„Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy mint a homokszemek a tenger partján. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra.” (1Móz 22:16-18)
Az áldás Isten szabad tette. Időpontja, kibontakozása, tartalma mentes minden szabályszerűségtől. Az áldás formája az atyák története során változott. Isten döntötte el, hogy kinek milyen módon és mit ad áldásként. Ábrahám történetében elsősorban a fiúgyermeket látjuk Isten áldásaként. Mindene megvolt már Ábrahámnak, csak az örökös hiányzott, aki az Istentől kapott küldetést tovább fogja vinni. Az áldás abban fog megnyilvánulni, ha majd Isten beteljesíti ígéretét, és megszületik ez az örökös.
Jákob történetében a jószág szaporulata mutatja Isten áldását. József történetében Egyiptomban a hét bő esztendő termését és annak bölcs felhasználását látjuk Isten áldásaként. Ez emeli ki őt nehéz helyzetéből, és teszi Egyiptom, valamint saját népe megtartójává. A honfoglalásra készülő Izráelnek megígérte Isten, hogy ha engedelmességük által megszentelik az országot, amelyet Isten nekik szánt, akkor nem fogy ki a sütőteknőjükből a kenyér, a nyáj szaporulata, a föld megadja gyümölcsét és nem kell rettegniük ellenségeiktől. Munkájuk nem lesz meddő, és biztonságban lakhatnak, sőt becsülni fogják őket a nemzetek. (5Móz 28)
Az áldás viszont nem jelent törvényszerűen anyagiakkal való bővölködést. A vagyonából kiforgatott szegény is élvezheti Isten áldását, mert Hozzá kiált és Tőle vár segítséget. Ebben a helyzetben az áldás egyenlő a szorongatott helyzetből való kiszabadulással. Míg a szegényt kihasználó nem Isten áldását, hanem fenyegető ítéletét vonja magára.
Isten áldását nem lehet kikényszeríteni. Sem kultikus cselekedetekkel, sem eszes ravaszsággal. Sem Jákobnak, sem Absolonnak nem sikerült. Jákob akkor nyerte el Isten áldását, amikor már mindent elveszített. Absolon belebukott abba, hogy ügyesen maga felé fordította az izráeliták szívét annak érdekében, hogy ő lépjen apja örökébe. Emberi gondolkodásunk szerint az áldás és a siker nagyon közel kerülhetnek egymáshoz. Néha mintha a siker maga lenne az áldás. Pedig egy világ választja el a kettőt egymástól. Az áldást Isten adja, a sikert maga építi fel vagy csikarja ki az ember.
Éppen ezért, hogy egy ember áldott-e vagy sem, az teljesen független vagyoni helyzetétől vagy egészségi állapotától. Jézus, bár nem rendelkezett csak egy varratlan köntössel, mégis az élete és munkája, sőt a halála is az Atya áldását hordozta magán annyira gazdagon, hogy akikkel kapcsolatba került, azok is részesedtek belőle. Meggyógyultak, megtisztultak bűneiktől, rendbe jött az életük, kinyílt előttük a menny. Egyszóval áldottá váltak. Hogy egy ember élete áldott-e vagy sem, nem lehet abból kikövetkeztetni, hogy vagyonos-e, sikeres-e, egészséges-e, még csak abból sem, hogy boldog-e? Isten képes minden élethelyzetben megáldani azt, akit akar. Ugyanakkor lehet az embernek kárára a vagyon, az egészség, a karrier, a megszerzett pozíció, az éleselméjűség vagy a tehetség is.
Abból, amit Isten megáld, abból örökkévaló jó származik. Ábrahám hite, Istennel kötött szövetsége meghatározta egész életét. Ennek a ténynek Ábrahámon túlmutató következményei lettek. Ő kortársai számára is áldást jelentett, utódai számára is. Annyi lett utódainak száma, mint a tenger partján a fövény. Ez nemcsak a magtalan Ábrahám családjának fennmaradását és szaporodását jelentette, hanem Isten munkájának kiterjedését is. Az áldás mindig magában rejt valamit Isten jövőre vonatkozó tervéből. Rendelkezik valamiféle mennyeivel. Ami áldott, az előre viszi Isten ügyét, tehát valamiféle titkot hordoz, ami majd csak később bontakozik ki teljes valóságában.
Hogyan lehet egyáltalán áldott az átok fája, a kereszt? (Gal 3:13) Úgy, hogy ott teljesedett ki Isten megváltó munkája minden ember bűnének bocsánatára. Isten áldása a legteljesebb mértékben a Golgota keresztjén áradt ki erre a világra. Így lettünk hitben mi is Ábrahám utódaivá. Mégpedig egy olyan világban, amelyben a legnagyobb hiány az Isten áldása. Egyáltalán ki vágyik erre? Régen egymást az áldás szavával köszöntötték az emberek: Áldás, békesség! Áldjon meg az Úr! Mára a sikerre vágyók ebben nemigen hisznek.
Áldás vagy siker? A kettő nem ugyanaz. Az áldást Isten adja azoknak, akiknek akarja, akkor, amikor akarja, a sikert magának kovácsolja ki az ember. Isten embereinek áldott volt a fiatalsága, az öreg kora, az egészsége, élete telje, munkája, tevékenysége. De áldott az öreg kora, leépülése, betegsége, sőt halála is. Akiket Isten megáld, azoktól ezt nem lehet elvitatni. Isten meg akarja áldani az embert. Hát hozzuk magunkat megáldható állapotba, és ne akarjuk kierőszakolni az áldást! Mert az kegyes módon is pogány dolog. Olyan varázslás, amit a Biblia tilt. (5Móz 18:10, Gal 5:19-21)
Hegyi András