán csak megszabadultam a gipsztől. Igen ám, de amikor levették rólam a gipszet, akkor döbbentem rá, hogy hogyan is néz ki a kezem. Ráncos volt, mindenhol hámlott a bőr, és el voltak sorvadva az izmok; egy szó, mint száz, látszott rajta az elmúlt időszak tétlensége. Pedig csak néhány hétről volt szó, nem valami hosszú időszakról! Hol van ez az olyan balesetektől, amikor a hónapokig tartó kórházi kezelések után szinte mindent újra kell tanulnia a lábadozó betegnek! És miért? Azért, mert nem tudta használni a testének bizonyos részeit.
A semmittevés, különösen ha indokolatlan, ártalmas és romboló. Rombolja az ember fizikai állapotát és a lelkét egyaránt. S ugyanez igaz Krisztus testére, a gyülekezetre is. Aki csak elvan a gyülekezetben, és nem építő, hasznos tagja, az kárt tesz saját magának, de azoknak is, akiknek szüksége lenne az ő segítségére. És közben ebben a nagy semmittevésben még azok a képességei, ajándékai is elsorvadnak, melyek korábban jól funkcionáltak. Nem véletlenül tanította Urunk, hogy „akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.” (Mk 4:25) Azaz, ha szorgalmasan gyakorlom magam a szolgálatban, akkor egyre több dologra leszek képes, ha viszont úgy teszek, mint aki képtelen bármit is elvégezni, akkor előbb-utóbb be is következik ez az állapot.
A másik olyan helyzet, mely nem kívánatos a fizikai test számára az az, amikor egy vagy több szervünkben túlburjánzásba kezdenek a sejtjeink. Ezt hívjuk ráknak. Erről bővebben nem szeretnék beszélni, hiszen épp eleget hallunk róla, és a legtöbbünk ismer olyanokat, akik ezzel a szörnyű kórral küzdöttek, vagy küzdenek most is. Azon gondolkodtam, hogy Krisztus testét veszélyeztetheti-e ez a betegség, és arra jutottam, hogy nagyon is, mégpedig akkor, amikor egyik vagy másik területe a hívő életnek vagy a közösségi életnek túl lesz hangsúlyozva. Itt van például az, amikor a Szent Lélek egy-egy ajándékára fókuszál valaki, vagy egy-egy gyülekezet, és nem törődünk se a többi ajándékkal, se a Lélek jelenlétét egyértelműen megmutató gyümölcsökkel.
Aztán az is a túlburjánzás kategóriába tartozik, amikor pl. a közösségi élet vagy a másokért végzett szociális munka irányába tolódik el a közösség, elhanyagolva a tanítást és az imádkozást.
Sok mindent lehetne még felsorolni, mely ebbe a kóros állapotba tartozik. Az Úr adjon nekünk józanságot, és éberséget, hogy nehogy jónak látszó dolgokkal csaljon tőrbe minket lelkünk ellensége. Mert bár lehet valami még oly jó és hasznos, ha más létfontosságú dolgok rovására végezzük, akkor végső soron önmagunk ellen teszünk, hiszen előbb-utóbb a test halálát okozzuk nagy buzgalmunkkal.
És végül mi van akkor, ha valami betegséget észlelünk a környezetünkben? Pál ezt tanácsolja a Galatáknak írt levelében, a 6. fejezet első versében: „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél.” (Gal 6:1)
Igazítsátok helyre! Éppúgy, ahogy annak idején eltört csuklómat is helyrerakták. Pedig nagyon fájt. Még fel is jajdultam, de meggyógyult, és azóta is funkcionál.
Kulcsár Anikó