„Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre." (1Kor 9:26-27)
Van-e az egyháznak jövője? Kis unokám, amikor igent kellene mondani, helyette azt válaszolja: „hát persze!” Mint ahogy sietős korunkban mi is ezt vágjuk rá sok mindenre. De hát melyik egyháznak van jövője? A katolikusoknak (a szó csupán annyit jelent, hogy egyetemes), a protestánsoknak, a klasszikus evangéliumi gyülekezeteknek, a karizmatikusoknak, a neve nincs gyülekezeteknek, a sikeres gyülekezeteknek, netalán a paraegyházaknak? És ha van, milyen alapon, és ki garantálja ezt a jövőt? Úgy okoskodunk, hogy annak lehet jövője, ahol máris sokan vannak, és tömegeket képesek megmozgatni. Ehhez felkészültséggel és eszközökkel rendelkeznek, valamint megfelelő anyagi bázissal. Mindezek megteremtésén kell tehát fáradoznunk, hogy biztosítsuk a jövőt.
Mintha a mi feladatunk és felelősségünk volna biztosítani a jövőt! Pontosan úgy, mint a politikában: „szavazz ránk, csatlakozz hozzánk, mert mi vagyunk a jövő”. Aztán ebből a szép jövőből az lesz, hogy hát most momentán még egy kicsit várni kell, mert még az átmeneti nehézségek idejét éljük, de a programunk előbb-utóbb meghozza gyümölcsét, a jövő majd sokkal kecsegtetőbb lesz. A választások után, a csatlakozás után, a reformok után, a felzárkózás után. Ki veszi ma egyáltalán komolyan az efféle ígéreteket? Csak a nagyon naiv. Akkor viszont kell-e az egyháznak beállnia ebbe a versengésbe? Vagy fel kell vállalnia neki magának az egyház jövőjét?
Törődött-e a názáreti Jézus a maga jövőjével? És ha igen, milyen karriert épített, és ahhoz milyen eszközöket használt? Beleértve azokat az embereket is, akiket eszközként használhatott volna, mert hittek neki és követőivé szegődtek. Ha úgy gondolkodott volna a jövőjéről, mint sokan mások, kapcsolatokat épített volna ki, élt volna a rendelkezésére álló hatalommal (beleértve a tizenkét sereg angyalt is), meg persze csodatévő képességeit, népszerűségét. Tanítványait halála esetére valamiféle tehetős és befolyásos pártfogó oltalmába ajánlotta volna. Gondoskodnia kellett volna tanításának fennmaradásáról is. Esetleg egy politikai tekintélyről, aki ügye mellett kötelezi el magát. Vajon ilyennek mutatják be őt az evangéliumok?
Hát akkor mivel törődött? Erre Ő maga adja meg a választ: „… önmagamtól nem teszek semmit, hanem ahogyan az Atya tanított engem, úgy mondom ezeket. És aki elküldött engem velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.” (Jn 8:28b-29) Az Urat nem a maga vagy egyháza jövője foglalkoztatta, hanem csak az, hogy teljesítse az Atya akaratát. Ebben viszont nem ismert megalkuvást. Tanítványait is erre buzdította: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!” (Jn 14:1a), még a jövő miatt se. „Maradjatok énbennem, és én tibennetek.” (Jn 15:4a). „Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait…” (Jn 15:10)
Jézus tudatában volt annak, hogy egyedül Istené a jövő. Nem a földi hatalmaké, nem a politikai, gazdasági vagy szellemi erőké, még csak nem is az egyházé, hanem egyedül az Istené. Az egyház egyedüli jövője: osztatlan szívvel törekedni arra, hogy Isten akaratát megismerjük, Igéjét megértsük és tegyük. Ettől a pillanattól a jövőnk egyedül Isten kezében van. Meg persze ettől függetlenül is, csak ezzel a hitetlenek (ilyenek a kegyesek között is vannak) nem számolnak.
Ez pedig azt jelenti, hogy az egyház jövője nem a rendelkezésére álló anyagi forrásoktól, a társadalomra gyakorolt befolyásától, kipróbált missziós módszereitől függ, hanem attól, hogy mennyi benne a krisztusi lényeg: az igazság, a hűség, a tisztaság, a szentség, az alázat, az áldozatkészség, az irgalmasság, a jóság, a mértékletesség. Ez dönti el, hogy van-e jövője! Amit annak hisz, az csupán csalóka látszat. Mert ha a Krisztus követése nem jár együtt a népszerűséggel, akkor is ez a jövő. „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.” (Jn 15:18) Sőt Jézus kereszthalála mutatja meg leghitelesebben, hogy ha valaki belehalna annak a másnak a képviseletébe, ami nem e világból, hanem Istentől való, ez számára a legbiztosabb jövő. (Lásd a Jel 12:11-et, ami a mártírok megbecsüléséről szól.)
De sokszor elpuskázták már az emberek a jövő megformálását! A futurológia egy mesekönyv. A Bárány sebei által szerzett győzelem az Ő méltóságáról és hatalmáról szólnak (Jel 5:9-10). Nálunk e földön a sebek meg a győzelem kettévált. Hol a hatalom mai birtokosainak méltósága? Mi keresztyének is úgy gondolkodunk, mint ők? Akkor oda a jövőnk.
Hegyi András