A sufniban kerestem valamit a minap, amikor a „pókhálós sarokban” egy karika fehér vízvezetékcsőbe botlottam. (Manapság szívesen használják ezt a vízvezeték-szerelők, mert nincs szükség sokféle „idom” alkalmazására, és könnyű vele dolgozni, kézzel jól hajlítható.) Van belőle vagy két és fél méter karikába hajtva. Ott porosodik talán már két éve, semmire nem használva. (Lehet, hogy már nem is lesz soha.) Akkor minek van ott? Azért, mert megmaradt egy házi vízszerelésnél. Nem tudom semmire felhasználni, de kidobni sajnálom, mert ez különben egy érték (lenne, ha kellene valakinek).
Eszembe jutott ennek a vízvezetékcsőnek a története, aztán még sok lelki mondanivaló is jött hozzá. A dolog úgy kezdődött, hogy a szemesi házunk melletti „kislakásban” is szerettem volna emelni a komfortfokozatot. Be van vezetve a víz. Ott van a bojler a zuhanyzóhoz. Van egy „uraságtól levetett” egymedencés, rozsdamentes mosogatónk is. Összeütök hozzá egy kis szekrénykét, s már csak a hideg-meleg vizet kell odavezetni, és kész. Szóltam is az illetékes testvérnek a délelőtti istentisztelet után, hogy meg kellene ezt csinálni. (Drágán dolgozik, de jó munkát végez.) Fél nap alatt meglenne vele. Azt mondja erre: „Meg tudod ezt te magad is csinálni! Kár ezért pénzt kiadni! Leméred, hogy mennyi cső kell. Azt meghozom neked Siófokról, a szerelvényeket meg be tudod szerezni Zamárdiban magad is. Így az anyagköltségből megvan az egész.”
Így is történt. Bicikliztem (a szomszéd faluba), fúrtam-faragtam, tipliztem, tömítettem, szigeteltem, ráadtam a vizet, aztán újra meghúztam ott, ahol még csöpögött, és megvolt a szerelés. Háromszor annyi ideig tartott, mintha a barátom – a szakember – végezte volna, de a negyedébe került. Ebből maradt az a két és fél méter cső, mert hát a vásárlásnál bizonyos „biztonsággal” határozzák meg a szükséges mennyiséget. Inkább legyen egy méterrel több, mint 5 cm-rel kevesebb!
És itt jön a szellemi mondanivaló: elgondolkozom rajta, hogy nekem van most kétféle csövem. Pontosabban „egyféle”, mert mindkettő ugyanazon terv szerint, ugyanazon gyártásból, ugyanazon „termékszám” szerint készült, csak a felhasználási módja lett más. Az egyik darab be van építve, a másik meg nem. Inkább úgy kellene mondanom: az egyik a helyén van, a másik meg „nincs a rendeltetési helyén”. Az egyiken fog folyni az „éltető víz”, a másikon nem, pedig eredetileg mindkettőt arra a célra gyártották.
Milyen jó, ha kinyithatjuk a csapot, és jön belőle a víz! Friss, tiszta, üdítő víz. Vagy kimoshatjuk benne a „szennyes” ruhánkat, lefürödhetünk (megtisztulhatunk), meglocsolhatjuk vele virágainkat, konyhakertünket, amitől „életre kelnek” a növények. Nagyon sok áldásnak hordozója – sokszor még jelképe is – a víz.
- A vízben meg lehet tisztulni.
- A vízben/víztől fel lehet üdülni, fel lehet frissülni.
- A víz az „élet” egyik legfontosabb feltétele (az ember, az állatok és a növények számára egyaránt).
- A víz a Szent Szellem jelképe (nem véletlenül).
Ezekre vonatkozólag sok bibliai igehelyet ismerünk, de a fizikából, biológiából is tudjuk, hogy így van.
Aztán a „pókhálós sarokban” talált vízvezeték-csődarabtól még egy másik tanítást is kaptam. Amikor „csendességben” vagyok az én Urammal, és beszélgetek Vele, néha – számomra – fontos dolgokat mutat meg. Ezeknek nagyon tudok örülni, és boldog vagyok, ha ezt mással is megoszthatom. Hátha más számára is áldássá lehet! Ezt szeretném tenni most is.
A cső csak eszköz, hogy a víz oda kerüljön, ahova kell. A cső „boldog lehet”, hogy a szerelő (az Alkotó) arra méltatta, hogy beillessze a rendszerbe, és „keresztülfolyhat” rajta az éltető erő, a víz. Ha a csődarabnak „eszébe jutna” az az igevers, hogy „Isten munkatársai vagyunk…” (1Kor 3:9), talán még büszke is lenne arra, hogy ki is a Főnöke?
Gondoljunk csak bele, ha a laborasszisztens, amikor állás interjúra készül, beleírhatja az önéletrajzába, hogy öt éven keresztül „munkatársa” volt Dr. Prof. X.Y. tanár úrnak, akkor milyen öröm tölti be!? Hiszen ez által bizonyos, hogy nyerő helyzetbe került. Ha az ő munkatársa volt, akkor csak jó munkaerő lehet. Biztosan fel fogják venni!
Hiszem, hogy Isten, a Mindenható saját „hatáskörben” akármit el tud intézni. Csupán az Ő kedvessége irántunk, hogy ebbe a munkába minket is – engem is, téged is – bele kíván vonni. Mekkora megtiszteltetés! A Mindenség Ura, a Mindenekfölött Való Úr úgy döntött, hogy a Krisztus által megváltottak közösségével, az Eklézsiával – azaz velünk, veled és velem – együtt kívánja végrehajtani az üdvtervét, az „emberiség” megszabadításának munkáját.
A vízvezetékcsőtől nyert tanítás nagyon kemény és határozott. Akármilyen okos, akármilyen szép lehetek/lehetnék, akármilyen világra szóló tehetséggel rendelkeznék is, ha nem a helyemen vagyok, ha nem töltöm be az Úrtól kapott feladatom, ha nem tud átfolyni rajtam az „Élő víz”, akkor értéktelen az életem.
Azért pedig külön hálás vagyok Szerető Atyámnak, hogy meghallhatom mondanivalóját, tanítását még egy darab – fölöslegessé vált – vízvezetékcsövön keresztül is. Hát nem nagyszerű?
Nagy Rezső